Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Kovács Éva: Bolla Kálmán (szerk.): Fejezetek a magyar leíró hangtanból 223

228 SZEMLE - ISMERTETÉSEK szik. A szerző állásfoglalása szerint a magánhangzók környezete hat mind minőségére, mind mennyiségére. ,,Úgy látszik, hogy míg a minőség alakulására — legfőképp — mássalhangzó képzési helye hat, addig a menynyisógére — elsősorban — a mássalhangzó képzésmódja" (i. h. 79). Tarnóczy szerint sem lehetett kimutatni különbséget a kétféle [e] minősége között. Vértes 0. András hangszínképei azonban e két hang formánsainak határozott különbségéről tesznek tanúságot. A zárhangokra, réshangokra és affrikátákra vonatkozóan Fónagy Iván és Szende Tamás végezték ezidáig (1969-ben) a legkorszerűbb vizsgálatokat. Vértes O. András mérsei újabbak, ő fonetikai szempontból pl. egyértelműen affrikátának minősíti a [cç] és [Jj], alveolopalatális hangokat, azokkal szemben, akik a zárhangok körébe sorolják őket (106). Ideje lenne, hogy a mérések alapján a jelenleginél határozottabban és egyértelműbben kezeljék e hangokat a tankönyvek is — mert ott megengedhetetlen a felfogások tarkasága. Az artikuláció helyének és módjának az akusztikumban való tükröződését, megjelenését mutatja be a magánhangzók és mássalhangzók teljes fonetikai sorozatán Vértes O. András másik tanulmánya az akusztika köréből. Meggyőz, hogy a hangszínkép egyes formánsainak rajza és a nyelvállás, az ajakműködés, a különböző szűkületek : a nyelv, ajak, fogak stb. artikulációja között szoros összefüggés mutatkozik. Külön foglalkozik a szerző a hangrendszer elemzésén túl a szupraszegmentális tényezők : a hangerő, a hangsúly a hangzósság, a hanglejtés stb. akusztikus vetületével is, a beszédfolyamat ezen kísérő jelenségeinek jobb megismerése előtt új utat mutatva. Vértes O. András tanulmányai azt igazolják, hogy a hangállomány akusztikai elemzése nélkülözhetetlenné vált, nemcsak a hangtan-kutatásban, hanem a nyelvtudomány egyéb ágaiban is. A kötet logikus szerkesztési rendjót felborítva itt szólunk Vértes O. András harmadik tanulmányának jelentőségéről, azt is illusztrálva, hogy az egyes szerzők szaktudományuk minden ágazatában otthonosan tevékenykednek ós alkotnak. A szerző nemrég megjelent önálló hangtan-történeti kötete után, annak folytatásaként áttekintette a magyar leíró hangtan történetét az újgrammatikusoktól egészen 1945-ig. A legjelesebb külföldi és hazai eredményeket bemutatva, szembesítve és értékelve felhívja a figyelmet a kutatások hiányosságaira, adósságaira (pl. Hegedűs Lajos 78 ormánysági hanglemezének feldolgozatlanságára, amely beszólt nyelvi fölvételeket tartalmaz 1946-ból). Felidézve a Bolla Kálmán által felvázolt fonetikai mechanizmus működési ábráját (i. h. 20), itt nyomon követhetjük azt az utat, amely,a hallgatóban egy-egy közlés vétele után lejátszódik. A hallgató a jelsort felfogja, dekódolja, s ekkor megörténik az, amit a beszéd megértésének nevezünk köznapi fogalommal. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ,,a beszódtevékenység és a beszédmegértés szoros és elválaszthatatlan egységet képeznek : ez a beszéd kétféle aspektusa, mindkettő a beszéd alkalmazása" — írta le Révész György már 1940-ben. Ezt a korszerű szemléletet tükrözi a kötet is, amely a fenti módon kapcsolja össze a beszéd, a beszéd tényezőinek és ezek megértésének folyamatát, egyes fázisait. Pauka Károly (A beszéd megértése 175— 231) Kainzra hivatkozva mutat rá arra, hogy a beszédmegértés előtt már jelen vannak a megértési folyamatok, a beszédmegértés azonban logikai szimbólumokkal történik. ,,A beszédmegértés egy értelem adekvát újrafelépítése, amelyet a beszélő beszédjelekkel objektíve ábrázol, a megértés a reszubjektiválás különleges esete " (i. h. 176—7). Pauka véleménye szerint Kainz ebben a megállapításában sokkal valósághűbb felfogását adja a beszédmegértésnek, mint sok lingvisztikai munka szerzője, akik a hallgatót passzív szereplőnek tekintik, és a dekódolás egyszerű fogalmával megelégszenek. A beszéd megértési folyamatában a bemenetnél jelentkező stimulusok nem szervezetlen üzenetek vagy elkülönült jelek, hanem mintákat, csoportokat alkotnak. A csoportosítás a szervezet veleszületett és tanult sajátossága : a szenzoros ingerek a perceptuális folyamatok miatt egészekké állnak össze. A csoportosítást elősegíti a téridőbe)i közelség, a hasonlóság és a folytonosság. A jelnek a változó elemek mellett vannak minden körülmények között azonosan maradó elemei, ezek index-szerűen a jel tartozékai. A fonéma-azonosítás során ezeket az indexeket használjuk fel. Pauka Károly a beszédmegértés folyamatát igen részletesen bemutatja, nem mellőzve az idevonatkozó fontosabb elméletek, nézetek ismertetését sem. A leghasznosabbak a terjedelmes fejezetek végén található összefoglalások, amelyekben a szerző néhány sorban tömören összefoglalja a lejátszódó folyamatok-lényegét. A szerző fül—orr—gégész, természetes tehát, hogy szakmájában igazán otthon van. Ezt példázza az emberi-fül működésének, felépítésének részletes leírása, szakorvosi jellegű interpretálása. Itt mutatkozik meg igazán a team-munka jelentősége. A nyelvész a fiziológia bonyolult rendszerébe csak a