Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Péter Mihály: Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe 441

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 441 szereplő magyar szöveg fordítása. Nagy kár, hogy nem kaphatott még említést Kiss LAJOS kiváló helynévetimológiákat tartalmazó könyve, az ugyancsak 1978-ban megjelent „Földrajzi nevek etimológiai szótára", s természetesen eredményei sem kerülhettek földolgozásra. Minden kétséget kizáróan nagyon bölcs cselekedet volt Kálmán Béla nagyszerű könyvének angol nyelven való megjelentetése. Hírünk a világban, különösen a társadalmi tudományok kutatása terén elért eredményeink ismerete hiányos. Kiemelkedően vonatkozik ez az eddig kizárólag nemzetinek tekintett névtudományra. Tudományágunk megismertetése a külfölddel, eredményeink népszerűsítése különösen fontos és hasznos. Ezt vállalta és valósította meg Kálmán Béla angol nyelvű könyve, s ennél többet, lényegesebbet aligha tehet magyar tudós népe, nemzete nevekben tükröződő történetének, múltjának, kultúrájának megismertetése céljából. HAJDÚ MIHÁLY Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe Tankönyvkiadó, Budapest 1977. 267 1. Századunk második felében észrevehetően megnőtt a nyelvészet tekintélye a társadalomtudományok körében, ami legalább három okra vezethető vissza. Először: a nyelvtudománynak az elmúlt évtizedek alatt jelentős mértékben sikerült megszilárdítania szuverenitását mind tárgyát, mind pedig módszereit illetően. Másodszor: a nyelvtudománynak sikerült túllépnie a múlt század végén uralkodóvá vált egyoldalúan történeti szemléletén s figyelmét mindinkább az élő nyelvek vizsgálatára fordítania. Harmadszor: az említett két vonatkozásban elért sikerek folytán a nyelvészetnek sikerült a nyelv számos lényeges tulajdonságára fényt derítenie s ezáltal új távlatokat nyitnia a lingvisztika és más tudományágak együttműködésében. E folyamat során a nyelvészet szemléletének és módszereinek bizonyos kisugárzó hatása is jelentkezett más tudományágakra. Levi-Strauss francia etnográfus és szociológus már 1945-ben azt jósolta, hogy a fonológia épp úgy meg fogja újítani a társadalomtudományokat, mint ahogy a magfizika megújította az egzakt tudományokat. Noha e jóslat túlzottnak bizonyult, mégis jellemzőnek tekinthető a nyelvtudomány új helyzetének megítélésében. Az egyes szaktudományok koronként változó „értékrendjét" végső soron a társadalom szükségletei határozzák meg. Érthető tehát, hogy a mindenkori értékrend, illetve annak változása a társadalom műveltségeszményében ós — több-kevesebb késéssel — oktatási rendszerében is visszatükröződik. Ebből a szempontból tekintve jelenlegi helyzetünk nem ad okot az elégedettségre. Ha köz véleménykutatást tartanánk afelől, hogy napjainkban melyek a „művelt ember" ismérvei, félő, hogy a válaszok között csupán elenyésző arányban szerepelnének a nyelv szerkezetére és működésére vonatkozó alapismeretek. A műveltnek számító emberek többségének nyelvi érdeklődése nem haladja meg a tudományos, sőt racionális alapokat is gyakran nélkülöző, dilettáns „nyelvművelést", illetve a „tanuljunk könnyen, gyorsan idegen nyelveket" délibábos illúzióját. Iskolai oktatásunk se nyújt e téren vigasztalóbb képet. A magyar nyelvtani órákon elhangzó egy-két szórványos és általános megállapítástól eltekintve tanulóink mit sem hallanak emberi mivoltunk e legsajátosabb jelenségének természetéről, lényegi tulajdonságairól. Félreértés ne essék: az általános nyelvi alapismeretek oktatását nem valamiféle íróasztalnál kiagyalt „korszerű műveltségeszmény" nevében hiányoljuk, hanem elsősorban a társadalmi gyakorlat érdekében. Ezek az ismeretek ugyanis nemcsak a világnézeti szempontból oly fontos korszerű ember-kép kialakítását segítenék, nemcsak az anyanyelvi műveltség színvonalának oly kívánatos emelését szolgálnák, hanem közvetlen segítséget nyújtanának az idegen nyelvek iskolai oktatásának kimozdításához a jelenlegi majdhogynem holtpontról. Hadd említsek erre csupán egyetlen példát. Iskolai nyelvoktatásunk egyik súlyos fogyatékossága, hogy nem tanít meg a szótárak helyes használatára. A helyes szótárhasználat viszont feltételezi annak figyelembe vételét, hogy a különböző nyelvek szavainak szótári „ekvivalenciája" igen viszonylagos jelenség: a szavak rendszerint sem jelentésüket, sem kapcsolódási lehetőségeiket tekintve nem „fedik" egymást tökéletesen. Végső soron a nyelvek „tartalmi különbségének", az emberi tudatban tükröződő egységes valóság eltérő nyelvi „tagolásának" nyelvelméleti problémájával kerülünk itt szembe, aminek tudatosítása gyakorlati (idegen nyelvoktatás, fordítás) és elvi szempontból egyaránt nagyon fontos lenne. (Vö. az alább ismertetendő könyv 229 — 231. lapját.)