Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Rekviem egy életképes magyar hang felett?! (Egy több mint két évszázados per tanulságai) [Requiem über einem lebensfähigen ungarischen Laut?! (Die Lehren eines mehr als zweihundert jährigen Prozesses)] 57

Rekviem egy életképes magyar hang felett? ! (Egy több mint két évszázados per tanulságai) „Mikor vízbefúlót mentek, ha ti más mezőre mentek, nem vagytok közönytől mentek, mind csak affélle jött-mentek." (WEÖRES SÁNDOR) 1. Előzetes megjegyzések. Eredetileg a hang helyett fonémát akartam írni. Miután azonban többször átgondoltam a cím mondanivalójának a lényegét, rájöttem, hogy így is elárultam „táborbeli" hovatartozásomat: az életképes = fontos; továbbá a cím végén levő írásjelek (? !) is önmaguk helyett beszélnek. Annak a „tudatosítása", hogy a cím mögött, a zárt ë fonológiai státusáról van szó, azt hiszem, egyértelmű, a „több mint kétévszázados" jelző azonban némi magyarázatra szorul. A hazai nyelvészközvélemény előtt — különösen KNIEZSA ISTVÁN és FÁBIÁN PÁL monográfiái után — ismeretes, hogy már a kódexirodalomban is találkozunk különféle diakritikus jelekkel ellátott e betűkkel. Ez a jelenség viszont vitathatatlanul amellett bizonykodik, hogy a különböző írók — különböző nyelv járásterületről származva — különbséget tettek a nyílt, meg a zárt ë hangok ejtése között, aminek az írásbeli lecsapódása az említett írásmód volt. Hogy emögött az ejtés- és írásbeli különbség mögött milyen mértékű szándék vagy tudatosság húzódott meg, azt ma már elég nehéz eldönteni. A két évszázadra szűkített intervallum a tudatos különbségtevés elismerése vagy elutasítása körüli nyelvészeti, nyelvelméleti viták alapján rajzolódott ki. Végül még talán annak a megjegyzése kívánkozik ide, mindjárt az elejére, h°gy ~~ mivel a vitához való hozzászólásom nem helyesírás-történeti indíttatású — azokat a diakritikus jeleket nem használom, amelyek az egyes magyar magánhangzók hosszúságának, illetőleg rövidségének a megkülönböztetését szolgálták (a hosszú ő jelölése ö betűvel, ugyanígy a hosszú ú-é is), ugyanilyen alapon elhanyagolom a mai hosszú s, illetőleg sz a régi betűtípusait is (f, ffz). 2. Releváns hangtulajdonságok. A magyar beszédhangállománynak (fonémarendszernek) talán nincs még egy olyan tagja, mint a rövid e, amely körül annyi és olyan heves vita zajlott volna le. A vita lényege: a magyar magánhangzórendszernek kétfajta rövid c-vel kellett, illetőleg kell-e számolni: egy nyíltabb és egy zártabb fajtával. A magánhangzórendszer-beli lét vagy nemlét alapvető kritériuma: fonematikus különbségnek minősül-e az említett kétfajta ejtés, vagy egyéni, illetőleg társadalmi variánsokkal állunk-e szemben. Ha aztán a zárt ë fonematikus terheltségét igazolni lehet, ebből már automatikusan következik, hogy külön betűtípus dukál neki, ahogyan ez a vélemény már JAKOVLEV (1928. 46), JONES (1928. 19) és LAZICZITTS (1931 — 1934. 23) idevágó megállapításai óta általában elfogadottnak tekinthető. JONES az idézett helyen nagyon egyértelműen és félreérthetetlenül fogalmaz, amikor megállapítja, hogy bizonyos hangtulajdonságokkal rendelkező hangok az