Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)
Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A kérdő mondatról [Questions] 273
A KÉRDŐ MONDATRÓL 279 tehát legalább két oldala van: az egyik valóban a beszélő tudásával függ össze, a második viszont a beszélő szándékát fejezi ki. Hagyjuk azonban egyelőre figyelmen kívül a beszélő szándékát, és kíséreljük meg adekvátabb módon megfogalmazni a (16) (a) —(d) beszédhelyzeteket! (17) (a) a beszélő nem tudja a választ ós feltételezi (vagy tudja), hogy a hallgató tudja a választ; (b) a beszélő tudja a választ és feltételezi, hogy a hallgató nem tudja a választ; (c) a beszélő tudja a választ és tudja, hogy a hallgató is tudja a választ; (d) a beszélő nem tudja a választ és feltételezi, hogy a hallgató sem tudja a választ. A (17) (b) beszédhelyzet, mint alább látni fogjuk, „gyengébb" formában is megfogalmazható : (b) a beszélő tudja a választ, de nem biztos abban, hogy a hallgató is tudja-e a választ. Általában az is elegendő, ha a beszélő valamit feltételez és nem t u d a hallgató mentális állapotáról. Nézzük most meg a kérdő mondatok pragmatikai jelentését kissé közelebbről ! A (17) (a) beszédhelyzetre, mint már említettük, jellemző az információt kérő kérdés. A beszélő a kérdéssel bizonytalanságát vagy tudatlanságát fejezi ki és kéri a hallgató segítségét. A kérdés mögött rejlő szándék tehát ,,a beszélő meg szeretné tudni, hogy . . ." Az információ fogalmát természetesen elég tágan kell értelmeznünk. A Megjött Júlia ? és a Ki járt erre ? típusú kérdő mondatokon kívül a (17) (a) beszédhelyzetre a következő kérdő mondatok is jellemzőek: (18) (a) Igaz, hogy nagyobb lakásba költöztök? (b) Gondolod, hogy érdemes a kérdő mondatokról írnom ? (c) Megnézhetem a könyvet ? m (à) Nem mondta Júlia, hogy beteg voltam ? (e) Beszéljek a főnököddel? Ezeknél a kérdéseknél nem is az információ a legfontosabb, amit egy igen vagy e gy nem közvetít (talán az egyetlen kivétel (18) (a) : az ilyen kérdő mondatokat szokták igaz-hamis vagy igazságértékre kérdező kérdő mondatoknak nevezni); hanem a válaszban kifejezésre jutó beszédaktus, ami (18) (b) és (e) esetében tanács, (18) (c) esetében engedély, (18) (d) esetében megerősítés. Ennek megfelelően a kérdés maga sem elsősorban információt kér, hanem tanácsot, engedélyt, megerősítést, azaz egy aktust. Ezeknek a kérdéseknek a pontosabb jellemzéséhez figyelembe kellene vennünk a beszédaktus-elmóletet is, azaz minden kérdő mondathoz meg kellene adnunk azokat a feltételeket, amelyek mellett ilyen vagy olyan aktust fejezhet ki (vö. SEARLE 1975). A „beszélő szeretné tudni, hogy ..." attitűd semmiesetre sem adekvát (vagy legalábbis nem elegendő) ezeknek a kérdéseknek a jellemzéséhez. A hagyományosabb tárgyalásmód a beszédaktusra vonatkozó kérdő mondatoknál inkább
