Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - B. Labádi Gizella: Raija Bartens: Mordvan, tšeremissin ja votjakin konjugaation infiniittisten muotojen syntaksi 206

206 SZEMLE - ISMERTETÉSEK amelyben a szerzőknek alkalmuk lett volna „helyrerakni" a mikrotípus bevezetésének szükséges vagy szükségtelen voltán tétovázó olvasót. A típus szó eredeti jelentése „valamely közös, jellemző vonásokat képviselő alapforma, példakép, ül. egyed" (IdSzSz.), vagyis ha belegondolunk, a típus szóhoz vagy minősítő jelzőt vagy mellóknévképzőt érzünk hozzá: valami/valaki valamilyen/valamelyik típusba sorolható, valaki/valami valamilyen típusnak a képviselője, valamilyen típusú, valami valaminek a tipikus megjelenési formája stb. A típus ilyen köznapi értelmezése után az igeidő mint típus, a helyhatározók csoportja mint típus (hogy makro-e avagy mikro, az nem lényegi, hanem nagyságrendi kérdés) furcsa, legalábbis szokatlanul hangzik, a típus (mikrotípus) jelző nélküli használata nem tűnik indokoltnak. Melyik megállapítás mond többet: „az egyik mikrotípus másik mikrotípusba alakult át" vagy pedig „a finnugor mikrotípusból csuvas(os) mikrotípus lett". Ha tudjuk, hogy a mikrotípus itt a múlt idő, a finnugor = finnugor típusú, a finnugor nyelvekre jellemző egy ( Î két) múlt idős időrendszer, a csuvas pedig = csuvasos típusú, a csuvasra jellemzőnek tartott több múlt-idős rendszer, akkor nem kétséges, hogy ezeket a tanulmányokat a mikrotípus fogalom bevezetése nélkül is, azzal is, de anélkül is meg lehetett volna írni. Ügy látszik, hogy a szerzők tipológiai célzatossága nem belülről fakadó, a téma ós módszer diktálta szükséglet, hanem kívülről, másoktól, máshonnan származó ötlet, amelynek kipróbálása nagyon dicséretes vállalkozás, de valóban csak kísérlet, olyan kísérlet, amely egyelőre még nem hozta meg a várt sikert. SZÍJ ENIKŐ Raija Bartens: Mordvan, tseremissin ja votjakin konjugaation infiniittisten muotojen syntaksi MSFOu. 170. Helsinki 1979. 251 1. A szerző a mondattan egy üt legvonzóbb és — bátran kijelenthetjük — még sokáig lezáratlan vagy talán inkább lezárhatatlan problémaköréhez kapcsolódik. Munkájának — azon túl, hogy a címben megnevezett uráli nyelvek rokoni viszonyainak kutatásához újabb adatokat szolgáltat, beleértve persze az eddig még nem rekonstruált összefüggéseket is — különös jelentőséget ad bizonyos areális szempontok figyelembe vétele (az orosz és a csuvas szomszédságból, pontosabban egymás mellett, sőt egymással élésből adódóan). A régi ós tartós érintkezés, ahogyan azt egy sor nyelvi jelenség is bizonyítja, nemcsak tipológiai, hanem rokonságszerű anyagi egyezéseket is eredményezett. BARTENS kiindulópontja az igenevek Janus-arcúsága (mind igei, mind névszói tulajdonságokkal rendelkeznek), bár ahogyan erre a címből is következtethetünk,a KORHONEN, FOKOS-FTJCHS stb. képviselte álláspont áll hozzá közelebb, az ti., hogy ezek végső soron az igei paradigma részei. Ide vonatkozó érve természetesen szintaktikai: az igenevek determinánsai — tárgy, határozó — kizárólagos érvénnyel verbálisak. A de verbális névszóknál ez csak az egyik lehetőség. Nyilván ennek szem előtt tartásával dönt úgy, hogy a nomen actionisok, noha sokszor hajlik az ellenkező megoldásra, nem sorolhatók ide — úgymond negyedik kategóriának (az infinitivus, participium és gerundium mellé). Ezzel kapcsolatban a szerző elsősorban csuvas párhuzamokból indul ki, de mint tudjuk, a nomen actionisok igenevekhez hasonló viselkedése — többek között megfelelő „igeneves" szerkezeteket képeznek — egyáltalán nem szokatlan az uráli nyelvekben, 1. pl. a nyenyec -wa, -ma képzős nomen actionisszal formált szerkezeteket (a lehetséges történeti kapcsolattal most nem kell foglalkoznunk). A verbum finitumok és „infinitumok" közti határt WUNDERLI, tehát indogermán minta után vonja meg. A teljes, azaz minden lehetséges igei információt hordozó indicativusból indul ki, amennyiben erre öt információs jegy jellemző: 1. szemantéma, 2. bővítmények köre, 3. befejezett és befejezetlen cselekvés oppozíciója, 4. személyre és 5. időre utalás. A participiumok az első három, az infinitivusok csak az első két információs jegynek felelnek meg. Ez szolgálhat magyarázatul a participiumok részvételére az igeragozásban. A gerundiumokról itt nem beszél, bár ha az előző kritériumokat alkalmazzuk, nyilvánvalónak látszik infinitivus és gerundium összefüggése. Különbségükről viszont, feltéve ha van ebben a relációban, semmit sem tudunk meg. Ugyanígy hallgat a sok gondot okozó nomen actionisokról is. Fontos lenne az igenevek megközelítése a névszók felől: ily módon biztosabban elválaszthatná az egyes kategóriákat, felismerve egyúttal a tipikus és nem tipikus, de lehetséges, ül. a tilos mondattani funkciók mögötti törvényszerűségeket is. Helyes az alaktani jegyek figyelembe vétele, pl. az igenevek birtokos személyjellel való ellátottsága, ill. elláthatósága.