Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Kovács Éva: Bolla Kálmán (szerk.): Fejezetek a magyar leíró hangtanból 223

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 223 munikációs eszköz, cél stb.). Kitér a beszédnek mint kommunikációs tevékenységnek a típusaira; a gyermek beszédfejlődésének jellemzőire és a kommunikációs zavarok kérdéskörére. Ezeknek a témáknak csaknem mindegyike jóval átfogóbb és több problémát hordoz, semminthogy egyetlen fejezeten belül teljes egészében bemutatható lenne. Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor azt, hogy ezek szerepelnek a kötetben, s a mű egészéhez szervesen kapcsolódnak. Annál is inkább, mivel ezeknek a problémaköröknek nagy része a magyar szakirodalomban például jobbára a pszicholingvisztika vagy a beszédtechnika (beszédművelés) területére tolódott át, s tárgyalásuk jogosultságát a fonetikában sokan vitatják. „A fonetika alapjai és alkalmazása" alapvető, értékes és új eredményeket tartalmazó kézikönyv. Az egyes fejezetek kidolgozottsága nem egyforma, jelezve ezzel azt is, hogy olyan témák is részei a kötetnek, amelyeknek a kutatása csak a közelmúltban kezdődött meg. A könyv 72 ábrájának nagy része a szerző saját kutatásainak eredménye. Csupán egyetlen, inkább technikai jellegű megjegyzés kívánkozik ide. Nagyon gyakori a kötetben a fontosnak ítélt részek (nemritkán minden sorban egy-egy rövidebb vagy hoszszabb részlet) kiemelése dőlt betűszedéssel. Ez nemcsak az olvasást zavarja, hanem helyenként éppen a megértést nehezíti, lehetőséget sem hagyva az olvasónak saját, önálló értékítéletre. A téma nagyságának megfelelő komoly (15 oldal terjedelmű) bibliográfia a tovább kutatások szempontjából is hasznos és jelentős. Talán csak egy-két mű hiányát érez(het)i az olvasó, például H. Hörmann Psycholinguistics-ét vagy Csisztovics és Kozsevnyikov Rec, artikulacija i vosprijatije című tanulmánykötetét. Jól segíti a tájékozódást az igen részletes tárgymutató. Gerhart Lindner könyve alapos, nagy munka: komoly összegzése a nyelvészeti fonetika jól ismert (hagyományos) és újnak tekinthető témaköreinek. Külön érdeme, hogy kiválóan eleget tesz a címben megjelölt feladatnak: minden lehetséges esetben kitér az alkalmazhatóság kérdésére (például a beszédtanításban, nyelvoktatásban, az orvostudományban, a foniátriában. az elektroakusztikában stb.). GÓSY MÁRIA Bolla Kálmán (szerk.): Fejezetek a magyar leíró hangtanból Akadémiai Kiadó, Budapest 1982. 3011. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Fonetikai Osztályán 1972—1975 között végzett leíró hangtani kutatások és mérések készítették elő ennek a jelentős tanulmánykötetnek a megjelenését. A kötet címe igen szerényen arra utal, hogy a munkát nem tekintették lezártnak, a munkaközösség végső célja egy kísérleti fonetikai alapokon nyugvó, rendszeres, leíró magyar hangtani monográfia elkészítése. A Fonetikai Osztály, illetőleg a kötet munkatársai már eddig is nélkülözhetetlen kiadványokkal, szakcikkekkel (A magyar hangtan válogatott biblográfiája) — 1970 | Szerk. Bolla K. és Molnár J. 1977: Magyar Fonetikai Füzetek 1—9 (1978—82), sőt egyes szakfonetikai kérdéseket monografikus formában feldolgozó kötetekkel (pl. Szende Tamás, A beszédfolyamat alaptényezői, 1976: Kassai Ilona, Időtartam és kvantitás a magyar nyelvben. 1979: Vértes O. András, A magyar leíró hangtan története az újgrammatikusokig 1980) hívták fel magukra a hazai és külföldi szakemberek figyelmét. Az ismertetett kötetet azonban nemcsak a fonetikusok forgathatják haszonnal, hanem a határtudományok művelői, szakemberei is, így az akusztikai ós beszédtechnikai problémákkal, folyamatokkal foglalkozó orvosok, gyógypedagógusok, logopédusok, tanárok, egyetemi és főiskolai hallgatók is. A kötet régi hiányt pótol a magyar nyelvtudományban. A múlt század végén és a 20. század elején a magyar fonetikai kutatás — Gombocz kísérletei révén — még a világ élvonalában volt. A 30-as évek legelején pedig Lazíczius Gyula tett nagyjelentőségű kísérletet a magyar hangok fonológiai értelmezésére. A mai kor színvonalának megfelelő hangtani szintézist azonban mindezideig nem sikerült létrehozni. A feltótelek nem kedveztek a hazai fonetikai kutatások előrehaladásának, s ezzel nőtt a szakadók a hazai ós nemzeközi eredmények között. Csak 1971-ben következett be lényeges változás, amikor a Nyelvtudományi Intézet kísérleti fonetikai laboratóriumában a beszerzett modern eszközök segítségével a kor igényeinek ós színvonalának megfelelő kutatások valóban megkezdődtek. A mérések zöme már 1975-ben befejeződött. Némiképpen hosszúnak tűnik a hét év átfutási idő a kutatások befejezése és a mostani kötet megjelenése között, erről azonban nem a