Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3

4 RADIOS KATALIN pillanatnyilag egyetlen koherens elméletté. Közülük talán T. VENNEMANNÓ az, amely a legtöbb ígéretes részletet tartalmazza, ezért munkahipotézisként célszerű volt e dolgozatban az övére támaszkodnom. Ez a nyelvtörténeti irányzat többek közt abban különbözik a klasszikus nyelvtörténeti iskoláktól, hogy empirikus anyagát nem rokon, hanem tipológiai szempontok alapján kiválasztott nyelvek teszik ki, ezért természetesen nem támaszkodik hasonló hangalakokra, szabályos hangmegfelelésekre, hanem a nyelvi struktúra azonos vagy hasonló vonásaira, s időnként olyan nyelvi változásokat is posztulál, amelyek rendkívül hoszszú idő alatt mennek végbe— sokkal nagyobb periódusban, mint azok a változások, amelyeknek a lefolyására nyelvemlékek vizsgálata vagy rokon nyelvek összehasonlítása révén következtetni lehetne. E — térképészeti kifejezéssel élve — „nagyléptékű" nyelvtörténet azért vált művelhetővé, mert a nyelvészet 20. századi fejlődése radikálisan új eredményeket hozott a struktúraként fölfogott nyelvi rendszer megközelítésében, de ugyanakkor meghaladása is a nyelvészeti strukturalizmus kezdeti merev szinkrónia—diakrónia dichotómiájának, legalábbis némely vonatkozásban, mert például Saussure-rel szemben azt vallja, hogy a változás a nyelvi rendszer belső eseménye és a grammatikai változások egységes és ésszerű folyamatot alkotnak. A „nagyléptékű" nyelvtörténet kutatásai nem helyettesíthetik a rokon nyelvek összevetését, egy-egy nyelv történetének kutatását még kevésbé. Arra azonban van remény, hogy a kétféle kutatási módszer összekapcsolása előbbre vigye a nyelvcsaládok és az egyes nyelvek történetének a feltárását is. Ez a dolgozat néhány új elemet is tartalmaz a tipológiai alapú nyelvtörténet eddig megjelent kutatásaihoz képest. A tipológiai szempontok alapján kiválasztott húsz nyelv anyagát kifejezetten azzal a céllal vizsgálja, hogy az affixált személy-jelölő paradigmák történetét megismerje. Az eddigi kutatások többnyire abból álltak, hogy ismert nyelvtörténeti folyamatokat és ismert típus-sajátosságokat történeti trendekbe rendeztek vagy egy-egy nyelv, illetve nyelvcsalád állapotát, történetét tipológiai fogalmakban ragadták meg. A történeti célú feltárás során természetesen itt is utalok ismert nyelvtörténeti és tipológiai kutatásokra, de a módszer mégis egy kicsit más : az itt föltárt empirikus nyelvi anyagból tipológiai és grammatikaelméleti (valamint „általános nyelvészeti") érvek alapján kísérelek meg tipikus nyelvtörténeti folyamatokat felszínre hozni, mégpedig úgy, hogy alternatív lehetőségeket fogalmazok meg a személy-jelölő paradigmák itt vizsgált fajtáinak kialakulására. A tanulmány a nyelvi struktúra „finomabb" jelenségeinek, morfoszintaktikai részletkérdéseknek (paradigmatípusok, egyes személyek eltérő eredeztetése) a föltárásában alkalmazza ezt a módszert. Mivel az itt vizsgált paradigmafajták tipológiája azelőtt nem, vagy csak bizonyos vonatkozásaiban volt ismeretes, a történeti vizsgálattal párhuzamosan, illetve azt megelőzőleg rögzítem a tipológiai korrelációkat is. Ennek során a vizsgálat elveiben és a megfogalmazásban is igyekszem érvényesíteni azt a szempontot, hogy a történeti folyamat és a szinkrón rendszer egy és ugyanazon jelenség különböző aspektusai, amely aspektusok maguk sem különülnek el szükségszerűen egymástól, bár együttes érvényesítésük