Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Sz. Bakró-Nagy Marianne: Rekonstrukció és jelentésváltozás [Reconstruction and Semantic Change] 29

REKONSTRUKCIÓ ÉS JELENTÉSVÁLTOZÁS 33 — nem a közös jegyek száma határozza meg, hogy melyek képezhetik a rekonstrukció alapját, hanem a jegyek minősége az, hogy együttesen és ellentmondásmentesen leírhassunk velük egy jelentést, még ha az rekonstruált jelentés is. 1.1.1. Térjünk most vissza említett kérdéseinkhez. Fenti táblázatunkból leolvasható, hogy azok a dolgok, amelyek érintkeznek egymással, a következő jegyekkel vannak leírva: — amivel a cselekvést végzik: [kézzel], [eszközzel], [lábbal] — amire a cselekvés irányul: [embert], [állatot], [tárgyat]. Láttuk, hogy ezek közül csupán a [tárgyat] szerepel mind a négy esetben, a többi csak egy vagy két esetben fordul elő. Korábban, a mordvin 'üt' kapcsán, már utaltunk arra, hogy milyen félrevezető lehet, ha mindezeket a jegyeket együttesen az alapjelentés jegyeinek tekintenénk, és egyedül a jelentés megváltozására hárítanánk a problémákat. Arról van szó ugyanis, hohy ha ezt a hat jegyet a rekonstruálható alapjelentés jegyeinek tekintenénk, egy olyan ige rajzolódna ki előttünk, amelyiknek a jelentése egyaraánt lehetett például 'üt' és 'rúg'. Ez a megoldás felerészben elfogadható, hiszen létezhetnek (létezhettek) ilyen jelentések, és az [embert], [állatot], [tárgyat] jegyekkel még kimerítően leírhatnánk mindazokat a dolgokat, amelyeket valamiképpen érinteni lehet. Más a helyzet viszont az előbbi három jeggyel: egyrészt azért, mert hiába igyekeztünk is körültekintően elemezni az egyes jelentéseket, mégsem vehetjük biztosra, hogy valamikor a kikövetkeztethető igének a jelentése valóban csak ezeket a jegyeket tartalmazta, és másokat nem. Ez különösen az 'üt* és a 'bevág' típusúaknál okoz bizonytalanságot. Szinte lehetetlen elsorolni, hogy mi minden jöhetne számításba, mint a cselekvés eszköze. A Vág* esetében automatikusan arra gondolunk, hogy valamilyen éles szerszámra van szükség (az elemzéskor ezt még fel is írtuk; vö. BAKRÓ—NAGY 1979. 346), holott például valamilyen puhább tárgyat akár egy életlen szerszámmal is ketté lehet szelni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú jelentéseknél szemantikai szempontból nem feltétlenül az eszköz leírása a lényeges, hanem a változás, amelyik az érintés következménye (vö. BAKRÓ—NAGY: i.h.). Az 'üt* típusúaknál hasonló a helyzet, mert ugyan mi mindennel lehet ütni ? Éppen ezért biztonságosabbnak látszik a rekonstrukció számára kijelölt jegyek közé egy [eszköz] jegyet fölvennünk, amelyről viszont tudnunk kell most már, hogy a cselekvés eszközét írjuk le vele összefoglalóan, és függetlenül attól, hogy az testrész-e vagy valamilyen tárgy. Megtehetjük ezt annál is inkább, mert valamilyen [eszköz]-t mind a négy jelentésünkben felírhattunk, még ha ezek nem is voltak azonosak. 1.2. Ezek után megállapíthatjuk, hogy az alapjelentóst a következő jegyekkel írhatjuk le: [fizikai cselekvés], [ember], [érint], [eszközzel], [egyszer], [erővel], [embert], [állatot], [tárgyat]. 2. A rekonstrukciót csak akkor tekinthetjük befejezettnek, ha annak eredményét valamilyen módon igazolni is tudjuk. (Befejezettnek, és nem véglegesnek: ,,But more évidence, or différent évidence . . . can bring new insight which may at any time make necessary to change the reconstruction of a phone or of a morph" írja M. R. HAAS (1970. 130), s mindez a rekonstruált alapjelentésekre, sőt, módszereinkre is érvényes.) Ennek egyik módja az, ha a leány-nyelvi jelentéseket megfelelően le tudjuk vezetni a rekonstruált alapjelentésből. -3 Nyelvtudományi Közlemények 83A.