Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Péter Mihály: Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe 441

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 445 rajához tartozik" (65). Sőt, az indícium szféráját kiterjeszti a nyelvvel való manipulálás eseteire is (pl. amikor a kisgyerek bőséges vacsora után kijelenti, hogy éhes, ugyanis még szeretne fennmaradni [64]). E gondolatmenethez az alábbi megjegyzéseket szeretném fűzni. A nyelvi jeleknek voltaképpeni jelekre (Ausdrücke) ós indíciumokra (Anzeichen) történő felosztása, amint erre a szerző is utal (246), HUSSERL felfogására vezethető vissza. E felfogás részletes bírálatára — elegendő kompetencia és hely hiányában — nem vállalkozhatom.8Mindenesetre figyelmet érdemelnek

ADAM SCHAFF lengyel filozófus alábbi megállapításai: ,,A jelek széles skáláján, ha két szélső pólusként vesszük egyrészt a természetes típusú jeleket: a fagyásban levő vizet, vagy a holdudvart, másrészt pedig a verbális jeleket, akkor megtaláljuk a Husserl alkotta jeltipológia modelljét. A szélsőségeknek ebben a Prokrusztész-ágyába próbálja beszorítani a „jel" többértelmű elnevezését viselő jelenségek egész gazdagságát."9 Valóban, a szemiotika egyik-másik irányzata immár több tucat jel-típust különböztet meg, ám igaza van GARViNnak, amikor PELRCE hármas jelfelosztásával (ikon, index, szimbólum) kapcsolatban megjegyzi, hogy ezek inkább tekinthetők egy kontinuum pontjainak, mintsem elkülönült kategóriáknak.10

Hasonló szellemben nyilatkozik TH. A. SEBOEK is.11 A jel-aspektusoknak eme komplexitása, különben, nemcsak a nyelvi jelekre jellemző: így, például, a „Veszélyes útkanyarulat jobbra" jelentésű közúti jelzőtáblán a jobbra hajló vastag fekete vonal ikonikus jel, míg maga a csúcsával felfelé néző háromszög alakú, piros szegélyű, fehér alapú tábla a veszély általános szimbóluma e jelrendszerben. Egészében viszont a szóban forgó tábla a husserli felfogás értelmében indíciumnak tekintendő, tényállásnak, amely egy másik tényállás valóságára mutat. Vizsgáljuk meg azonban ezt az indícium-jelleget kissé közelebbről. Mindenekelőtt: a közúti jelzőtábla (akárcsak a fagyásban levő víz) önmagában véve, azaz a kommunikációs folyamatból kiszakítva semmit sem „jelent", jelfunkciót csak azáltal nyer, ha ve laki valaminek a jeleként értelmezi. (Ezt a szerző is leszögezi a 22. lapon.) Az értelmezés azonban végső soron mindig nyelvi-gondolati folyamatokban megy végbe, annál az egyszerű oknál fogva, hogy gondolkodásunk nyelvi alapú. Az indícium mint tényállás tehát nem közvetlenül utal egy másik tényállásra, hanem mindenkor egy nyelvi kifejezés (példánk esetében: „Vigyázat ! Veszélyes útkanyar következik jobbra !") közvetítésével. Joggal állapítja meg tehát Adam Schaff, hogy valamennyi jel, kivéve a nyelvi jeleket, „visszavert fényként ragyog, így vagy amúgy verbális jeleket helyettesít."12 Az ún. természetes indíciumok esetében (amikor a két tényállás között oksági összefüggés áll fenn) a nyelvi közvetítés formája redukálódhat, az „önkényes" (konvencionalizált) indíciumok esetében azonban különösen szembetűnő. Ami mármost magát a nyelvi kommunikációt illeti, itt az indíciumok nemcsak hogy a verbális.jelek közvetítésével, hanem azokkal elválaszthatatlan, szerves összefonódásban funkcionálnak. Sztanyiszlavszkij színésze csak úgy hajthatta végre bravúros produkcióját, hogy közben mindvégig tekintettel volt a Ma este hiányos mondat gazdag szemantikai potenciáljára. Éppen ezért némi fenntartással fogadjuk azt a megállapítást, hogy „a jó színész kifejező előadásának érzelmi tartalmát akkor is felfogjuk, ha nem ismerjük a nyelvet, amelyen beszél" (67).13

Az intonációt azonban nemcsak azért nem tekinthetjük „tiszta" indíciumnak, mert jelentése szorosan összefonódik a más nyelvi jelektől hordozott információval, hanem azért sem, mert az érzelmek, kedélyállapot stb. 8 L. pl.

ADAM SCHAFF, Bevezetés a szemantikába. Akadémiai Kiadó, Budapest 1967, főként 127-132. 9 ADAM SCHAFF: i. m. 128. 10 PATJL

L. GARVIN, Linguistics and Semiotics. Semiotica 20 (1977)/! —2 : 102. 11 „It should be clearly understood . . . that it is not signs that are actually being classified, but, more precisely, aspects of signs: in other words, a given sign may — and more often than not does — exhibit more than one aspect, so that one must recognize différences in gradation." Thomas A. Seboek, Six species of signs: some propositions and strictures. Leuven [1974?]. 4. 12 ADAM SCHAFF: i. m. 131. 13 Ha az intonáció „tiszta" indícium volna, nem okozna olyan nagy nehézséget egy idegen nyelv intonációs sajátosságainak elsajátítása. De még a gesztusok nagy része is nyelvi közösséghez, vagy legalábbis kultúrkörhöz kötött. Ha egy bolgár színházi előadást nézünk (a bolgár nyelv ismerete nélkül), könnyen zavarba ejthet minket az a körülmény, hogy a színészek tagadó értelemben bólintanak, beleegyezést jelezve pedig fejüket ingatják.