Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3

FILOZÓFIA, NYELVÉSZET, TUDOMÁNYELMÉLET 11 visztikának tekinthető) történeti nyelvjáráskutatás is föltárt olyan általános törvényeket, amelyeket itt a megfelelő átalakításokkal föl lehetne használni. Véleményünk szerint föltétlenül ide tartozna a klasszikus nyelvjáráskutatásnak az az állítása, hogy a nyelvi differenciáció és integráció szoros kapcsolatban áll a nyelvet beszélők népességi viszonyaival, vándorlásaival, gazdasági viszonyaival stb., valamint az is, hogy a nyelvtörténet változásai változatok formájában vannak jelen a nyelvjárások szinkrón rendszerében. A dialektológiának ezt a hipotézisét, változat és változás összefüggését viszont a maga dinamikájában és konkrét lefolyásában — mint már utaltunk rá — Fónagy után a modern szociolingvisztikának sikerült empirikusan is tetten érnie, amikor kísérletileg kimutatta, hogy egyes társadalmi rétegek érték-mutatókkal összekapcsolható nyelvhasználati variánsai hordoznak ós közvetítenek változásban levő nyelvi jelenségeket. Lukács láthatólag nem ismerte e szaktudományos eredményeket. Ontológiájában azonban némileg absztraktabb szinten megfogalmazta nagyjából ugyanezt: a nyelv kezdeti differenciáció ját az ember nembeliségének kezdetben pluralisztikus megvalósulásával, a fokozatos nyelvi integrációt pedig az emberiség egyre integráltabb társadalmi egységekbe, így például nemzetiségekbe, nemzetekbe tömörülésével, s végül a világpiac kialakulásával hozta kapcsolatba.17 Rengeteg nyelvészeti és társadalomelméleti fogalom (nyelvváltozat, dialektus, szociolektus, nemzeti nyelv, köznyelv stb., illetve társadalmi formák, osztályok, rétegek stb.) újradefiniálása, elhelyezése, kölcsönös összefüggésekbe építése van még itt hátra, nem is beszélve olyan új szaktudományi kutatási területek eredményeinek a felhasználásáról, mint többnyelvűség vagy a nyelvváltás társadalmi-gazdasági viszonyokkal való összefüggései vagy az areális tipológia. E szint kifejtésének volna talán szerves folytatása a nyelvcsaládok és az egyes nyelvek történetének és egyidejű változatainak a társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténetbe ágyazott leírása. Ha a társadalmi-történelmi körülményektől meghatározott nyelvhasználat egyes konkrétabb társadalomelméleti kategóriákon keresztül, akkor a nyelv pszichológiai (és szociálpszichológiai) aspektusa viszont egy másik kapcsolódási ponton, a szubjektum-objektum kettősségének a kibontása mentén volna hozzáilleszthető a nyelv univerzális fogalmához. Minden céltételezésnek föltétele és velejárója a szubjektumnak az objektumtól való elkülönülése. Az ember e folyamat során egyediből egyéniséggé válik, viszonyulni kezd az őt körülvevő valósághoz. A munka mellett a nyelv döntő szerepet játszik ebben a folyamatban filogenetikai és ontogenetikai szempontból egyaránt. A fő kérdés itt az lehetne, hogy a társadalomban élő egyén szocializációja során hogyan teszi belsővé, hogyan interiorizálja a nyelvi tevékenység lehetőségként adott, de valósággá csak a nyelv tényleges elsajátításával váló képességét, s hogyan válik ezáltal a közösség teljes értékű tagjává. Tanulás, tudás és tevékenység összefüggése tartoznék ide, szélesebb értelemben pedig az, hogy a nyelvi szabályrendszert, az emberiség történetileg kialakult termékét hogyan használja föl az egyén környezetével való kapcsolatának fenntartására, alakítására és megváltoztatására. Az általános fejlődéstörvények kutatójára és az empíriával foglalkozókra itt még több elvégzendő feladat vár, mint az előző területen. A kísérleti pszicholingvisztika, az ezzel részben már összekapcsolódott beszédaktus-elmélet, a beszédpatológia, a neurolingvisztika, az állati és emberi viselkedést egyaránt kutató etológia» 171. m. III. kötet, 55—56.