Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Ifj. Kodolányi János: Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars IV. 425

426 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Emlékezetes, hogy a kongresszus kijelölt témakörök szerint igyekezett meghatározni a főbb kérdéseket. A kongresszus efféle tudományos szerkezete szerint a kötetben három fejezet foglalja magába az előadásokat, illetve vázlatokat: 1. A finnugor népek népköltészetének műfaj struktúrái; 2. A népszokások társadalmi funkciói a finnugor népek körében és 3. Differenciálódás és integráció a finnugori népek anyagi kultúrájában. Mivel összesen 40 előadás van a kötetben, le kellett mondani arról, hogy valamennyit be lehessen mutatni, arról pedig még inkább, hogy a lényegét, mondanivalóját össze lehessen foglalni. Az első témakörben 14 előadást találunk. VOIGT VILMOS mintegy bevezetőnek tekinthető írása — The Finno-Ugric genre System in Hungárián folk literature — azokat a műfajokat: hőseposz, epikus költészet, eredetmonda, hiedelem-monda, történeti monda, mese, találóskérdós tekinti át, amelyekkel kapcsolatban fölvethetők a finnugrisztikai vizsgálatok lehetőségei. P. K. POZDEEV AZ udmurtok epikus költészete című írásában példákat mutat be annak bizonyítására, hogy az udmurt folklórban megvoltak az epikus költészet formái. E. N. TABAKINA a mai mordvin gyermekfolklór műfaji összetételével foglalkozik. Három csoportba sorolja őket: 1. a kifejezetten a gyermekek számára készült alkotások (bölcsődalok stb.); 2. a felnőttek repertoárjából a gyermekébe átkerült alkotások és 3. a gyermekek által létrehozott alkotások. K. T. SZAMORODOV írása a mordvin lakodalmi költészet műfaji összetételét vizsgálja. Megállapítja, hogy a lakodalomhoz sok verses és prózai varázsló formula kapcsolódik. ELSA KOKARE a lett és az észt közmondásokat hasonlítja össze. KATONA IMRE előadása a magyar lírai népköltészet szerkezeti kérdéseit boncolja. KOVÁCS ÁGNES új helyszíni gyűjtésekre támaszkodva a népmese szövegek ritmuskérdéseit vizsgálja. KRÍZA ILDIKÓ előadásában a népballadák elbeszélő szerkezetéről értekezik. ERDÉSZ SÁNDOR a magyar népmese finnugor kapcsolatait elemzi. Sorra veszi azokat az elemeket (táltospárbaj, az égigórő fa, a kacsalábon forgó vár stb.), amelyeknek a kapcsolatai föltehetőleg finnugor eredetűek. OLSVAI IMRE előadásának a címe: A magyar népmese egyik fő rétegének rokonnópi kapcsolatai. IVAR KEMPPINEN előadásában a Kalevala Sampojának már 140 éve sokat vitatott kérdését több új oldalról világítja meg. I. V. TINTJRIST a kantele nevű hangszert vizsgálja, helyét a balti finn, a balti és az orosz népi kultúrában. FELFÖLDI LÁSZLÓ az obi-ugorok tánckultúrájának a forrásait kutató előadásában olyan 18 — 19. századi forrásokat (Novickij, Zujev, Savrov, Pápai, Reguly, Munkácsi) mutat be, amelyek az obi-ugorok tánckultúrájáról vallanak, a táncok koreográfiájára is rávilágítanak. STEPHEN REYNOLDS azokkal a kapcsolatokkal foglalkozik, amelyek a kárpát-ukrán görögkeleti rítusú, valamint a római katolikus és protestáns rítusú magyar zene között kialakultak. A második témacsoport 10 előadást tartalmaz. JUHA PENTIKÄINEN a „természetfeletti" jelenségek tipológiájáról írt tanulmányt, ebben főleg Marina Takalo hiedelemvilágának jelenségeit dolgozza fel. ANNA-LEENA KUTJSI írása a sámánfokozatok kérdésével foglalkozik, főleg a szamojédekről feljegyzett adatok alapján. A sámánizmus köréből merítette témáját CZIGÁNY LÓRÁNT is. Hiedelem-rendszer, világnézet és mitológia tárgyú írásában HOPPAL MIHÁLY az említett fogalmak egymáshoz való viszonyának tisztázására törekszik. U. KŐHALMI KATALIN a vogul medveünnep szibériai hátterét tárja fel. VIL VE KAXITS néhány hagyományos és mai észt lakodalmi szokás közötti kapcsolatokat mutatja be. A. AKCORIN V. a mari népszokások fejlődését kutatja, a szokásokat átalakító tényezőket ismerteti meg. A. E. KITIKOV a Volga és az Urál vidéki finnugor népek családi és házassági viszonyait vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy a történelmi fejlődés eltérései miatt nagyon kevés közös eredetű folklór jelenség mutatható ki. G. N. GRANCSEVA a nganaszánok társadalmával, rokonsági kategóriákkal foglalkozik. ÜLO TEDRE előadása azt vizsgálja, hogyan jelentkeznek a Katalin-napi szokások az észt néphagyományban? A harmadik témakör 15 előadást ölel föl, jóllehet tematikailag nem mind illeszkedik oda szorosabban. KODOLÁNYI JÁNOS az ószak-eurázsiai rénszarvastartást vizsgálja, bemutatja mind az integrálódásnak, mind pedig a differenciálódásnak a jelenségeit. KESZI-KOVÁCS LÁSZLÓ AZ ugorok lovaskultúrája című előadásában azt állapítja meg, hogy nem bizonyítható az obi-ugorok eredeti, ugor kori lovaskultúrája, hanem talán 13. századi átvétel a magyarságtól. SATJLVEDIS CIMERMANIS a lív és a lett anyagi kultúra 19. század végi, 20. század eleji kölcsönhatásait elemezi. TAKÁCS LAJOS írása az irtásgazdálkodás néhány kérdésével, az irtásföldek foglalási szokásaival és jeleivel foglalkozik. BALASSA IVÁN a magyar mocsárgazdálkodás néhány vonását vizsgálva a súlyom, a harmatkása s még egy-két más vízinövény termésének gyűjtögetését és hasznosítását mutatja be. ULRICH BENTZIEN a váltóeke magyarországi elterjedésének datálása kérdésében tár fel új történeti forrásokat. ANDRÁSFALVY BERTALAN a Duna ártereinek hagyományos hasznosítását vizsgálja, a középkorig nyúló előzményeit bizonyítja. ANTS VIIRES