Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3

BADICS KATALIN 6 Amellett hozok fel érveket, hogy a személy-jelölő paradigmák kialakulását a topikalizációs folyamatoktól függetlenül lehet kezelni, föltéve, ha kielégítő magyarázatot találunk a harmadik személyű — zéró és nem-zéró — affixumok eredetére (4.). Az affixumok története szempontjából kritikus állapotban levő nyelvek alapján föltételeket fogalmazok meg a személy-jelölő paragdigmák típusainak a kialakulására1

(5.). Háromféle — pronominális, adaptációs és prepozíciós — személy-jelölő paradigmamintázat kialakulását illusztrálom különböző nyelveken. A paradigmák elemzése alapján arra a következtetésre jutok, hogy a 3. személy jelölője mind kialakulása, mind sorrendi viselkedése szempontjából eltérhet az 1. és 2. személy affixumától (6.). Bemutatom és interpretálom az igei és birtokos paradigmák hangalaki hasonlóságait, s azt állítom, hogy az igei paradigmák megoszlása megfeleltethatő a főnévi esetrendszerek ergatív és nominatív mintájának (7.). Végül (8.) megkísérelem motiválni, hogy miért konzervatívabb az affixált személy-jelölés itt vizsgált fajtája, mint a nyelv szeriális változása. 1. A személy-jelölő paradigmák tulajdonságainak korrelációi 1.1. A 2. számú függelékben (34—35 1.) 20 nyelvre vonatkozólag közlök adatokat. Négy mutató a nyelv szeriális típusának meghatározására szolgál (az elsődleges mondatrészek rendje, a birtokos szerkezet rendje, a vonatkozó mellékmondat típusa, az esetjelölés helye), három mutató pedig a személy-jelölő affixumok tulajdonságait határozza meg (a személy-jelölő affixum helye a birtokszón, a személy-jelölő affixum helye az igén, milyen mondatrész személye jelölődik az igén). Először a paradigmák tulajdonságaira vonatkozólag összegzem a korrelációkat. Az első korreláció abban áll, hogy a megvizsgált nyelvek mindegyikében együtt járt a birtokos szerkezetbeli személy-jelölés az igei személy-jelöléssel. 1.1.1. Ha egy nyelvben affixált a birtokos személy-jelölő paradigma, akkor affixált benne az igei személy-jelölő paradigma is. Fordítva a tétel nem igaz: az affixált igei személy-jelölés nem implikálja a birtokos szerkezetbeli affixált személy-jelölést. (Pl. észt, francia, német stb.) A második empirikus általánosítás még mindig az intuitive belátható tételek közé tartozik: 1.1.2. Az affixált birtokos személy-jelölést tartalmazó nyelvekben az igei személy-jelölő affixum pozicionálisan ugyanolyan természetű (prefixum, infixum, illetve szuffixum), mint a birtokos szerkezetbeli. A 2. univerzálé nem tartalmazott olyan kikötést, hogy egyetlen nyelven belül a személy-jelölő affixumoknak kizárólag egyetlen sorrendi elvet kellene követniük. Nem is tartalmazhatott, mert egyes nyelvekben keverten fordulnak elő pre- és szuffixumok, illetve ezek és infixumok. Az univerzálé azonban ezekre a kevert esetekre is áll, ugyanis az érintett nyelvekben (assiniboine, blackfoot, 1 Az összes szükséges és elégséges föltételt akkor lehetne megfogalmazni, ha az affixált személy-jelölő paradigmákat tartalmazó nyelvek tulajdonságait és történeti változásait olyan nyelvekével vetnénk össze, amelyekben ilyen paradigmák nincsenek. A jelen dolgozat empirikus anyaga erre nem alkalmas.