Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Rekviem egy életképes magyar hang felett?! (Egy több mint két évszázados per tanulságai) [Requiem über einem lebensfähigen ungarischen Laut?! (Die Lehren eines mehr als zweihundert jährigen Prozesses)] 57
REKVIEM ... 59 Ez a „grammatikai megszállottság" nyilván nem egy „elhagyott oltár mártíriumának" helyesírásbeli tükröződése, hanem a két e hang közötti fonológiai különbség fontosságának a zseniális megsejtése, illetőleg tudatos vállalása.2 Kik voltak ezek a 18. század végén és a múlt században tevékenykedő jeles magyar grammatikusok, és hogyan érvényesítették a hangtulajdonságok megítélésében a nyelvi szempontok relevanciáját? Ugyancsak Benkőnél olvashatjuk hivatkozott munkájában, hogy VERSEGHY már az 1793-ban megjelent Prolodiumában felhívja a figyelmet az alábbi szópárok ejtésére, illetőleg jelöli a kritikis e hangnak megfelelő betűkülönbségeket: melly 'pectus', mëlly 'qui', szeg 'scindit\ szëg 'clavus', vesz 'perit', vësz 'accipit' i. m. 18.; BENKŐ: i. m. 9). Ugyanezen az elvi állásponton van VÁLYI ANDRÁS is, aki kéziratban maradt munkájában jelöli a két e hang közötti különbséget (VÁLYI 1798, BENKŐ: i. m. 13). VERSEGHY minden írásában következetesen különbséget tesz a kétfajta e jelölése között, és keményen harcol is ennek a jelölésmódnak az elfogadtatásáért. Amikor az 1805-ben megjelent "A' tiszta magyarság . . ." című munkájában kísérletet tesz a magyar magánhangzórendszer felvázolására, a kritikus e hangok helyét és jellegét az alábbi megkülönböztetésekkel érzékelteti: a) élesek: e ë; b) sívók: é, i, í (i. m. 34). Egy későbbi munkájában (VERSEGHY 1918a) a terminológia ugyan megváltozik, de a háromfajta e-nek a megléte itt is felfedezhető: a) m a g a s h a n g ú a k: e, ë ; b) éle s hangúak: é... (i. m. 51). A magyar magánhangzórendszer háromfajta e-jének a korabeli meglétét vitathatatlannak tartja, amikor megállapítja: „Arrúl, hogy a* Magyar nyelvben háromféle e-betű találtatik. . ., azt tartom, senki sem kételkedik" (i. m. 52). VERSEGHY meg is magyarázza a háromfajta e-nek nyelvbéli szükségességét, illetőleg szerepét: 2 A fonetikai és a fonológiai kutatás — a meglévő különbségek mellett is tagad -hatatlanul felfedezhető — egyező vonásairól szólva, LAZIOZITJS is utalt az ún. Prágai Iskola előtti nyelvtudósok egyik legjelentősebb nyelvelméleti állásfoglalására, a nyelvi mozzanatok relevanciájának a tiszteletben tartására: ,,A fonetikai ós a fonológiai kutatás lényegileg ugyanazt kereste: a nyelvészeti tények hangalakja terén a nyelvi mozzanatokat, csak az egyik tudatosabban, mint a másik. És ha a fonológiai kutatás előbbre is jutott azáltal, hogy a nyelvi funkciókkal kapcsolatban felvázolta azokat a különbségeket, amelyek a nyelvi elemek terén kimutathatók, azért a fonetika számára sem maradt idegen az egyes hangtípusok között való különbségtevés. Nemcsak JoNBS-ra, az angol fonetikai iskola jelenlegi fejére gondolok, aki fonetikájában (An Outline of English Phonetics. Leipzig 19323) épp úgy dolgozik a fonémek ós változatok fogalmával, akárcsak egy fonológus, hanem azokra a múltszázadi tudósokra is, akik a fonológiának hírét sem hallották, mégis különbséget tttek a hangtípusok között a nyelvi fontosság szempontjábó 1." (LAJZIOZIUS 1942. 75 — 76; az ón kiemelésem: K. F.) Annak ellenére, hogy Laziczius — mint erről később lesz szó — a nyílt meg a zárt ë közötti különbséget csak nyelvjárási szinten tekintette fonematikus különbségnek, a hangtulajdonságok nyelvi szempontok figyelembevételével történő értékelésének már a múlt században felfedezhető tenyere való rámutatásával tudománytörténeti szempontból rendkívül fontos dologra hívta fel a figyelmét.
