Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kassai Ilona: Távhasonulás a gyermeknyelvben [On One Type of Assimilation in Child Languaga] 160

TÁVHASONULÁS A GYERMEKNYELVBEN 165 egészen helyes alakban vagy még nem kellő mélységben elraktározott szavakat, tehát a fonémaválasztás a szekvencia szintjén dől el. Az idő szerepe a tárgyalt jelenségben az, hogy kezdetben szinte kizárólag teljes hasonulás figyelhető meg, éspedig a hangsor csaknem minden mássalhangzójára kiterjedően, pl. [sy:s0:sobo] 'fürdőszoba'. Az idő múlásával egyre jobban differenciálódnak a hangok a hangsorban, csökken az azonos mássalhangzók száma, pl. [sy:d0:sobo]. Ebben a folyamatban a következő állomást általában a részlegesen hasonult alakok jelentik, amelyek végül elvezetnek a fonémasornak leginkább megfelelő kiejtéshez: [koka:t -> koga:t -*• koba:t] 'kabát'. Amint a különálló szavak beidegzése és kiejtése megfelelően automatikussá vált, a távhasonulás kezd a nagyobb egységek (szólam, mondat) egyegy távolibb pontjára kiterjedni, pl. [mekemiskem] 'Nekem is kell', [kopsecV-posöt] 'Kapsz egy pofont', valamint [mötom:almekeD] 'Mondtam már neked'. Ennek sejtésem szerint az a magyarázata, hogy mivel a nagyobb egységek egység voltát érzékeltető eszközökre (hangsúly, hanglejtés, ritmus) is figyelni kell, a szó szintjén már differenciált hangképzés átmenetileg visszaesik, amíg a nagyobb terjedelmű egységeken belül érvényesülő új beidegzések nem automatizálódnak. A szavak szintjén a távhasonulás ekkor már csak a legelőször hallott hosszabb szavakban fordul elő a rossz akusztikus visszacsatolás vagy a helytelen mozgáskoordináció miatt. N. L. 2;1 korban az először hallott ribizli szót [lilisli]-ként hozta létre, de a második ejtés már [libisli]-t eredményezett. Ugyanígy alakult a cukrászdába ejtése is először [t'ukla:sba:bo], majd [t'ukkv.sdarboj-ként. Fölmerül ezek után a kérdés, miként kell a távhasonulást értékelni a nyelvelsajátítás folyamatában. Űgy gondolom, az artikulációs készségek és lehetőségek kialakulásának időben meghatározott rendje miatt mindenképpen szükségszerű fázis. Attól kezdve azonban, hogy a gyermek a lehetőségeihez (birtokában lévő hangállományához) képest hoz létre kevésbé differenciált (kisebb hírértékű) szóalakokat, a távhasonulás regressziónak tűnik, hiszen fonotaktikailag egyszerűbb megoldás felé viszi vissza a gyermeket, tehát egy korábbi, differenciálatlanabb közlési szint jelenlétét jelzi. A regresszió azonban csak látszólagos, minthogy az az energiatöbblet, amely a távhasonuláshoz elégséges kisebb erőkifejtés révén felszabadul, lehetővé teszi a gyermek számára a nyelvi fejlődésben soron következő új elemek és formák elsajátítását. Jól példázza ezt a már említett tény, hogy a távhasonulás időlegesen visszatér a nagyobb terjedelmű fonetikai egységek szintjén, amikor az ezen egységek egység voltát jelző eszközök használata még nem idegződött be kellőképpen. Ilyen értelemben a távhasonulás a gyermek nyelvi fejlődésének szolgálatában áll. A felnőttek beszédében a vizsgált jelenséget a nyelvjárásokban látjuk viszont. A citerajcicera, csipke]csipcse, csuklyajkuklya-íéie köznyelvi/nyelvjárási szembenállásokban (vö. B. LŐRLNCZY 1979. 11) a nyelvjárási szóalakok ugyanazt a viszonylagos ejtésbeli egyneműséget valósítják meg a hangsoron belül, mint amelyet a gyermeknyelvi távhasonulásos alakok. Saját rendszerükön belül azonban a nyelvjárási szóalakok — ha az illető nyelvjárás szótárában kizárólagosak — ugyanolyan értékű egységek, mint a szembenállás bal oldalán szereplő köznyelvi szóalakok, hiszen nincs alakváltozatuk (azaz lexémikusan azonos, de más fonológiai felépítésű ekvivalensük). „Fonológiai regressziónak" csakis a köznyelvivel való összevetésben minősül(het)nek, mint-