Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Nádasdy Ádám: Kontra Miklós: A nyelvek közti kölcsönzés néhány kérdéséről, különös tekintettel „elangolosodó” orvosi nyelvünkre 229

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 229 határtudományok művelőinek segítségevei hatolhat be. Óvakodni kei- usaOxAjmti attól, hogy a túlzott aprólékosság és az orvosi terminológia elburjánozzók egy alapvetően nyelvészeti jellegű munkában. Kissé aránytalanul hosszúnak éreztük A hallási rendszer felépítése és működése című alfejezetet (186—208), amely emiatt nem szakemberek számára nehezen követhető. Igen jó ellenben az összefoglalás itt is, ez segít a folyamatok tisztázásában. A szerkesztő és munkaközössége nagy érdeme, hogy a percepciós folyamatot teljes — elsősorban külföldi — szakirodalmában feldolgoztatta ós beépítette a kötetbe. Ez a rész az eddigi hazai leíró hangtani munkákból nagyrészt hiányzott. A beszédmegértés a beszédtevékenységnek szerves része, enélkül az egész folyamat tárgyalása és bemutatása csak részleges lehet. Ugyancsak határtudományt képvisel a kötetben Gósy Mária tanulmánya az élőbeszód hibáiról. A hibák forrásairól és leküzdésüknek lehetőségeiről a logopédus szakember hivatottságával ír. Igen alapos felkészültséget kíván a ma ós a jövő kutatóitól, tanáraitól, hallgatóitól a fonetikának ez az új szempontxí, de kutatásának egyik lehetséges útja. Idézhetjük itt Hirschberg Jenő hasonló véleményét, melyet saját szakterületére vonatkozóan fejtett ki : ,,a foniáter orvos orr—fül—gégész, nyelvész, logopédus és pszichológus kell, hogy legyen egy személyben, mivel feladatai nem nélkülözhetik e határtudományok ismeretét" (Hirschberg: ÁNyT 10: 34—35). Hasonló követelményeket támaszt a nyelvészekkel szemben is a mai kor színvonalán álló fonetika-kutatás, azzal a kiegészítéssel, hogy némi jártasság az elektrotechnikai berendezések világában sem fölösleges. Szende Tamás a mai magyar nyelv fonémáit mutatja be a megkülönböztető jegyekre épülő fonológiai elvek alapján (258—263). E témakörnek a szerző elismert magyar szakértője: erről tanúskodik korábbi könyve „A beszédfolyamat alaptényezői" (Bp. 1976. Akadémiai Kiadó 78—103] vö. Wacha Imre : ,NyK 82 : 410—405 ; vö. még Szépe „Alsóbb nyelvi szintek" című tanulmányával : ÁNyT 6 :359—466 : ő fejti ki első ízben a magyar fonológia kérdéseit „az egyetemes fonológiai keret" felhasználásával). Szende Tamás újra áttekinti a fonéma-fogalom kialakulásának történeti előzményeit, a fonémáról kialakult legfontosabb véleményeket szembesíti és értékeli, kiemeli a fonéma létének önállóságát és szükséges voltát (234—237). A Bolla Kálmán tanulmányában említett kérdésekre Szende Tamás cikkéből kapjuk meg a választ : a fonéma és variáns viszonyát, meghatározását. A szerkesztő ezáltal ügyesen kerülte el a témakörök érintkezéséből adódó fölösleges ismétléseket. A tanulmánykötet igényes megszerkesztése és tartalma tükrözi a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályán végzett tudományos kutató munka nagyarányú fellendülését, folyamatosságát és magas szinten tartását. A kötet minden bizonnyal a mai magyar nyelvészeti hangtani kutatások egyik legjelentősebb produktuma ós dokumentuma, nélkülözhetetlen eszköze lesz minden e téren oktató vagy kutatni szándékozó szakembernek. KOVÁCS ÉVA Kontra Miklós: A nyelvek közötti kölcsönzés néhány kérdéséről, különös tekintettel „elangolosodó" orvosi nyelvünkre Nyelvtudományi Értekezések 109. sz. Budapest 1981. 65 1. A bölcsészdoktori értekezésnek íródott mű terjedelmes elméleti résszel kezdődik (8—25), mely a szakirodalom igen alapos átnézéséről tanúskodik. Ezután a kölcsönzés helyesírási, hangtani és alaktani kérdéseit tárgyalja egy-egy fejezetben (26—48), végül bő példaanyaggal illusztrálja (49—55) a magyar orvosi nyelv angol elemeit, s ezeknek a magyar szókészletre gyakorolt hatását. Függelék gyanánt a szógyűjtéshez használt forrásmunkák jegyzéke, valamint egy rendkívül gondos és jól használható bibliográfia zárja a könyvet. A munka két szempontból is figyelemreméltó. Egyrészt, mert a szakirodalom a magyarba kerülő kölcsönszavaknak, a kölcsönzés okainak ós szinkrón mechanizmusának a kelleténél kevesebb tudományos figyelmet szentel (mintha a kölcsönszó szeplő volna a nyelv arcán). Másrészt, mert Kontra szaknyelvet vizsgál, olyan területet tehát, mely túlesik a közfigyelem horizontján s így zavartalanabbul kölcsönöz, jobban mutatja az adaptáldás állomásait, mint a köznyelv (sajtó, rádió) — bár ezekből is kapunk néhány szép példát. Munkájához a szerző kicódulázta 51 orvosegyetemi tankönyv indexéből az angol szavakat s visszakereste ezek előfordulásait a szövegekben. Az így nyert adatokat nem közli, de példáit ezekből meríti.