Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Szíj Enikő: cirill 209

210 SZEMLE - ISMERTETÉSEK 1.1. A szerző sorbaveszi azokat a tudományokat (ül. -ágakat), amelyek határtudománya az etnogenezis-kutatás. Mivel a cseremisz nyelv finnugor volta iránt semmi kétség, a nyelvészetet alig, a régészetet viszont annál részletesebben tárgyalja. A finnugor őshaza-elméletek közül (10 — 23) a legmeggyőzőbbnek CsEBNYECOvét tartja, amely — Kozlova szerint — különösen a Volga —Káma-vidék finn—permi közösségének kulturális és nyelvi viszonyairól (homályos pontjai ellenére) a legtisztább képet adja. 1.2. A mari — meri-kérdés részletezése (24 — 26) után a szerző a cseremisz — permi kapcsolatokra tér át. E kérdéskörnek is elsősorban a régészeti irodalma nagy, mivel az ananyinói kultúrát s ennek további sorsát illetően a régészek nem jutottak közös nevezőre. (E rész olvasásában nagy segítség ZAICZ CÁBOE kitűnő rendszerező cikke, „Finnugor régészeti kultúrák az új kőkor szaktól a vaskorig. NyK 77 [1976]: 270 — 284). A szerző elsősorban A. H. HAXJKOV és A. P. SZMIBNOV vitáját tárgyalja, és Szmirnov érvelését fogadja el: a közép- és kósőananyinói kultúra hordozói lehettek a cseremiszek elődei (42). Ez a kultúra meglepően egységes, mindössze enyhe helyi változatokat mutat. Erre az időre olyan mértékben alakultak ki a leendő cseremisz nyelv normái, hogy a permiekkel nem értették meg egymást. A cseremiszek régészeti kultúrája tehát nem különféle kultúrák keveredéséből állt össze, hanem egy egységes egész „töredezett szét" nyelvjárásokra (sőt, egyesek szerint nyelvekre). Abban mindenki egyetért, hogy i. sz. 3 — 4. sz.-ra a cseremisz etnikum magva megvan, s hogy a 9 — 11. sz.-ban a cseremisz települések északi határa a Vetluga—Jug vízválasztója (amely mögött a ,,felső-jugi csudok" és a luzai komik laktak), nyugati határa nem az Oka alsó folyása, mint ezt korábban feltételezték (azt a vidéket mordvinok lakták), hanem a Szura torkolatvidéke, keleti határa pedig a Kazanka. 2. A második fejezet címe: A cseremiszek társadalmi-gazdasági viszonyai és a cseremisz etnosz a középkorban (56—125). 2.1. A tatár —mongol támadásokig terjedő korszaknak (másként: az orosz évkönyvek korának) fő kérdése így fogalmazható meg: a cseremiszek még nemzetségi társadalomban éltek-e vagy már létrejöttek a korai feudális osztálytársadalom alapjai, avagy a nemzetségi társadalomból a korai osztálytársadalomba tartó átmeneti állapot volt jellemző rájuk. Ez a kérdés, tehát a 11 — 13. sz. szociális-gazdasági viszonyainak milyensége korántsincs tisztázva, annak ellenére, hogy az orosz ós a szovjet történettudomány elméletben ós gyakorlatban sokat foglalkozott vele (95). A szerző részletesen foglalkozik a két jellegzetesen szélsőséges, egymásnak ellentmondó fölfogással, az un. nemzetségi koncepcióval, amelynek legtisztább megfogalmazása I. N. SZMIBNOV nevéhez fűződik (1889) és az Ocserki isztorii Marijszkoj ASzSzR c. kollektív munkában képviselt ún. feudális elmélettel. Az első túl későre, a 19. sz. végére, a másik túl korai időre, a népvándorlás korára teszi a nemzetségi társadalom felbomlásának idejét. A szerző a cseremisz rokonságnevekkel foglalkozó szakirodalom részletezése során (58 — 60) nem cáfolja meg azt a szerintünk téves nézetet, miszerint a cseremisz rokonságrendszer bonyolult. A nemzetségi központokból kiköltözők körében, az új faluközösségben pár nemzedék elteltével kialakult az ún. szomszédsági rokonság, amelynek jellegét és korát, nem valóságos, hanem „mintha"-rokonság voltát kellő óvatossággal kell megítélni — írja a szerző. Körültekintésre int a korabeli orosz nyelvű dokumentumok rod és plemja szavainak értelmezésével kapcsolatban is. A nemzetségi társadalom 19 — 20. századi létezését próbálták a 30-as években a marrizmus szellemében a régészet adataival (a település- és a temető-típusokkal, a háztartási eszközleltárokkal stb.) igazolni — a cseremiszekre minden vonatkozásban úgymond jellemző elmaradottság bizonyítása céljából. A kortárs régészeknek a szerző azt veti a szemére, hogy gyakran nem a tényanyagból, hanem közismert szociológiai sémákból indulnak ki, tehát előítéleteknek ők sincsenek híjával. Kozlova szerint a Volga— Vjatka-vidék régészete még nem tart ott, hogy a termelőerőkről, még kevésbé a hozzájuk tartozó társadalmi alakulatokról teljes és megbízható képet nyújthasson. A szerző szerint a cseremisz nemzetségi társadalom szétesése nem az önállósuló nagycsaládok közötti — főleg gazdasági — kapcsolatoknak a megszűnésében, hanem a megváltozásában mutatkozik meg. A nemzetségi társadalomra a nemzetségi terület természeti adományainak egyenlő elosztása, használata, az egyenlő lehetőségek a jellemzőek. A Volga északi oldalán, az erdős zónában azonban nem a föld, a kevéske művelhető föld az egyetlen termelőeszköz, tehát nem volt meg a reális alapja annak a közös nemzetségi gazdaságnak, amelynek feloszlásáról (a patriarchális családok között) a régészek beszélnek. Abban viszont igazuk van, hogy a személyi tulajdon megléte a 9 — 11. sz.-ban a nemzetségi társadalom bomlásáról tanúskodik. A szomszédsági kapcsolatok jelentőségének növekedése a vérségi kapcsolatok rovására nem jelenti azt, hogy a belső feudalizáció