Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Kovács Éva: Bolla Kálmán (szerk.): Fejezetek a magyar leíró hangtanból 223

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 227 Új kezdeményezés viszont az intonációs átírás, a szupraszegmentális hangsajátságok fonetikus lejegyzése. Ennek hasznosságát a gyakorlat fogja beigazolni. Arra azonban fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a beszéddallam jelölésére a Setälä-fele átírási rendszernek megvannak a maga sajátos eszközei, ha nem is teszik tehetővé a dallam ilyen részletes követését. Bolla Kálmán állította össze a kötet egy újabb fejezetében a magyar hangalbumot, mint a fonetikai kutatás ós leírás sajátos eszközét. Bemutatja vizsgálati eszközeit és módszerét, majd elénk tárja 47 tablón a magyar beszédhangok artikulációs és akusztikus diagramjait. Magától értetődik az összevetés a Molnár József által készített, korábban megjelent (1977) hasonló munkával. Bolla táblái bővültek oszcillogrammal, lingvogrammal, amplitudómetszettel és örvendetes, hogy jelentősen javult a röntgenogramok minősége is. A nyelv vonala is jól látható itt, de a megrajzolás mégis szükséges. A tükrös palatogramról készített sematikus rajz hiányzik csak az említett atlaszhoz viszonyítva, de jó minőségű palatogram esetén ez elhanyagolható. A hangtani kézikönyvek eddig kevésbé részletes tárgyalásban foglalkoztak a beszédfolyamat ós a hangok akusztikus oldalával, nyilván a kísérleti eszközök hiányban. A kötet ezt a hiányt pótolja Kassai Ilona (Akusztikai alapfogalmak, A magyar beszédhangok időtartam viszonyai), Vértes O. András (A magyar beszédhangok akusztikai elemzésének kérdései, Az artikuláció akusztikus vetülete) igen részletes és Szende Tamás rövidke (A levegőnyomás szerepe a hangképzésben) cikkével. Az akusztikai fonetika a beszédhangot három dimenzióban vizsgálja : intenzitás, frekvencia és idő. A hangjelenségekkel mint fizikai realitásokkal foglalkozik a fizikai akusztika. Ugyanilyen fontos a szubjektív akusztika a beszéd szempontjából, amelynek tárgya a hangélmény és hangérzet. A fizikai tulajdonságok számszerű adatai és a szubjektív értékelő fogalmak között nincs mechanisztikus összefüggés. A szubjektív akusztika alapfogalmai a hangmagasság, a hangosság és a hangszín, amelyek megfelelnek a hang frekvenciájának, intenzitásának és minőségének. Idetartozik még a hang megszólalásától a lecsengéséig tartó reális idő ós a szubjektív időtartam összefüggése is. Kassai Ilona vizsgalatai a hangingerre vonatkozó észlelési és különbségi küszöbök, Viüamint a szubjektív lépcsők megállapítására irányultak. Fontos mérésekkel járult hozzá a szerző a magyar beszédhangok időtartamának és időtartamviszonyai nak korszerű megállapításához. Táblázatokba foglalva közli beszédhangjaink időtartam-atlagait hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben, illetve hangsor elején, belsejében és végén. A szerző állást foglal a hosszú mássalhangzók önálló ós teljes érték íí fonóm a-v oltat illetően fizikai mutatóik alapján (1. még Szende Tamás : NyK 82 : 418). Eredményei elismerést érdemelnek, a korábbi kevésbé pontos műszeres adatokhoz mérve jelentősen javítják ismereteinket a tárgyalt kérdéskörben. Vértes O. András részletes tanulmányai (Az artikuláció akusztikus vetülete 155— 64; A magyar leíró hangtan története az újgrammatikusoktól 1945-ig; A magyar beszédhangok akusztikai elemzésének kérdései 71—114) a magyar beszédhangok akusztikai elemzések fontosságára, gyakorlati hasznára is rávilágítanak. A hangok színképének meghatározása révén a leíró hangtan a történetinek alapjává válik. A hangváltozások akusztikai vizsgálata segítséget adhat a nyelvtörténeti viták eldöntéséhez, itt főleg az első két formánsnak és a locusoknak a szerepe kiemelkedő. A szerző több vonatkozásban vizsgálta a korábbi mérések eredményeit, elsősorban Magdics Klára adatait ellenőrizte. Igen alapos mérésekre volt szükség ahhoz, hogy az eddigieknél pontosabb képet kaphassunk pl. a magánhangzók színképének változásáról. Ugyanakkor megjegyzi, hogy : ,,Még szórási adatainknak sem tulajdoníthatunk abszolút értéket ; közlésüknek az az értelme, hogy egy-egy számadat, mely jelentősebben eltér az irodalomban közöltektől, talán felhívja későbbi kutatók figyelmét az elemzésnek némely kevéssé tisztázott részletére" (i. h. 81). Vértes O. András rámutat arra hogy a módszerek további finomítása szükséges ahhoz, hogy pl. a formáns szélességére vonatkozó vizsgálatok igen eltérő eredményei közelíthessenek egymáshoz. Részletesebben foglalkozik a szerző néhány, a szakirodalomban máig is vitáskérdéssel. A viták eldöntéséhez nagymértékben járulhatnak hozzá az eszközfonetikai elemzósek,hiszen ezek viszonylagos objektititást tartalmaznak az empirikus kísérletekkel, vizsgálatokkal szemben. Ilyenek pl. az fej-féle hangok : [e], [e : ], [e], [e] megkülönböztetése, van-e az országos ejtéstől eltérő tipikus budapesti [e] hang ? Nyíltabb-e vagy zártabb a dunántúlióhoz viszonyítva ?. A hangkörnyezet hogyan befolyásolja a magánhangzók minőségét ós mennyiségét ? Egyszerű hangoknak vagy kangkapcsolatoknak minősülnek-e az affrikáták ? stb. A kérdések megválaszolása minden esetben a mérések számszerű adatain alap-15*