Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Vekerdi József: Nyelvészeti adalékok a cigányság őstörténetéhez [Sprachgeschichtliches zur Urgeschichte der Zigeuner] 415

NYELVÉSZETI ADALÉKOK A CIGÁNYSÁG ŐSTÖRTÉNETÉHEZ 417 dalmi szervezettség alacsonyabb fokán álltak, egyes csoportjaik csupán őserdei vándorló gyűjtögetés és primitív vadfogás (íj és nyíl nélkül) szintjéig jutottak el, és ebből kifolyólag az árja hódítás után nem illeszkedhettek be a hindu kasztrendszerbe, a társadalom legalsó lépcsőfokára szorultak.13 Noha a dombák, mint nevük mutatja, feltehetőleg munda eredetűek voltak, nyelvük (a cigány nyelv őse) nem munda, hanem indoeurópai nyelv, az óind (,,szanszkrit") nyelv egyik leánynyelve, mint a mai északindiai nyelvek. Az Indiában gyakran előforduló nyelvcsere esetével állunk szemben. A nyelvcsere legkönnyebben a vándorló, más népekkel érintkezésbe kerülő (esetleg rájuk utalt) csoportoknál vagy népeknél következhetik be, és ilyen vándorló csoportok közé tartozott az ókori indiai dómba népelem is. A dombák nagyméretű vándorlásait a 10 —11. században írásos emlékekből is megállapíthatjuk. Közvetett bizonyítékunk nyelvészeti úton jóval korábbi időből van a dombák vándorlására. Az i. e. 2. sz. táján Közép-Indiában lezáruló hangtani változások nyomait a cigány nyelv is őrzi, tehát ezt az időszakot megelőzően ezen a tájon kellett tartózkodniuk és már indoeurópai nyelven kellett beszélniük a dombáknak. A későbbi időkben viszont Észak-Indiában találjuk őket, a legnyugatibb területtől (Kasmír) a legkeletibb vidékig (Bengál).14

Ez

egybevág a munda eredettel: a munda és velük rokon népek nagyrészt Közép-Indiában, részben Északkelet-Indiában helyezkednek el. A ránkmaradt szanszkrit írásos források megerősítik azt a képet, amelyet a cigányok elődeinek gazdasági-társadalmi életéről a szókészlet vizsgálata alapján nyerhetünk. Írásos említés legkorábban az i. sz. 6. századból ismeretes a dombákról. Egy csillagjóslási tanköltemény a zenészekkel együtt említi őket: ,,A hatodik napon veszély fenyegeti a zenészeket és velük együtt a dombákat".15

A

,,velük együtt" megfogalmazásból világos, hogy a dombák nem tartoztak a hivatásos zenészek kasztjába, csupán nem hivatásos, alkalmi jelleggel lehetett kereseti forrásuk a zene, egyéb tevékenységek mellett. Mint láttuk, zenére, énekre és táncra indiai eredetű szavakat őriz a cigány nyelv. Az idézett szövegrész tehát azt bizonyítja, hogy a dombák az i. sz. 6. sz. táján különböző megélhetési forrásokból élő népelemként éltek az indiai köztudatban, amelyek közül az egyik a zenélés vagy éneklés volt. Egyúttal az is nyilvánvaló, hogy a dombák már ebben az időben India-szerte közismert népcsoport voltak, egyébként nem emelné ki őket a szöveg, mint a nemhivatásos zenészek csoportját. Ez egybevág az említett vándorló életmóddal. Az is kitűnik az idézett szövegből, hogy a 6. századi indiai köznyelvben éppúgy foglalkozást jelölő mellékjelentése is volt a dómba népnévnek, mint a 19. századi magyar nyelvben a „hegedús" értelemben közfőnévként használt ,,cigány" szónak. Az időben legközelebbi írott forrás magyarázatot ad a hivatásos zenészek és a dombák megkülönböztetésére. A kasmíri Szómadéva 1071 körül írt nagy mesegyűjteménye, a „Mesefolyamok óceánja", furcsa történetben szerepelteti a dombákat: Egy fiatal nő ellopta egy kereskedő minden aranyát, és elfutott vele. Miközben sietve távozott a városból, egy dómba férfi, kezében agyagdobjával, 13 W.

EUBEN, Einführung in die Indienkunde. Berlin 1954. 41—45, 59 — 60. 14 R. L.

TUBNER, The Position of Romani in Indo-Aryan. Journal of the Gypsy Lore Society. 2nd. ser. 5 (1926): 4. J. SAMPSON, Notes on Turner, uo., 6 (1927): 57. 15 VAHÄHAMIHIRA, Brhatsarnhitä 87, 33. 10 Nyelvtudományi Közlemények 83/2