Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Bańczerowski Janusz: A nyelvi közlés természete és a nyelvi funkciók [cirill] 293

302 BAKCZEROWSKI JANÜSZ Tovább folytatva ennek a kérdésnek a tárgyalását azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy nagyon fontos számunkra a szövegek (közlések) olyan megkülönböztetése, felosztása, amely figyelembe veszi az adó és a vevő által betöltött szerepet a kommunikációs aktusban: a monológról és a dialógusról, van szó.28

A párbeszédben szoros együttműködés figyelhető meg a nyelvi kód a kommunikációs szituáció és maga a közlés között. Ilyen körülmények között megvan a lehetősége annak, hogy a nyelvi jeleket gazdaságosan használjuk, tekintettel a nyelvi redundanciára is. Ez viszont a szövegek kompresszióját eredményezi, amely, a kommunikációs szituációval való együttműködést is beleszámítva, komoly nehézségeket okoz a szöveg szegmentálásában. Sok esetben nagyon nehéz megmondani egy adott szegmentumról, hogy kijelentós-e vagy sem. Véleményünk szerint az eddigi mondattanok tanácstalanok e kérdésben. Tegyük még hozzá azt is, hogy a szövegek kijelentésekre való szegmentálását egyelőre képtelenek megoldani a nyelvtipológia érvelései is. Ami viszont az irodalmi dialógusokat illeti, elmondhatjuk, hogy egy további felosztás is kínálkozik: ezek a valódi ós a fiktív dialógusok. Már tettünk említést arról, hogy a kommunikációs szituáció meghatározásánál, ill. egy adott típusba való besorolásánál tekintettel kell lenni azokra a relációkra is, amelyek az adó ós a vevő között szerepelnek. A mennyiségi aspektus azt sugallja, hogy a következő eseteket különböztessük meg: 1. egy adó — egy vevő, 2. egy adó — több vevő, 3. több adó — több vevő, 4. több adó — egy vevő. Ezek közül az ,,adó—vevő" rendszerek közül némelyik valóban nagyon ritkán fordul elő, de egyik sem lehetetlen. Lehetséges, hogy ennek a felosztásnak nem nagy szerepe van a szöveg megszerkesztésében, de ezáltal új lehetőség nyílik a szövegek minősítésére. A szövegeket oszthatjuk a nyelvi norma, valamint a nyelvi jelek szövegbeli elrendezése szempontjából is. A nyelvi norma szerepe ez esetben abban rejlik, hogy az információadó figyelme nemcsak arra a kérdésre Összpontosul, hogy milyen információt kell átadnia, hanem arra is, hogy hogyan kell azt kifejeznie a szöveg síkján. Minden nyelvi szöveg valamilyen stilisztikai formában jelenik meg, ebből a szempontból is megkülönböztethetünk szabadon képzett és stilizált szövegeket. A stilizálásnak különféle okai lehetnek, pl. a vevők társadalmi rangjavagy az a tudatos helyzet, hogy a generált szöveget rögzítik stb. Még egy kérdést szeretnénk megemlíteni, amely az emberi memória sajátosságával függ össz^ és amely nem tűnik feleslegesnek a szövegek felosztásánál. Nyilvánvaló, hogy a szöveg megszerkesztésekor az operatív memória elégtelennek bizonyulhat. A kódolási tempót tehát lassítani kell ós több szünetet is be kell iktatni. A kódolás ütemét a társadalmi, valamint az egyéni szokások és a temperamentum determinálja. Azt lehetne mondani, hogy a nyelv rendelkezik megfelelő eszközökkel, amelyek segítségével ki tudja tölteni azokat a szüneteket, tudja blokkolni a kommunikációs csatornát, valamint a vevő receptorjait, jelezve ezzel, hogy az információ továbbítása tovább tart. Ehhez a kérdéshez még visszatérünk a nyelvi funkciók tárgyalásánál. A fentiek tükrében egyetértünk azzal a gondolattal, hogy szükség van egy olyan nyelvelmélet létrehozására, ahol a központi szerepet a kijelentés mint 28 Dialog w literaturze. Panstwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1978; CHAMOT, B., Literaturoznawcze perspektywy badan nad tekstem mówionym. In: Miejska polszczyzna mówiona. Metodológia badan. Prace naukowe Uniwersytetu álaskiego w Katowicach. Nr. 103. Katowice 1976. 113-126.