Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kassai Ilona: Távhasonulás a gyermeknyelvben [On One Type of Assimilation in Child Languaga] 160

164 KASSAI ILONA 5. Ha a gyermek figyelme a hangsor egy későbbi hangjára irányul akár azért, mert frissen megszerzett beszédhang, akár azért, mert egyidejűleg több képzőmozgást igényel, az e hang képzésére beálló hangképző szervek a megelőző hango(ka)t is befolyásolják, mint pl. a [legego:] 'levegő' szóban, ahol a veláris [g] palatális környezetben jön létre egy elölképzett [v] helyett. Ez a jólismert anticipáció jelensége, amely az időben későbbi elem előrevetítődése és messzemenően következik a képzésfolyamat előretartóan programozott jellegéből. Ugyanakkor, ha a valamilyen szempontból problematikus beszédhang a hangsor elején áll, könnyen magához igazítja a folytatást, perszeverál. Ez történt a [k] elsajátításának az időszakában többek közt a kefe és a kabát hangsorral: [kéke] és [koka:t]. 6. A fonémafunkció öntudatlan tiszteletben tartása is indukálhat hasonulást, ezt példázza a [pusita:t] 'puszikát' és a [fuzita:t] 'Fruzsikát', ahol is a gyermek hangállományában 8 hónapja aktívan működő [k] hang [t]-vé hasonul a szóvégi [t] hatására, mely tárgyrag lévén sem el nem hagyható, sem mással fel nem cserélhető. Ezeknek a tendenciáknak a hátterében a jelenség szintjén alighanem elsősorban az artikulációs mozgások összerendezetlenségét, járatlanságát kell feltennünk. Ahhoz ugyanis, hogy a hangképző szervek igen rövid idő alatt felvegyék az aktuálisan kiejtendő hangra jellemző helyzetet, hosszas gyakorlásra van szükség, amelynek eredményeként létrejönnek az automatikus hangképző mozgások. Amíg ez a mozgáskoordináció nincs meg, a gyermek, kezdetben legalábbis, inkább „eltalálja" a képzés helyét és módját, semmint rutinszerűen artikulál. Eközben persze egy-egy képzőmozzanat elmarad, többletként jelentkezik, egy-egy szerv a korábbi hangra jellemző helyzetben marad, s ha az áttérés az egyik konfigurációról a másikra nem elég gyors, könnyen hangzik mégegyszer az a mássalhangzó vagy magánhangzó, amelyik a hangsorban korábban előfordult. A lényegibb magyarázatot azonban a mondanivaló agyi programozásában kell keresnünk. Arról van szó, hogy a megnyilatkozás tervezése nem hangokban, sőt még csak nem is hangkapcsolatokban történik, hanem morfemikus egységekben, szavakban, esetleg motoros egységekben, szótagokban (vö. LBNNEBBRG 1967). A gyermek agyában tehát nagy valószínűséggel szóképek raktározódnak el, amelyeket egységként hív le a memóriájából. Az, hogy a hangsor eleje szabja meg a további részek fonetikai megvalósulását, eszerint attól függ, hogy az eleje jött elő élesebben a tudatból, s ez mintegy magához igazítja a folytatást. Más esetben inkább a vége vagy a közepe van a gyermeki figyelem előterében, ami kihatással van a hangsor elejének, illetőleg belsejének a megvalósulására. A lényeg tehát az, hogy nem érvényesül vagy nem elsősorban érvényesül a hangképzés szukcesszív it á s a, hanem az idegi kontroll függvényeként mint minőség van jelen. Ugyanannak a gyermeknek a beszédében az igen szűk időközben egymás mellett létező és néha egyetlen napon előforduló alakváltozatok mint pl. [popu ~ topu ~ potu] 'kapu', [bodoj ~- boboj ~ doboj] 'bagoly', [pipos:o: ~ pitos:o:] 'Picasso', [koki ~ t'oti ~ t'oki] 'csoki' az említetteken túl egyértelműen arra utalnak, hogy a fonémák a gyermek tudatában még nem elvont, általános entitásként léteznek, hanem egy adott szókép egy adott elemeként, mégpedig a szókép egészének alárendelt módon. Ezért van az, hogy hol így, hogy úgy hívja elő vagy csak ismétli ezeket a nem