Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Kassai Ilona–B. Lőrinczy Éva: A magyar mássalhangzó-kapcsolódások pszicho-fiziológiai hátteréről [On the Psychophysiological Background of Hungarian Consonant Clusters] 244

A MAGYAR MÁSSALHANGZÓ-KAPCSOLÓDÁSOK 255 képzőszerv mozgékonysági mutatói mind alacsonyabbak, s éppen ezért nem szerepelnek a gyakorisági listában első helyen a tőlük kialakított hangok, amilyenek például a bilabiálisuk, a velárisok és az affrikáták. Általában tehát: azonos hangosztályon belül az a dinamikus elem, amelyiknek ,,könnyebb" a képzése; így a nazálisok közül a [n], a másik kettő elvétve, a zárhangok közül a [t] és esetleg a [d], a réshangok közül pedig elsöprő gyakorisággal a [j]. 6. A többlet- és hiányzó hangzók leggyakrabban a kapcsolódás első elemei. Ez, úgy tűnik, olyan szabályszerűség, amelynek közvetlen oka nincs. Arról van ugyanis szó, hogy a msh-knak van egy optimális kapcsolódási sorrendjük, amely gazdaságos artikulációt és percepciót tesz lehetővé. Ha ez a sorrend valamely kapcsolat esetében — mondjuk — x-f y, akkor az y + x megoldás általában nem gazdaságos; az ilyet tehát igyekszik a nyelv többlethang beiktatásával vagy pedig a kapcsolat valamelyik elemének a kivetésével feloldani. Ez a magyarázata annak, hogy bizonyos kapcsolatoknak a tükörkombinációi,13 tehát fordított sorrendű változatai csak elvétve vagy egyáltalában nem fordulnak elő anyagunkban. 32 esetben képez például a nyj. [rl] kapcsolatot, de csak 4-ben képez [lr]-t, mivel ez utóbbi kombináció már úgy rendezi a két msh képzési mozzanatait, hogy azokban az egyidejű képzésre törekvő anticipáció nem tud érvényesülni. Ugyancsak gyakori a [nk], de elő sem fordul a [kn]. Van továbbá 36 [nts], 30 [ntf], 15 [rts] és [tsv], de egyáltalán nincs [tsn], [tjn], [tsr] és [vts].14

Az tehát, hogy hányadik elemként lép be a többlethang, illetőleg hányadik eleme esik ki a kapcsolatnak, eszerint annak a függvénye, hogy az elemek milyen sorrendje mellett optimális a kialakuló vagy megmaradó kapcsolatok kiejtése. De a kiejthetőség szempontjából nem mindig elegendő a msh-kapcsolatot önmagában szemlélni, hanem a mgh-s környezetre, sőt az egész hangsorra is figyelni kell. Ha például valamely mgh és az utána következő msh-csoport első tagja között nagy az artikulációs távolság, azaz nagyok az átmeneti mozgások, mint például a flastrom szó [o] és [J] hangjai között, könnyen belátható, hogy már a szókezdő [fi] kapcsolat képzése közben [o] helyzetbe beállt nyelv nem tud könnyen és gyorsan átmenni az [J] képzéséhez szükséges prepalatális helyzetbe. Az átmenet közben elég, ha egy kicsit elernyed a nyelv izomzata, máris megérinti a palatumot, és előáll egy többlethang, a [j], amelynek révén a flastrom szónak flajstrom formában való realizálása az izomműködés szempontjából gazdaságosabbnak tűnik. Példánkban a [j] többlethangzót tehát hangképzési szükséglet hozta létre, az azonban már véletlen, hogy éppen első elemként ugrott be a mshkapcsolatba. Ha nem a szekvencia követelményei lennének a döntőek, azt mondhatnánk, hogy azok a msh-k esnek ki, amelyeknek a többinél komplexebb a képzése vagy kisebb a percepciós jelentősége; illetőleg azok ugranak be a hangsorba, amelyeknek egyszerűbb a képzése vagy nagyobb a percepciós jelentősége. De nem így van. Azok a msh-k esnek ki, illetőleg toldódnak be, amelyek nélkül, illetőleg amelyekkel az egész hangsort könnyebb kiejteni. 7. A háromelemű kapcsolatokból — amelyekre szóbelseji helyzetben jellemző, hogy az esetek többségében szótő és toldalék, illetőleg összetételi tagok határán állnak — igen gyakran a középső hang esik ki. Ennek a szabály-13 A tükörkombináció fogalmára 1. Szende Tamás, Anyanyelvünk hangzásáról. Nyr. 95: 449—450. 14 L. a hangkapcsolódásokat gyakorisági sorrendben bemutató táblázatot B. Lőrinczy könyvének 451—452. lapján.