Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Pálfy Miklós: A poliszémia és a homonímia kérdéséről [On problems of Polysemy and Homonymy in Dictionaries] 404

A poliszémia és a homonimia szótári kérdéseiről* Általános nyelvtanári tapasztalat, hogy az idegen nyelven viszonylag jól beszélők, akik nyelvtani hibát már alig követnek el, még mindig sok lexikai hibával fejezik ki magukat. Mint APRESZJAN, ZSOLKOVSZKIJ és MELCSUK írja: a tanuló „egyrészt helytelenül választja meg a szavakat, mert hibás elképzelése van jelentésükről. Másrészt helytelenül használliatja a szavakat a szövegösszefüggésben . . ." (327. L). Más szóval ez azt jelenti, hogy a lexikai hibák egy része a szinonimák helytelen kiválasztásából adódik, más részük arra vezethető vissza, hogy a tanuló nincs tisztában a szavak lehetséges különböző jelentéseivel, poliszémiájával. Elfogadott nézet, hogy a szinonímia meghatározása során ,,rokon értelmű szavak helyett pontosabban rokon értelmű szójelentéseket kellene mondanunk" (BENCÉDY—FÁBIÁN- RÁCZ—VELCSOV 538; vö.: ANDRIEVSKA 80, és 0. NAGY—RUZSICZKY 8). Szinonímia tehát elsősorban a több jelentésű szavak egyes jelentései között állhat fenn. Ezért véleményem szerint a szinonimák helytelen megválasztása és a poliszémia tisztázatlansága szorosan összefügg. A szó ugyanis szintagmatikus és paradigmatikus viszonyok keretében vizsgálható. A paradigmatikus összefüggés a szavak felcserélhetőségét jelenti; a szinonímia tehát kommutációs lehetőség. A szintagmatikus összefüggések a kombinációs lehetőségeket jelentik, azaz a poliszémiát, a szavaknak különböző jelentéseik szerint való használatát. (Vö.: DUBOIS—GUESPIN—GIACOMO—MARCELLESI—MEVEL 294; MÜLLER 63—65.) A helyes szinonima-választáshoz, s a szavaknak a szövegösszefüggésben való helyes használatához mindenekelőtt a szavak különböző jelentéseinek következetes tanítása és szótári prezentálása szükséges. Megkíséreljük a fölvetett problémát lexikográfiái szempontból vizsgálat alá venni — francia—magyar lexikai ekvivalenciák segítségével. Kétnyelvű, ezen belül francia—magyar (és magyar—francia) szótárainkkal szemben sok kritikai megjegyzés hangzik el. Ezeknek a lényege az, hogy a kérdéses szótárak nem tartalmazzák a szókészlet fő szerveződési elveit. így pl. a szavak idegen nyelvi megfelelőit — ha több is van — általában differenciálatlanul adják meg, s a szótár használója ilyenkor a saját (sokszor téves) intuíciója alapján „választ" az általa szinonimáknak vélt szavak közül. A poliszémia és a homonímia gyakori tisztázatlansága pedig szinte kínálja a képzett alakok hibás analógiákon alapuló használatát, mivel a szóképzés * A JATE BTK Germanisztikai-Romanisztikai konferenciáján 1980. októberében elhangzott előadás bővített változata.