Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)
Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3
10 RADICS KATALIN használhatják föl akár olyan összefüggések kifejezésére és megjelenítésére is, amelyek az adott helyzetben nincsenek jelen. A nyelv érvényességét, fennmaradását az biztosítja, hogy szakadatlanul testet ölt a társadalom tagjainak nyelvi magatartásában, beszédében; ezt a tevékenységet mint lényege szerint a társadalom egészéhez tartozó objektivációs rendszer szabályozza-kormányozza.14 Más részről persze a nyelvi tevékenység, a beszéd nem hagyja változatlanul az őt kormányzó szabályokat; e szabályok egyidejűleg is különböznek és időben is szüntelenül változnak, de csak olyan mértékben, hogy ne zavarják meg a társadalom normális működését, sőt a társadalom normális működését többek közt éppen e nyelvi változások biztosítják. Ezen a szinten a nyelv univerzális fogalo mként tételeződik, csak az általában vett társadalmiságot föltételezi. Lukácsnál már nem szerepel, de minden bizonnyal a nyelvi egységek beszédhelyzettől független használatához tartozik e funkcionális alkalmasság szerkezeti feltétele.15 Valószínűleg több tényező együttes összejátszásából adódott, hogy a konkrét szituációtól való elszakadás úgy valósult meg, hogy a nyelvi nyilatkozatok kettősen szerkesztődnek: jelentés nélküli hangok alkotnak jelentéssel rendelkező egységeket (szavakat), s ezek még bonyolultabb jelentéssel rendelkező egységekké (mondatokká) rendeződnek. E kettős szerkezet azonban csak úgy érthető, tanulható és reprodukálható a társadalom összes tagja számára, ha működését egy többé-kevésbé szorosan összefüggő struktúrába rendeződő elem- és szabályrendszer irányítja. Mármost a nyelvi rendszer mint egész ugyan az emberi gyakorlatban gyökerezik, szerkezetét befolyásolja, hogy milyen az a valóság, amelyről beszélünk, s milyen az a tevékenység, amelyet e közegben végzünk, de nem határozza meg egyértelműen. A nyelvi elemek és szabályok a nyelv rendszerében egymáshoz viszonyítva bírnak értékkel, nem egyénként vonatkoznak a nyelven kívüli világra. Ha ugyanis a nyelv elemei egyenként képeznék le a valóságot és nem egymással alkotnának lazább-szorosabb struktúrát, akkor a nyelv ,,ki volna szögezve" a valóságra, nem tudna tőle elszakadva is működni. Ennek a struktúrának a belső sajátosságait, univerzális tulajdonságait és szerveződési elveit kezdi leírni a strukturális tipológia az egyetemes és implikációs univerzálék formájában — a szint jellegének megfelelően nem téve különbséget az egyidejűleg létező és az időben egymás után következő strukturális tulajdonságok összefüggései között, így valósítva meg a legáltalánosabb szinten a nyelvi rendszerre vonatkozólag a történeti és a logikai egységét. Lukács elgondolását folytatva Kelemen János egy szinttel tovább halad: úgy gondolja, hogy specifikusabb érvényű társadalomelméleti kategóriákkal már a nyelvi jelenségeknek is csak specifikusabb, konkrétabb megnyilvánulási formáit lehet gondolatilag összekapcsolni : a konkrét történelmitársadalmi körülményektől meghatározott nyelvhasználati módokat.16 Kelemen a szociolingvisztika tárgykörére utal itt, nyilvánvaló azonban, hogy már a (bizonyos értelemben szocioling-14 A nyelv mint objektivációs rendszer sajátosságairól lásd: BENCE GYÖBGY —KIS JÁNOS, A nyelv a mindennapi élet elméletében. ÁNyT 7 (1970): 17 — 57. 15 A funkciót és a szerkezetet ilyen értelemben kapcsolja össze CF. HOCKETT és R. ASCHEB is Az emberi forradalom című tanulmányában. Megjelent: Munka és emberréválás. Szerkesztette: BENCE GYÖRGY és Kis JÁNOS. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1972. Budapest 1972. 291 — 331. 16 Lásd KELEMEN JÁNOSnak a 6. jegyzetben idézett cikkét, 597. lap.
