Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelvtudomány és a marxizmus [Die Sprachwissenschaft und der Marxismus] 31

50 MOLNÁR ILONA Nem lenne helyes ezért Marx és Engels nyelvelméletéről beszélni, mint ezt a nyugatnémet U. Erckenbrecht teszi ... A marxista nyelvbölcselet kidolgozásában még hosszú út áll előttünk..." (Mi emeltük ki; 1. RÓNA-TAS, A nyelvrokonság. Gondolat, Budapest 1978. 83.) Különösen erőteljesen hangzik a gondolat a B. A. SZEREBRENNYIKOV szerkesztésében megjelent általános nyelvészeti áttekintés megfelelő fejezetében (ismertettük: NyK 79: 308—13); ugyanezt hangoztatta RADICS KATALIN egy 1977-ben elhangzott előadásában (vö.: NyK, ugyané számban). Mint jóval korábbi, de ugyanezen irányba mutató véleményt 1. TELEGDI ZSIGMOND megállapítását „Bevezetés a nyelvtudományba" c. egyetemi jegyzetében (II., Budapest 1974. 127). Két tényezőt jelölünk meg, amelyek szerintünk közrejátszottak a marxista nyelvtudomány feladatainak újragondolásában. 1. A módszertani igényesség ugrásszerű megnövekedése, amelyben közvetlenül különösen nagy szerepe volt az ún. modern nyelvészet (Magyarországon főként a generatív nyelvtan és a generatív szemantika) térhódításának. A formális nyelvészet módszertani elveit természetesen nem lehet a marxizmus tartalmi és metodológiai elveire transzponálni, olyan módon, hogy a marxizmus filozófiáját fel lehetni írni a formális logika nyelvén (A marxista filozófia tudniillik nem az axiomatikus-deduktív elv szerint épül fel, ezért elképzelhetetlen volna a nyelv filozófiai megalapozású elmélete mint axiomatikus-deduktív rendszer.) A modern logikai eszközök elterjedése a nyelvészetben azonban parancsolóan hatott olyan irányban, amely a marxizmusból egyébként ugyancsak következik, hogy a marxizmus kategóriáinak szintjéig fejlesztett nyelvészeti ismeretek is rendszeresen, konzisztens elmélet keretében fejtessenek ki. S megtörtént a felismerés, hogy ilyen elmélet pedig — legalábbis kifejezett formában — egyelőre nincsen. 2. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy az ún. modern teóriák egyike sem képes betölteni egy marxista nyelvelmélet megalapozásának funkcióját; akkor sem, ha eljutott filozófiai, nyelvfilozófiai kérdések felvetéséig és megválaszolásáig, mint pl. a generatív nyelvtan. Kiderült, hogy e teóriák csupán egy zárt határon belül, formális logikai értelemben konzisztensek (amennyiben valóban azok); s a következetességnek sokkal kisebb igénye mutatkozik bennük, ha azt tekintjük, miként igyekeznek beilleszteni a nyelvészeti ismereteket a világegyetemről való emberi ismeretek rendszerébe. E szempontból az ún. modern nyelvészet — mondjuk ki — meglehetősen hemzseg az átgondolatlan, naiv vagy egyenesen primitív, nemegyszer túlhaladott, sőt olykor nyilvánvaló tájékozatlanságot eláruló kitételektől és elmefuttatásoktól. Korántsem csupán arról van szó, hogy szerzőik nem marxisták, hanem arról, h°gy — önhibájukból vagy azon kívül — az emberi kultúra fejlődésének nyomon követését nem érzik eléggé széles körűen szükségesnek. Mint mondtuk, az ún. modern szerzők személy szerinti bírálata a fenti fogyatékosságokért aligha volna minden esetben igazságos. Valószínűnek tartjuk például, hogy a gondolkodás szélesebb gyűrűkben való kiterjesztését — e fontos humanisztikus vonást — jelentős mértékben korlátozhatta az egy-két évtizeddel ezelőtt még teljes erővel dühöngő hajsza az egzaktság után, a formalizálás erőszakos túlhajtása. Emögött pedig nem nehéz rábukkanni egyebek között olyan politikai okra, mint a fegyverkezés, melynek a nyelvtudományra való kihatását számos tény mutatja. Nem megalapozatlan dolog számolnunk