Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Szíj Enikő: cirill 431

432 SZEMLE - ISMERTETÉSEK mányban használatos diplomatikus megfogalmazás !) a kérdés szakértőjétől, T. I. TYEPL-jASiNÁtól eltérően nem az északi nyelvjárás sajátos kisebb egységének, hanem önálló nyelvjárási egységnek tekinti (32). Ezzel a véleményével nem áll egyedül (vö. Csúcs S.: NyK 82 : 135). A beszermánok kapcsán említendő egy nehezen hozzáférhető cikk, amely főleg a nyelvészet szemszögéből számos vitatható, de mindenképpen elgondolkodtató nézetet tartalmaz. D. M. ISZHANOV TaTapo-6ecepMíiHCKne sroireecKHe CBH3H KaK MOflejib B3an-MOAeHCTBMH 6yjirapcKoro H 30JioTo-op,n;biHCKO-TK)pKCKHX 3TH0C0B (Tatár —beszermán etnikai kapcsolatok mint a bolgár — Aranyhorda-beli török etnoszok egymásrahatásának modellje) című cikkéről van szó, amely a moszkvai Mikluho-Maklaj Néprajzi Intézet 300 példányban kiadott, 224 lapnyi, sokszorosított, H3yqeHne npeeMCTBeHHOCTH 3THOKyJibTypHblx flBJieHHH című cikkgyűjteményében jelent meg 1980-ban (16 — 28; egy szoszvai vogul ós két cseremisz néprajzi tárgyú cikket is tartalmaz). D. M. ISZHANOV levéltári ún. etnostatisztikai, történeti-demográfiai, történeti stb. adatok alapján vizsgálja a beszermánok ós a Közép-Volga —Urál-vidéki tatárok etnogenezisét. A beszermánok a volgai bolgárok és az udmurtok konszolidációjával, a csepcai (= nukrati = karinói) tatárok a bolgárok és az Aranyhorda-beli tatárok konszolidációjával jöttek létre. Konszolidáción két komponens közreműködésével egy új harmadik létrejötte értendő, szemben az asszimilációval, amelynek során a két komponens egyike föléje kerekedik a másiknak. A beszermánság a 15. sz. első felétől kezdve a 17. sz. 70-es éveire alakult ki a bolgár —udmurt keverékből. A kazanyi tatárok nem asszimilálták, nem asszimilálhatták a bolgárokat — ez a nálunk is elfogadott, de, miként látjuk, téves nézet —, mivel az Aranyhorda-beli tatárság (törökség) és a bolgárok konszolidációjával jöttek létre. Az udmurt nyelvmutatványkötet bevezetőjében V. Kelmakov a következőképpen korszakolja az udmurt nyelvjáráskutatás (és egyben a népköltészetkutatás) történetét: I. 1858 — 1928,11. 1929 — 1954,111. 1955-től napjainkig. (Ez a korszakolás pl. nem egészen esik egybe az udmurt irodalmi nyelv kialakulásának korszakolásával, 1. NyK 82 : 381.) Az 1858-as kezdet F. J. WIEDEMANN Zur Dialektenkunde der wotjakischen Sprache című cikkének a megjelenésével indokolható (Bulletin de la Classe des Sciences Historiques . . . de rAcademie Impériale des Sciences de St. Petersbourg 1858. 240 — 256). 1929 — aD. V. BtXBRiCH-vezette első tudományos nyelvjárásgyűjtő expedíció éve, 1955-ben pedig T. I. Tyepljasina megvédte az első udmurt nyelvjárási kandidátusi értekezést (a tilovaji nyelvjárásról). A népköltészeti kiadványok sorát V. G. GAVRiLOvnak az 1873 —75-ben a kazanyi és a vjatkai kormányzóságban gyűjtött, 1880-ban közzétett kötete nyitotta meg. 216 rövid (4-soros) dal és 23 ún. tematikus ének, 172 találós kérdés, 14 mese, 5 pogány könyörgés, 5 legenda és monda, valamint néhány, a hitvilággal ós a szokásokkal kapcsolatos leírás jelent meg benne — udmurtul orosz nyersfordítással és csak oroszul. Ezt a kötetet a korabeli viszonyokhoz mérten mintaszerű tudományosság jellemezte. Elsőként és a maga teljes gazdagságában, szépségében mutatta be^ az udmurt népköltészetet, és egyúttal nyelvmutatványul szolgált az érdeklődőknek. így pl. MUNKÁCSI BERNÁTnak, aki belőle ismerkedett meg — saját kifejezésével élve — a „költői lelkületű" udmurt néppel. Az időrendben második kiadványt, NY. PERVUHIN 3CKH3M npeflaHHÍí n 6brra HHopo/jijeB T.na30BCKoro ye3Aa. 3CKH3 III. (BflTKa 1888) című könyvét a szakirodalomban általában „csak tudománytörténeti jelentőségűnek" tartják, s ezzel a minősítéssel V. Kelmakov nem tud egyetérteni. Igaz, hogy a leírás tökéletlensége miatt a szövegek nyelvjárási kutatásra alkalmatlanok, de ez a 25 udmurt, 7 „eludmurtosított" orosz népdalt, 27 pogány imát, 165 találós kérdést és 25 közmondást tartalmazó kötet az egyetlen, amelyből a századvégi északi udmurt népköltészetet meg lehet ismerni ! Különösen a pogány imák méltók a megbecsülésre, hiszen ez a műfaj ma már csaknem mindenhol, de az északi udmurtok körében különösképpen, kihaltnak tekinthető. A századfordulón egymást követték a kétnyelvű kiadványok. G. VERESCSAGIN (1886, 1889) a középső nyelvjárásokból, I. N. SZMIRNOV (1890) a kámántúli nyelvjárásokból, Sz. BAGIN (1897) a déli nyelvjárásokból tett közzé anyagot, I. (J.) VASZILJEV németül (MSFOu. 18) a középső és a déli nyelvjárásokból. T. G. AMINOFF finnül (JSFOu. 1), Munkácsi Bernát magyarul ismertette az udmurt népköltészetet. A szerző részletesen és tiszteletteljes szeretettel méltatja Munkácsi Bernát és YRJÖ WICHMANN érdemeit az udmurt nyelvjáráskutatásban. A 20. századi gyűjtők közül T. K. BORISZOV emelkedik ki. 1929-ben 463 déli udmurt dalt adott ki 1913-as, 1925 —26-os gyűjtéséből. Az 1929 és 1954 közötti időszakot a nagy lendülettel megindult, majd szárnyaszegetten abbamaradt gyűjtőmunka — és a mind a mai napig kiadatlan gyűjtések jellemzik. 1955-től új korszak kezdődött (1. a NyK-ban rendszeresen megjelent híradásokat).