Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Herman József: Nyelvszerkezet és idő (A nyelvtörténet néhány elméleti kérdése) [Language in Time (On the Theory of Linguistic Change)] 3

NYELVSZERKEZET ÉS IDŐ 5 igazolni azzal, hogy a nyelvtörténeti szemlélet a szinkróniában is igen hasznos, nélkülözhetetlen, hogy a szinkrónia sem lehet meg a diakróniára való hivatkozás nélkül. Végeredményben tehát a diakróniára vonatkozó elméleti irodalom szinte mindig a szinkrónia oldaláról közelíti meg a diakrónia kérdését: vagy úgy, hogy a szinkróniában kialakult elméleteket alkalmazza a nyelvtörténetre, vagy pedig úgy, hogy a történeti változásoknak a szinkrón állapotban nyilvánvalóan fellelhető nyomaira hivatkozva tagadja a szinkrónia és a diakrónia közötti lényegi megkülönböztetés lehetőségét. Ennek viszont sajnálatos következménye, hogy Saussure óta alig vették szemügyre a nyelvtörténetet a maga viszonylagos, de tényleges autonómiájában, nem igen vizsgálták azt az elméleti és módszertani keretet, amelyben a sajátosan történeti vizsgálat végezhető. Az elmondottak után talán érthető, hogy miért próbálkozom itt a nyelvtörténeti folyamat jellegére és törvényszerűségeire, s ezen keresztül a nyelvtörténeti vizsgálatok elméletére és módszereire vonatkozó, kis részben talán új, s szándékaimat tekintve legalább összefüggő előzetes nézetek felvázolására. A tárgyalt kérdések irodalma egyébként könyvtárnyi, bibliográfiai teljességre megközelítően sem törekedhettem; megelégszem néhány különösen fontos vagy jellemző mű említésével a jegyzetekben. I. Kiinduló kérdésfeltevésünk a következő: a szinkrónia és a diakrónia közötti megkülönböztetés pusztán nézőpontbeli, módszertani megkülönböztetés-e, vagy pedig van valamilyen objektív alapja a vizsgálat tárgyának, a nyelvnek vizsgálatunktól független létezési módjában? Ismeretes, hogy maga Saussure — bár a Cours de linguistique générale posztumusz szövege itt-ott más értelmezésre is nyújt alkalmat — az első álláspontot képviselte, s a szinkrónia és a diakrónia különbségét feltétlenül szükséges, de mégis leginkább módszertani, megközelítésbeli különbségenk tekintette.5 Kiinduló tételünk ezzel a kérdéssel kapcsolatban mind Saussure feltételezett álláspontjától ,mind a majdnem általános konszenzustól eltér, s a következő: a diakrónia és a szinkrónia megkülönböztetése, ha bizonyos torzítással és áttételesen is, a nyelv létezési módjában fellelhető, tényleges, objektív kettősséget tükröz. Ez a kettősség azon alapul, hogy a nyelv az idő dimenziójába két különböző síkon, két különböző módon illeszkedik be. E kettős beilleszkedést a következőképpen írhatjuk le: 1. A nyelv az idő dimenziójába egyrészt kommunikációs eszközként való működése következtében illeszkedik be, mivel a közlési aktusok céljára produkált mondatok, illetve mondatsorok az idő dimenziójában folynak le s csak ebben a dimenzióban foghatók fel (ebből következik egyébként néhány alapvető tulajdonságuk, például irreverzibilis voltuk).6 5 így értelmezi

SATJSSTTRE nézeteit TULLIO DE MAXJBO (i.h.). 6 Ez

érvényes a nyelvi közlések másodlagos, térbeli tükrözésére, az írásra is, mivel az írásbeli rögzítés is csak az idő linearitásában történhetik és az olvasás is csak az idő folyamatában lehetséges. -