Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Schmidt Éva–Huszár Lajos: Egy kis-szoszvai osztják medveének [An Ostyak Bear-Song from the Little Sosva Region] 9

EGY OSZTJÁK MEDVÉÉNEK 31 nem azonos az A dallamsor aláintonált do-jávai, mert itt a ti és do egyaránt előfordul, mindkettő teljesértékű, külön hang. A makrovariánsok két típusba sorolhatók : a) A szótagszám változással és melizmával kapcsolatos változások, melyek a dallam lényegét nem érintik, inkáb kvantitatív variánsnak tekinthetők. Az 1. főhangsúly ütemrészén pl. többek közt a következő variánsokat találjuk : m^- --n-r- m ÊÈP= =p= 3=Ê= b) A változások másik típusa nem vezethető le verstani vagy nyelvi tényezőkből, tisztán zenei természetű. Véletlenszerűen jelenik meg egyes dallamsorokban, az 1. főhangsúly ütemrészén pl. : Si -=y=3=^ = ^JE s~^~- r ' ^ ~m^= wmm m Ritmus, metrum: A dallamsor két 4/4-es ütemből, tehát 8 negyedértékből áll ; főhangsúly az 1. és 5. értékre, mellékhangsúly a 3. és 7. értékre esik. Az obi—ugor népzene gyakorlata szerint ezekre a súlyokra csak az esetek egy részében esik 2-2 szótag. A variabilitás aprózódó irányú a két főhangsúlyra eső félértéken, ezen belül az elsőn fokozottabb, mint a másodikon. Szélsőséges példa erre a 210. sor, ahol az első félértékre 5 szótag kerül. A mellékhangsúlyok félrétékének vagy nincs variabilitása, tehát 2 szótagos, vagy az ének második felében, gyorsuló tempó mellett, csökkenő irányban variábilis : 1 szótag esik a félértókre, tehát a dallamban melizma vagy esetenként dallami-ritmikai egyszerűsödés jön létre. Az ének poétikai jellemzése (Schmidt Éva) Verstan: Az obi-ugor verselés hangsúlyos, de nem szótagszámláló. Énekelt szövegben a hangsúlyok jól kiemelkednek. A zenei és nyelvi hangsúlyok viszonya nyelvjárás, műfaj és előadásmód szerint némileg eltérő. A közép-obi énekek összes műfajára (kivéve a sámánéneket, melyet anyag hiányában nem ítélhetünk meg) az európai szabályosságú ritmika, és a zenei hangsúly dominanciája jellemző. A jelen ének a Steinitz által ,,vierfüssige Verse" terminussal jelölt, négy hangsúlyt tartalmazó sorokból áll, melyekben az 1. és 3. főhangsúly, a 2. és 4. pedig mellékhangsúly. A nominális sorok alapszabálya szerint a főhangsúlyok csak első szótagra eshetnek, — ez a szabály törölminden más, ahangsúlyok „átvitelére" vonatkozó nyelvi szabályt. A mellékhangsúlyok elhelyezkedését erősebben befolyosolja a zenei hangsúly ; egy részük mind nyelvileg, mind poétikailag indokolatlan