Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Szende Tamás: Többértelműség és célzás [On Semantic Polyvalence, Ambiguity, and Hinting] 203

218 SZEJSTDE TAMÁS A célzásoknak a közléscélok alapján való csoportosítása a közlemény— közlőtárs viszonyból veszi az ismérveit. (4c) és (4d) közlemények (4a) és (4b)vel szemben perlokúciós mozzanatot tartalmaznak. (4c) esetében a szándékolt többértelműség azt jelenti, hogy nincs megjelölve, honnan indul és merre tart a fenyegetés. Az indukált közlemény a közlőtársra (is) vonatkozik. (4c) emellett szociálisan magas presztízsű kijelentés, ami a közlő szociális helyzetét magát is ,,többértelművé" [= a hallgató számára többféleképpen értelmezhetővé] teszi.) Saját típusán belül (4c) referenciális jellegű, amennyiben az indukált közlemény denotátuma hiányzik belőle, vö. (4g) ön nem tartja be az előírásokat, tehát Önnek számolnia kell a következményekkel. (4d)-ben ugyanúgy perlokúciós mozzanat jelenik meg, mint (4c)-ben, azonban itt a többértelműség nem a személyt illeti, hanem egy fenyegetés tartalmát, vagyis a várható esemény módozataira vonatkozik. így (4d) — a fentiek alapján — saját típusán belül attributiv forma. Mint (4g) mutatja, egy típus megvalósíthat egyszerre több célzásfajtát is: (4g)-ben a következmények könnyen értelmezhető (4b) szerint. Koncepcióm szerint (vö. SZENDE 1982) a célzás az általánossal való helyettesítés egyik válfaja. A célzást a következők szerint értelmezzük az általánossal való helyettesítés változataként. Mindegyik célzásfajta — akár attributiv, akár referenciális — lehetségesen több tényállásra vonatkozik, mint az a kijelentés, amelyet célzás mivoltának megfelelően indukál. Tehát a célzások is olyan kijelentések, amelyek intenzionálisan tágabb fogalmat használnak intenzionálisan szűkebb helyett. Az általánossal való helyettesítés egyéb változataitól másrészt el is térnek. Míg a többi típusnál a helyettesített meg sem jelenik, csak éppen következtetni lehet rá, addig a célzások esetében az a közlemény, amelyet az elhangzó közlemény általánossal helyettesít, a közlési folyamatban valóságosan rekonstruálódik, és ez az a rész, amely a közlésnek az újdonságértékét biztosítja, illetőleg amely a közlés ténylegesen ható összetevője. Szintúgy fordított a helyzet a közlési művelet sajátosságainak tekintetében is. Először is már azzal, hogy itt a helyettesítettnek a rekonstrukciójára — az eredményes, azaz az elértett célzás esetén — valóságosan sor kerül. Másfelől azzal, hogy a helyettesített nem kizárólag szintaktikai—szemantikai módosításokkal jöhet létre a helyettesítőből, hanem — a közlemény szintaktikai—szemantikai összetevőinek változatlanul hagyása mellett — a közlemény kommunikatív modalitásának megváltoztatása révén. A fenti dolgozat a közlési zavarok témakörének egy fontos fejezetével foglalkozik. A kifejtésben egy a közlési zavarok elméleti alapvonalait felvázoló dolgozatom (SZENDE 1982) fogalmi kategóriái, módszertani apparátusa és jelölésmódja szerint jártam el. Ennek az apparátusnak a kezelését aligha tudtam volna megoldani egy ötletgazdag, szigorú, de türelmes matematikus, NÁD AI ÉVA (München) segítsége nélkül. Elsősorban neki tartozom szerzői köszönettel. SZENDE TAMÁS Hivatkozások BALÁZS JÁNOS 1965: A szintagmatizálódás alapfeltétele. ÁNyT 3: 21—34. CARJSTAP, R. 1934: Logische Syntax der Sprache. Wien. CHASTAIN, C. 1975: Référence and context. K. GUTSTDERSON (szerk.) Language, Mind, and Knowledge. Minneapolis, Minnesota. (Idézi: DONNELLAN 1978.)