Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Szíj Enikő: cirill 199

202 SZEMLE - ISMERTETÉSEK A tanulmány első nagyobb szerkezeti egysége (52 — 61) „A helyhatározó esetek rendszere az őscseremiszben ós a mai cseremiszben" címet viseli, első alfejezete pedig címe szerint az őscseremisz lokális (locativusi) esetekről szól, valójában azonban áttekintést nyújt az őscseremiszre feltételezett esetrendszerről (Szerebrennyikov, Galkin). A kutatók többsége szerint az őscseremiszben több eset volt mint a maiban, a ma nem önálló esetragkónt szolgáló toldalékokat meg lehet találni egyrészt a szépszámú nóvutókban, a határozószókban ós a befejezetlen igealakokban (az infinitívuszban és a határozói igenévben), másrészt az összetett ragokban (főként nyelvjárásokban). Nagyon jól használható, szemléletes ós tanulságos táblázatban (2. táblázat) mutatja be az ún. sorozat-nóvutókat (cepHHHbie nocnejiorH), amelyeken az azonos tőből képzett, hol-honnan-hova kérdésre felelő, tehát háromirányú névutók értendők. Ennek az 5 oldalas táblázatnak a fejlécében a következő rovatokat találjuk: a nóvutó vagy határozószó (néha rekonstruált) töve, összesen 27 tő, valamint az 1. táblázatban 1., 3 — 7. számmal jelzett esetragok, összesen tehát 1 locativus, 4 lativus, 1 ablativus. Miként a 3. táblázat mutatja (60) a helyhatározóragok a következő mai cseremisz esetragokban fordulnak elő: a birtokos, a rószeshatározó ós a tárgyeset ragjában (ós természetesen a helyhatározóragokban). A második fejezetben a szerző a finnugor helyhatározó esetragok maradványait veszi sorba (őscseremisz Loc. -na 62 — 70, -t 70 — 73; Lat. -n 73 — 79, -k 79 — 85, -s 85 — 96, ? -i (-j) 96 — 101; Abl. -ta 101 — 113), továbbá vizsgálja az összetett ragos névutókat, a névutóként használt határozószókat (113 — 121). A következő fejezet a mai cseremisz esetrendszer összetett hely határozóragjait tárgyalja (121 — 151). A kiindulópont a hagyományos felosztás az ún. -s-elemű ós az -Z-elemű esetragokra. A primer ragok halmozásának a következő elméleti lehetőségei vannak: Lat. +• Loc, Lat. -f- Lat., Lat. -f- Abl. Nem kapcsolódik Loc. + Loc, Loc. -f- Lat., Abl. + Lat. Abból a tényből, hogy pl. Loc. + Loc összekapcsolódására nincs példa, viszont Lat. + Lat.-ra van, a szerző arra következtet, hogy külső-belső Loc. megkülönböztetése híján a Loc. -j- Loc. esetében nem volt (nem lett volna) értelme a raghalmozásnak, míg a Lat. -+- Lat. esetében a ragok jelentósbeli különbsége (pl. valahová/valameddig belülre/kívülre) miatt ugyancsak volt. A 123. oldalon megtaláljuk azokat az -s- ós -Z-elemű összetett ragokat, amelyek az -s esetében a cseremiszből, a mordvinból, a finnből, az -l esetében a cseremiszből, a permi nyelvekből ós a finnből kimutathatók. A továbbiakban a szerző részletesen, miként eddig, számos példával illusztrálva elemzi az -s-elemű (127—135) ós az -Z-elemű (135 — 151) esetek jelentéseit, majd váratlan fordulattal, minden átmenet nélkül pontokba szedve összegezi a tanulmány főbb megállapításait. Nem kétséges, hogy a cseremisz nyelv fejlődése során a helyhatározó esetek rendszerét mint mikrotípust más jellegű rendszer, más mikrotípus váltotta fel. Az őscseremisz rendszerben két locativus, 4 lativus ós 1 ablativus eset volt, minden esetben egyszerű (= primer) raggal. Erről tanúskodnak nemcsak a mai névszói esetragok, hanem a névutók, különösen az ún. sorozat-névutók ós a határozószók is. A mikrotípus-váltás okát a szerző a sokféle lativusrag jelentóshatárainak elmosódásában látja. Ennek bizonyítókai pl. az azonos tőből nyelvjárásonként más-más lativus-raggal képzett azonos jelentésű határozószók. Az -s-elemű összetett ragok belső helyhatározói esetek, az -Z-eleműek külsők ragjai. Minden bizonnyal az ősi finnugor belső helyhatározói -n locativus hiánya segítette elő a nóvutórendszer kialakulását ós még ma is megfigyelhető fejlődósét. A könyv harmadik tanulmánya G. I. JERMtrsKnré „A helyhatározó esetek rendszerének tipológiai fejlődése a mordvin nyelvekben (THnoJiorHqecKaH 3B0Jif0u;nH CHCTeMbi MecTHbix naflOKefl B HCTopHH MopnoBCKHX H3UK0B, 155—265) — miként a címe is mutatja, sok hasonlóságot mafcat az imént ismertetett cseremisz tárgyú írással. A pár oldalas bevezetőben elméleti kérdéseket érint: az ő alapfogalmai a nyelvtípus (makrotípus) ós a nyelvbeli típus (mikrotípus). A mikrotípus a nyelvre jellemző, rendszerbeli egy bizonyos sajátosságként értelmezendő. A makrotípus mikro típusokból áll össze, de mint tágabb fogalom nem a nyelv minden jellemző sajátosságára, hanem csak bizonyos alapvető, típuskijelölő jellegzetességeire terjed ki. Mintha itt találnánk meg dióhéjban azt az elméleti alapvetést, amelyet akár a bevezetőben, akár a meg nem írt utószóban szívesen láttunk volna részletezve. A tanulmány célkitűzése azonos a cseremisz tárgyú tanulmányóval. Az azonban a kötet előszavából, egy odavetett fél mondatból derül ki, hogy míg a cseremiszben az ősc3eremiszhez mérten új típusú esetrendszer kialakulása figyelhető meg, addig a mardvinban nem megy végbe típusváltás. A határozószók (156 — 158), a névutók (158 — 160) és az összetett ragok (160 — 161) módszertani szempontú számbavétele után a szerző jellemzi az ősmordvin esetrendszert. B. A. Szerebrennyikov szerint az erza ós a mordvin szétválása előtti nyelvállapotra a következő helyhatározóragok megléte jellemző: a hová? kérdésre felelő *-s& ( < lat.