Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Schmidt Éva–Huszár Lajos: Egy kis-szoszvai osztják medveének [An Ostyak Bear-Song from the Little Sosva Region] 9

32 SCHMIDT ÉVA-HUSZÁR LAJOS helyre kerül. így a 2(3) | 2 || 2(3) | 2 versmértéket követő sorok 1. mellékhangsúlyánál előforduló -a hangot, — mivel a serkáli „verstan" szerint a hangsúlyos helyen álló töltőhang nem kívánatos, az énekben pedig máshol nem fordul elő 2 szótagnyi töltés, — az ember első hallásra hajlamos -d melléknévképzőnek, és nem töltőhangnak ítélni. A „metrikus" (az igei részben 3 hangsúlyt tartalmazó) verbális sorok 2. főhangsúlya szabályosan az -iyi'jdt- éneknyelvi igeképző meghatározott szótagjára esik. Az 1. mellékhangsúly, melynek szabály szerint egybe kellene esnie az ige első szótagjával, (ez a fő bizonyítéka a mellékhangsúlyok verstani funkciójának), a jelen énekben egy szótaggal hátrább helyezkedik el. Ez a szabálytalanság nem egyedi eset, az általam feldolgozott énekek közt akad még rá néhány példa. A jelenség legkézenfekvőbb értékelése az, hogy az ének prozódiája a mellékhangsúlyok tekintetében szabálytalan, a probléma gyökere azonban a fő- és mellékhangsúlyok jellegének és verstani funkcióinak különbözőségében keresendő. A szótagszám variabilitása különleges, kicsit talán a dallam varabilitásának két típusára emlékeztető. A hangsúlyhoz tartozó sornegyedeknek megvan a maguk sajátos variációs tendenciája. A főhangsúlyos sornegyedre, különösen az elsőre, a szótagszaporítás jellemző, a mellékhangsúlyos sornegyed kevésbé variábilis, csökkenő szótagszámú. Az ének lassú tempójával kezdődik és a 2(3) | 2 || 2(3) | 2 versmérték dominál benne, majd a 70. sor táján a tempó gyorsulni kezd és kiterjesztve a mellékhangsúlyos sornegyedek variációs tendenciáit, a versmérték fokozatosan átvált a 2(3) | 1 || 2 | 1 sémára. Az ilyen versmértékváltás a serkáli énekekben ugyanolyan ritkaság, mint a dallam tricchord-triton váltása. A töltőszótagok szerepüknek megfelelően a következő hangsúly szabályos elhelyezkedését biztosítják. Töltőszótagokban és egyes toldalékokban az -a és -d hangok variánsoknak tekinthetők. Az obi-ugor verselés „fonetikai" szintű, de igen erős szabálya az, hogy két magánhangzó nem állhat egymás mellett. A magánhangzós szó vég és szókezdet közé (sorok közt is) a serkáli nyelvjárásban leginkább y (~ %), ritkábban j, w hangot toldanak. Az ilyen átkötő mássalhangzók a szövegközlésekben az első szó végéhez vannak írva, holott szinte mindig a második szó elején hangzanak (sorkezdetben is !). Én zárójelben, a sor fölé emelve írom őket. Stilisztikai elemek: A jelen műalkotásban az osztják énekversre jellemző összes stilisztikai elemek megtalálhatók, elemzésükre e közlés kereteiben nincs lehetőség. Szmolin előadói stílusában előfordul azonban két ritka elem, melyekre érdemes némi figyelmet szentelni. Mindkettő a parallelizmusok altípusaihoz tartozik. A „kétnyelvű parallelizmus"-ban a változó parallel-szavak közül a második nem osztják, hanem vogul (nagyritkán orosz) nyelvű. Szemantikailag e szavak vagy teljesen megfelelnek az osztjáknak, vagy néhány jegyben eltérnek tőle, mintha egy vogul parallelizmus második tagjából származnának. E stíluselem gyakori használata természetesen feltételezi a vogul nyelv és folklór ismeretét. Az ilyen jelenségek alátámasztják azt a feltételezést, miszerint az északi obi-ugorság kultikus és folklór nyelvében oly gyakori belső kölcsönzések keletkezésében a szellemi kultúra és népköltészet (a rá jellemző parallelizmussal) hasonlóságán kívül egyes csoportok kétnyelvűsége is fontos szerepet játszott.