Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Kassai Ilona–B. Lőrinczy Éva: A magyar mássalhangzó-kapcsolódások pszicho-fiziológiai hátteréről [On the Psychophysiological Background of Hungarian Consonant Clusters] 244

A MAGYAR MÁSSALHANGZÓ-KAPCSOLÓDÁSOK 245 mással szembeállított msh-kapcsolatok sem tisztán fonéma-, sem tisztán hangkapcsolatoknak nem tekinthetők. Elképzelhető ugyanis, hogy olykor a gyűjtők valamiféle, a fonémakapcsolat kiejtésekor fiziológiai kényszerből megjelent ejtéskönnyítő átmeneti hangot azáltal, hogy lejegyezték, fonémarangra emeltek, s ily módon egy, a kny. megfelelőnél több elemet mutató hangkapcsolatot hoztak létre. Máskor viszont — félrehallás vagy az adatközlő gondatlan kiejtése miatt — esetleg nem jegyeztek le olyan hangokat, amelyek az adatközlő nyelvi tudatában részei valamely hangsornak. Ebben az esetben a kny. megfelelőnél kevesebb elemet mutató kapcsolat keletkezett. Ezért a szembenállások fonemikus jellege, legalábbis némely esetben, kétséges lehet. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a ténylegesen létező, kiejtés nyomán lejegyzett nyj. adattal szemben olykor kikövetkeztetett, fiktív kny. alak áll, ami annak ellenére feltételessé teszi az adott szembenállás létét, hogy az ilyen alakokat a szótár szerkesztői minden egyes esetben a magyar nyelv fonotaktikai és morfológiai szerkezetének a legmesszebbmenő figyelembevételével hozták létre. Nem tudni továbbá pontosan, hogy a szembenállások bal oldalán álló valóságos vagy kikövetkeztetett kny. szóalakok hogyan hangzanának a beszédben. Számolnunk kell azzal, hogy ha a bal oldali szóformák is kiejtett hangsorokat rögzítenének, a kny. és nyj. oldal közötti különbség esetleg csökkenne. Gondolni kell arra is, hogy a szembenállások jobb oldalán álló nyj. változatok földrajzi kötődésük szempontjából rendkívül heterogének; nem egy bizonyos, de még csak nem is néhány bizonyos nyelvjárás szókincsét képviselik, hanem a magyar nyelvjárások tájszókincsét általában, ezért a hangalaki szembenállások nem rendszer/részrendszer (tehát köznyelv/valamelyik nyelvjárás), még csak nem is rendszer/részrendszerek (tehát köznyelv/valamely nyelvjárások), hanem csakis rendszer/részrendszerek összessége (tehát köznyelv/nyelvjárások általában) szembesítésben igazak. Emiatt munkánkban a nyj. megjelölésnek a megszokottnál szélesebb körű és általánosabb, a szembenállás (oppozíció) terminusnak viszont a fonológiában szokásostól némiképpen eltérő értelmezését alkalmazzuk. S végül, de nem utolsósorban: mivel B. Lőrinczy Éva könyvében számos olyan hangkapcsolattípus van, amelyet mindössze 1 — 2 szembenállás dokumentál, szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy vizsgálódásainkban ilyenekre vagy csak olyankor építettünk, amikor beleillettek egy nagyobb tendenciát képviselő más példák közé, vagy olyankor, amikor nagy valószínűséggel tehettük fel, hogy esetükben sem nyelvbotlásról, sem téves lejegyzésről nincs szó. Figyelembevételükről azonban semmiképpen sem mondhattunk le, hiszen más nyelvekben is előfordul, hogy egy fonológiai oppozíciót mindössze 1 — 2 adat képvisel, mint például a spanyolban a kvantitás oppozíciót a cerojcerro és a pero/perró2 szópárok. Mindezeket a körülményeket szem előtt tartva tettük fel a kérdést: miféle okok állhatnak a szembenállásokban feltárt msh-s különbségek hátterében. A szembenállások egy részében az eltérések magyarázata szinkrón szempontból könnyen megadható: a nyj. változatban szereplő többlet-, illetőleg az abból hiányzó msh etimologikus. Az egyenként megvizsgált mintegy 550 tőmorféma között például 110 —115-nek a nyj. változata mutat cti-2 Idézi A.

MAKTENET, La linguistique synchronique. Paris 1968. 139—140.