Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Rekviem egy életképes magyar hang felett?! (Egy több mint két évszázados per tanulságai) [Requiem über einem lebensfähigen ungarischen Laut?! (Die Lehren eines mehr als zweihundert jährigen Prozesses)] 57

58 KOVÁCS FERENC egyik nyelvben fonematikusan irrelevánsak, a másikban viszont relevánsak lehetnek. Amennyiben az adott nyelvben az adott hangtulajdonság fonematikus volta elvitathatatlan, úgy az adott hangtulajdonsággal rendelkező beszédhangnak külön betűt kell kapnia: ,,. . . dienen sie [die Laute] in dieser anderen Sprache dazu, Wörter zu unterscheiden, so müssen für sie, in dieser Sprache besondere Zeichen vorgesehen werden" (JONES 1928: 19; az én kiemelésem: K. F.). Laziczius a hivatkozott helyen ugyanezt mondja, csak negatív megfogalmazásban: ,,. . . csak azok a hangok kapjanak jelet, amelyeknek funkciójuk van a nyelvben." Laziczius szerint is tehát csak azok a hangkülönbségek minősülnek fonematikus különbségeknek, „amelyekkel valamely nyelvben, vagy nyelvjárásban szavakat, vagy nyelvtani alakokat lehet megkülönböztetni" (LAZICZIUS 1942. 168), és az ilyen fonematikus különbségeket felmutató hangtípusokat nevezi fonémáknak (uo.).* 3. A zárt e fonológiai funkciójának kezdeti írásbeli lecsapódása. Mindezek előrebocsátása után — védhető módon — megkockáztatható az a feltevés, hogy a 18. század utolsó harmadának elején a magyar írásbeliségben először felbukkanó kétpontos magyar ë betű a magyar helyesírás történetének nem véletlen epizódja, egyéni nyelv járásbeli ejtéssajátosság írásbeli lecsapódása, hanem annak a — rokonnyelvek vallomása alapján is megtámogatható — tudományos hitvallásnak a tudatos vállalása, amely szerint ,,A kétfajta rövid e megkülönböztetése (bár helyesírásunk nem jelöli) ősi sajátsága nyelvünknek" (KÁIJMÁN 1975. 181). Ennek az „ősi sajátság"-nak a tiszteletben tartása íratta a reformkor béli neves grammatikussal, KALMÁR GYÖRGYgyel, következetesen a zárt è'-ket kétpontos ë betűkkel (KALMÁR 1770). Talán nem felesleges itt emlékezetünkbe idézni BENKŐ LoRÁNDnak több mint másfél évtizeddel ezelőtt írt, idevágó megállapításait: „. . . hogy az egész műben szinte alig van hiba az e-jelölésekben, az nagymértékben köszönhető annak, hogy a tudományban valósággal megszállott grammatikus felügyelt a szedésre, és maga javította többszörösen is a korrektúraíveket. [A Prodromusról van szó.] Hogy milyen körülmények között, arról KAZINCZY így ír: „Az öreg Landerertől (Pozsony) tudom, hogy míg Prodromusát nála nyomattatá, egy kerti nyaralóban töltötte a telet, fázva, koplalva, s nyakiglan ülve a szalma közt s úgy dolgozá verseit, reszketve minden tetemiben a hideg miatt" (KazLev. 1. 580; BENKŐ 1963. 5). 1 Nem

felesleges megjegyezni, hogy JONES hivatkozott írása „Das System der Association Phonétique Internationale. Leutzeichen und ihre Anwendung in verschiedenen Sprachgebieten" (Berlin 1928) ugyanabban az évben jelent meg, amikor a prágai iskola Travaux-sorozatának első kötetében olvasható, a fonológiai terminológia standardizálására vonatkozó előterjesztés (Projet de la Terminologie Phonologique Standardisée). Mint ez köztudomású, JONES nem tartozott az ún. prágai fonológiai iskolához, ennek ellenére a hangjelölés fonematikus kritériumokon alapuló föKogása tökéletesen megegyezik Trubeckojekéval. Ez viszont nem kevesebbről árulkodik, mint a betűk jelölte hangok fonológiai alapon történő megkülönböztetéséről. A BAUDOUIN DE COUBTENAY ós tanítványai, KBU§EVSKIJ ós SÖEBBA által felfedezett, illetőleg továbbfejlesztett új fonetikai irányzat („pszichofonetika") gondolatának a nyelvtudomány középpontjába való kerülése tehát a „levegőben lógott". Nemcsak Trubeckojók újították fel, hanem ugyanakkor — ha más terminológiai verettél is, de az egyik legjelesebb fonetikus gondolatvilágában is igen előkelő helyet foglalt el: a funkcionális megterheltsóg az alapvető kritérium a külön betű, vagy nem külön betű eldöntésében. Itt jegyzem meg, mint fontos tudománytörténeti tényt, hogy a fonológia terminus már 1859-ben előfordult RIEDL SZENDE egyik írásában (RIEDL 1859. 130), aholis „phonológiai törvények"-ről ír. Hogy mit ért ő fonológiai törvényeken, arról később lesz szó.