Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Szende Tamás: Többértelműség és célzás [On Semantic Polyvalence, Ambiguity, and Hinting] 203

TÖBBÉRTELMŰSÉG ÉS CÉLZÁS 205 ről vettem-e le a kalapot (a példára 1. McCawley 1978, 255). E három értelmezési változat három eltérő, de közös elemeket tartalmazó tényállásnak felel meg. Más szóval: három, azonos alakú mondattal állunk szemben, amelyekbe más és más tényállásokat vetíthetünk bele. A tényállás itt egyszerű cselekvést jelent, meghatározott számú résztvevővel, illetve cselekvésmintákkal. Minél nagyobb a résztvevők száma, illetve minél összetettebbek a cselekvésminták, a tényállás is annál összetettebb, annál specifikusabb. A tényállás összetettebb, specifikusabb voltát információelméleti értelemben a nagyobb lehetséges hírértékkel, valószínűségszámítási értelemben az eseménynek az esemény téren belüli kisebb lehetséges valószínűségi értékével fejezhetjük ki. Ehhez a megállapításhoz a következő megjegyzést kell fűzni. Valamely s^ közléshelyzetben az érvényes tényállások állománya nem azonos azoknak a tényállásoknak az állományával, amelyek az s^ közléshelyzetben és azon kívül fennállnak, hanem annál kisebb. (Például a közlésben résztvevők számára fennállhatnak olyan tényállások, amelyeket ők a maguk részéről érvényesnek tekintenek általában, de a közlésen kívül esnek, tehát 5^-ben nincsenek benne mint érvényes tényállások.) Ennek két oka van. Egyfelől az, hogy a tényállások nem önmagukban létező, Ding an sich típusú dolgok, hanem a ,, valóság" és a közlő kölcsön viszonyában konstituálódnak. Emellett, másrészt, adott s^ közléshelyzetben a résztvevők érdeklődése nem fogja be a tényállások még viszonylagosan teljes körét sem, s a tényállások JF" összetételüket illetően specifikus szerkezetűek lesznek. így a tényállások sajátos alakítása révén s^-ben olyan tényállások halmaza jön létre, amelyek a közlés eseményterében nem azokat a valószínűségi értékeket veszik föl, mint amelyekkel a tényállások említett viszonylagosan teljes állományában rendelkezhetnek vagy rendelkeznének, ha 5^-ben a tényállások teljes állománya volna benne. Ennek megfelelően tehát, amennyiben a tényállások valószínűségi értékeit tekintjük, valójában ezeknek három eloszlástípusáról van szó. (1) A tényállások teljes állományában való elméleti eloszlásról; (2) közülük s^ közléshelyzetben érvényes tényállások olyan „objektív" eloszlásáról, amely a közlésben résztvevőktől individuumtól függetlenné van téve egy kulturális hagyomány semlegesítő történeti eljárása folytán; (3) az s^ közléshelyzetben résztvevőknek a fentiekhez kapcsolódó, de individuálisan meghatározott valószínűségi eloszlás-hipotéziseiről, amelyek a résztvevő számára a közléshez, illetve az értelmezéshez a tényleges kiindulást adják. Amennyiben egy ei nyelvi esemény — tökéletlen megszerkesztése folytán vagy azért, mert esetleg nem is lehetne tökéletes szerkezetű — elvben eltérő tényállásváltozatoknak feleltethető meg, akkor gyakorlatilag a következő helyzet áll elő. (1) Elvben ugyan nagyon is lehetséges, hogy valamely eseménytórben a valamely e-re leképezett X{ és xj tényállások azonos valószínűségi értékekkel rendelkezzenek, s^ közléshelyzetben azonban — az említett okoknál fogva — p(x$) és p{xj) nem vagy nem föltétlenül lesz egyenlő, sem a közlő, sem a hallgató(k) számára. (2) Ha az egyik résztvevő számára mégis p{Xj) = = p{xj), akkor — kiindulási definíciónk értelmében, hogy tudniillik a tényállások a közlők mindegyike számára sajátosan konstituálódnak — a további résztvevő(k) számára pi = pj eset nem következik be. (3) Ha mindegyik résztvevő számára p$ — pj eset következne be s^-ben úgy tehát, hogy az adott e^ nyelvi alakzat eltérő tónyállás(változat)oknak feleltethető meg, akkor w^ és ti feltótelek mellett a közlésben csak egy és a közlés tartalma és célja szem-