Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3

FILOZÓFIA, NYELVÉSZET, TUDOMÁNYELMÉLET 5 tőség nyílik arra, hogy a nyelvi jelenségeket saját összefüggéseik értelmében önmagukban feltárjuk és más társadalmi jelenségekkel is egységes gondolati egészbe illesszük, olyan mértékben küszöbölődik ki a „természetfilozófia" értelmében értett „nyelvfilozófia", s jelenik meg helyébe a nyelv egységes, rokon területekkel egybefüggő elmélete, a nyelv engelsi értelemben értett dialektikája. De elérkezett-e már a nyelvtudomány ebbe a korszakába? Föl van-e készülve egy koherens, tudományos világnézeti rendszerbe beilleszkedő, a társtudományokkal is egybefüggő nyelvelmélet részletes kidolgozására ? A kérdést több oldalról is meg lehet közelíteni. Nagy vonalaiban rendelkezésünkre áll a marxizmus társadalomelmélete — az a keret, ahová bizonyítottnak tekinthető ismereteink szerint a nyelv beletartozik —, amelyen belül több-kevesebb pontossággal ki tudjuk jelölni a nyelv helyét, s meg tudunk jelölni néhány olyan kategóriát — anélkül, hogy ezek a kategóriák egész pontosan ki volnának dolgozva —, amellyel az illető elvonatkoztatási szinten a nyelvi jelenségek egyes aspektusait leírhatjuk és összefüggésbe hozhatjuk a társadalmi szféra más jelenségeivel. Másrészt megvizsgálhatjuk a nyelv ma érvényesnek tartott szaktudományos megközelítéseit, összevethetjük a társtudományok rokon területeket leíró fejezeteivel, s föltehetjük a kérdést: vajon gondolatilag egységes egésszé lehet-e már rendezni a tudományosan földolgozott tények rendelkezésre álló halmazát. S harmadrészt: kutatnunk kell azt is, hogy azok a konkrét történelmi-társadalmi körülmények, amelyek közepette a tudományos vizsgálat folyik, hogyan erősítik fel, teszik lehetővé, illetve hogyan akadályozzák egyes szaktudományos eredmények létrejöttét; hogy az a társadalmi gyakorlat és ideológiai háttér, amely a szaktudományos kutatást körülveszi, milyen mértékben teszi lehetővé, hogy a szaktudomány és a filozófia egységes tudományos világnézeti egésszé integrálódjék, illetve — más körülmények között — a gyakorlati-ideológiai háttér hogyan és miért konzerválja a tudomány és a filozófia elkülönülését. A következőkben ezeknek a feladatoknak az elvégzéséhez kívánunk néhány szempontot tisztázni. 3. A természeti, illetve a társadalmi összefüggések áttekinthető képének a földolgozását hagyományosan — bár nem szükségszerűen — filozófusok végezték el, a marxizmus kialakulásáig úgy, hogy ezzel szándékaik szerint egy tudományok felett álló, általános elveket rögzítő rendszert alkottak. A filozófia jellege — mint Engelsnél olvashatjuk — a marxizmusban megváltozott: a filozófus a tárgyról szóló ismereteit a mindenkori szaktudományból meríti (rendszere ezért nem „örökérvényű") és — az általános fejlődéstörvények tárgyalására, valamint az összefüggések mindenoldalú megragadására alkalmas — sajátos módszerrel dolgozza fel. Lássuk, hogyan közeledett tehát a marxista filozófus a nyelvhez ! Bár a nyelvi jelenségeknek megvan a maguk kapcsolata a szervetlen és a szerves természet szférájával is, nyilvánvaló, hogy a nyelvtudomány „emberi dolgokkal" foglalkozik; a nyelv a társadalmi szféra része. Annak ellenére azonban, hogy Marx, Engels és Lenin a társadalmi szféra egyes területeinek, így elsősorban a közgazdaságtannak és a tudományos szocializmusnak a kidolgozásával alkotta meg klasszikus tanítását, a társadalom bennünket érdeklő jelenségcsoportjával alig foglalkoztak; témáikat elsősorban a korabeli munkásmozgalom szempontjából fontos kérdések közül választották ki.