Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Bakos Ferenc: Megnevezés és kontrasztivitás (A magyar fő- előtagú főnévi összetételek újlatin, germán és szláv megfelelőinek szemantikai-tipológiai vizsgálata) [Nomination et contrastivité (Analyse typologico-sémantique des correspondants néolatins, germaniques et slaves des composés nominaux hongrois commançant par fő-)] 3

4 BAKOS FERENC emberi gondolkozás számára közös, azok a nyelven kívüli valóság objektumai, jelenségei és viszonylatai; ezek az absztrakció útján denotátummá válhatnak, ugyanakkor azonban egyazon denotátum több módon is realizálódhat, több szignifikátum is létrejöhet. Az objektív realitás másfajta tagolása, a megnevezni kívánt objektum más tulajdonságának a kiemelése vezet a különféle deszignátumok megszületésére, ahol a szémaszerkezet ugyan eltérő lehet, de az onomasziológiai tartalom megközelítése azonos. Kölcsönös egymásrahatásuk és a történeti fejlődós is hozzájárul, hogy egyetlen denotátum több lexéma vagy lexématikus kapcsolat formájában is megjelenhet. A nyelvi tények ós maga a jelentós objektív vizsgálata arra vall, hogy a jelentésnek kétségkívül van egy olyan része, amely a nyelven kívüli valóságot tükrözi (ezt nevezik kognitív jelentésnek), ós van egy nem kevésbé jelentős része, amely magából a nyelvi rendszerből folyik (itt nem pusztán a grammatikai kategoriális jelentésre gondolok). A nyelv valóságában ez a két tényező egymást teljesen áthatja, egymástól csak művi úton választhatók el. Erre meggyőző példát szolgáltat éppen a „fő" szemantikai mikrostruktúrájában működő számos olyan ekvivalens, ahol az érintett jelentósfunkció nem az eredeti motivációból, hanem nagyrészben az adott nyelv szemantikai rendszeréből folyik, pl. eredetileg „magas", „központi", „idősebb", „nagyobb" stb. Nyelvenkénti képviseletük nem azonos: van olyan, amely mind a tíz vizsgált nyelvben megjelenik („nagy", „első"), van viszont olyan, amely csak négyben („nagyobb") vagy háromban („idősebb"), esetleg még kevesebben. Ezeknek a lexémáknak a 'fő' jelentése másodlagos, a szemantikai rendszeren belül alakult ki, ugyanakkor az így lexematizált denotátumok a nyelven kívül is valós létezők. A kognitív jelentés meghatározásában — szemben a ma szokásos értelmezéssel (pl. G. LEEOH és követői) — ez nem hagyható figyelmen kívül; kétségtelen azonban, hogy egy fajta jelentéstani vizsgálathoz a szűkebb értelmezésre is szükség lehet. 2.2. A jelentés bonyolult problémakörével kapcsolatban elkerülhetetlen az anyagi hordozó, a szignifikáns bizonyos tulajdonságainak az elemzése, hiszen a jelentés szempontjából távolról sem közömbö3 a szó hangalakjának önkényessége és motiváltsága. A jelentÓ3 vizsgálatában fokozott figyelmet hasznos fordítani a formális oldalnak. Nagyon is érthető, hogy az utóbbi évek, évtizedek során a megnevezés vizsgálata fellendült, de ezen az eléggé elhanyagolt területen az eddiginél mélyrehatóbb vizsgálatokra van szükség. Jóval nagyobb, de ugyanakkor körülhatároltabb, egységesebb nyelvi anyaggal célszerű dolgozni, 03 az elméleti kiindulást a konkrét nyelvi anyagból nyert eredményekkel kell szembesíteni. Bármilyen hasznosak is legyenek a színnevekre, az ülőbútorokra, a katonai rendfokozatokra stb. irányuló vizsgálatok, úgy tűnik, hogy a jelentés mélyebb értelmét csak úgy tudjuk megközelíteni, ha nem maradunk meg egyetlen jelentésmező elemzésénél. Olyan lehetőleg zárt korpuszból kell kiindulni, amely több mezőt is magába foglal, és ezt az anyagot minél több nyelven végig kell vezetni. Munka m során a megnevezés folyamatait és lehetőségeit vizsgálom, a denotátumok és deszignátumok kölcsönös kapcsolatait, a vizsgálatba bevont tíz nyelv közötti egyezéseket és eltéréseket. Célom az volt, hogy feltárjam a vizsgált szemantikai mikrostruktúra megnevezési rendszerét vagy legalábbis ennek körvonalait és akialakításában szerepet játszó tényezőket. A tipológiai