Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Vekerdi József: Nyelvészeti adalékok a cigányság őstörténetéhez [Sprachgeschichtliches zur Urgeschichte der Zigeuner] 415

418 VEKERDI JÓZSEF utánafutott, hogy megölje és kirabolja. Amikor utolérte, a lány cselhez folyamodott. Azzal az ürüggyel, hogy szerelmi bánatában véget akar vetni életének, megkérte a dombát, mutassa meg, hogyan kell végezni az akasztást. A dómba felállt agyagdobjára, saját nyakára helyezte a hurkot, erre a lány kirúgta lába alól a dobot.16 Mint a fentebb idézett szövegben, itt is világos, hogy a dómba népnévhez kifejezetten bizonyos foglalkozási ágak kapcsolódnak. A foglalkozások itt sokrétűbbek, mint az előző szövegben, amelyben csupán zenész szerepben történt említés róluk. Itt is utalás történik a zenével kapcsolatos foglalkozásra: az agyagdobot mint állandóan magával hordott tárgyat említi a történet, és a csattanó éppen a dómba férfi hagyományos zeneszerszámával kapcsolatos. A zenei foglalatosság azonban itt csupán mellékes utalás formájában kerül említésre. A történetben szereplő férfi nem zenével-énekkel kenyerét kereső jámbor muzsikus, hanem hivatásos rablógyilkos. Harmadik hivatásszerű foglalkozása a történetben szereplő férfinak a hóhérmesterség. Ez nemcsak abból derül ki, hogy szakszerűen mutatja be az akasztást, hanem a leány ötlete eleve ezen alapul. A ravasz leány mesterségénél fogja meg a dómba férfit, amikor az öngyilkosság meséjével áll elő. Ha a dombákhoz nem tapadt volna a korabeli Indiában eleve a hóhérság képzete, a leánynak nem támadt volna az a gondolata, hogy foglalkozása gyakorlására szólítsa fel a támadót. Az agyagdob is a hóhérmesterséggel kapcsolatos tárgy: a hóhér a halálra ítélteket dobszóval kísérte a kivégzés helyére. A hóhér mesterség természetesen tisztátalannak számított a hindu vallási törvények szerint, és még a legalacsonyabb kasztok tagjai sem végezhették. így maradt ez a foglalkozás a kasztonkívüli dombák és a velük egy szinten álló csandálák csoportjára. E két csoport tisztátalan foglalkozásából viszont törvényszerűen következett, hogy maguk is szélsőségesen tisztátalannak számítottak, a társadalomból kivetve éltek („páriák"), s fertőzöttnek minősült minden tárgy, amelyet érintettek. A cigányok társadalomból való kitaszítottságának gyökerei tehát Indiáig nyúlnak vissza. A dombák és csandálák tisztátalansága állandóan visszatérő motívum a 12. sz.-ban élő Kalhana történeti munkájában, a „Királyok folyamá"-ban (Râjataranginï). Kalhana Kasmírban élt és a kasmíri királyok történetét írta meg. Úgy látszik, a dómba csoportok különösen nagy számban voltak jelen ebben az országrészben, és viselkedésük erősen feltűnő lehetett a 10—11. század táján. A hely és az idő kapcsolatba hozható a cigányság kivándorlásával. Azok a dómba csoportok, amelyek később Európába érkezve, itt a cigányságot alkotják, feltehetőleg nem sokkal azelőtt vándoroltak Kasmír vidékéről Iránba. Kasmíri tartózkodásukra utalnak a cigány nyelv dard elemei is: a dard nyelveket Kasmírban és északnyugati határvidékén beszélik. Könnyen érthető, hogy egyes dómba csoportok távozása után más csoportjaik ezen a területen maradtak vissza. Kalhana rövid megjegyzései nem utalnak a dombák foglalkozására. Művében a dombák a társadalom legmegvetettebb, legalantasabb elemeinek jelképévé válnak. Ismételten a csandálákkal együtt említi őket, mint a társadalomnak rituális szempontból legtisztátalanabb elemeit. Szinonimájuk gyanánt a évapaka 'kutyahúst evő' jelzőt használja. A királyok legnagyobb 16 Kathä-sarit-sägara II. 13 = Mesefolyamok óceánja. Budapest 1974. 38 — 39.