Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Simoncsics Péter: Magyar népdalok és népballadák finnül 180

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 185 azonban nem más az eredetiben, mint az előtte lévő háromszótagú ütem változatlan megismétlése, s a fordítás ezt a fogást is megtartja. A soron belüli anyag ilyen ismétlését visszhangzásnak nevezi a szakirodalom, s az obiugor népköltészetben igen kedvelt fogás. Ugor eredete kétségtelen, de nem tartható kizártnak, hogy egykor az egész finnugorság ismerte. Ha a finn népköltészet ma nem is él vele, sem a finn mondattan, sem a finn népi verselés szellemének nem mond ellent, s így könnyen bele is simul a megszokottabb versformák közé. Vagy egy másik példában (Tonavalta puhaltaa 1. számú dala): Eredeti Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Zöld pántlika, könnyű gúnya, virágom, virágom, mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom. De a fátyol nehéz ruha, virágom, virágom, mert azt a bú nyomdogálja, virágom, virágom. Szinte a szemünk láttára alakul a sorpárból négysoros strófa:a dal első variánsában a strófa voltaképpen nem más, mint a sorpár megismétlése, a második variánsban azonban már igazi, habár, egyszerű eszközökkel építkező négysoros strófa áll előttünk. A fordítás is visszaadja ezt, sőt ennél többet is: az eredeti első sora tele van finom belső alliterációkkal — Tavasai szél vizet áraszt —, amelyet a fordító egy erőteljesebb és a sor közepén elhelyezkedő, az ütemhatárhoz, mint szimmetriatengelyhez képest tükörképet alkotó alliterációval ad vissza — Kevatíwwli, tulvii vési —, s ezzel szinte kiemeli a sor négy szava magánhangzóanyagának szimmetriáját — magas, mély, mély, magas —, ami különben az eredetiben is ott rejtekezett, csak éppen fordítva — mély, magas, magas, mély. Az eredeti második sora csupán egy szó megismétléséből áll, a fordítás ezt a túl nyilvánvaló szimmetriát egy rejtettebbel cseréli föl, ami, úgy látszik, jobban megfelel a finn ízlésnek — Virágom, virágom vs. kukkaseni, kukká. A népdalok esetében a fordító egyetlen segítsége, amit anyagától és anyanyelvétől kaphatott formai volt: a két nyelv közös eredetű prozódiája. A balladák fordításában ezen fölül egy tartalmi körülmény is támogatta: a balladai témák, a ballada egész műfaja ugyanúgy ismeretes finn földön, mint Magyarországon vagy Erdélyben; közös európai kultúrkincs, amelynek korát is, szülőhelyét is ismerjük — a 14—15. századi Franciaországot. A magyar balladák zöme 18. századi eredetű, s a finn ballada meg a vele egy tőről fakadó Fordítás Kevättuuli, tulvii vési, kukkaseni, kukká. Kevättuuli, tulvii vési, kukkaseni, kukká. Kevyt vaate silkkinauha, kukkaseni, kukká, sitä heijaa tuuli lauha, kukkaseni, kukká. Vaimon huntu raskas kantaa, kukkaseni, kukká, murhe siinü kovin painaa, kukkaseni, kukká.