Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

188 SZEMLE - ISMERTETÉSEK C) Irodalmi nyelvünk kialakulása és mai sajátságai. — A történeti nyelvjáráskutatástól — a nemzeti múlt, a nemzeti művelődés megismerésének és megismertetésének a vágyától is hajtva — egyenesen vezet az út az irodalmi nyelv kialakulásának a vizsgálatához. A megfelelő gazdasági, politikai, társadalmi, illetőleg művelődésben' tényezők hatására ugyanis minden nép nyelvében — nálunk intenzívebben a XVI. század húszas—harmincas éveitől — megindul egyes nyelvi — illetőleg még nyelvjárási - (először hangtani, alaktani, valamint helyesírási) változatoknak a kiválasztódása, majd a norma rangjára való emelése, azaz: a nyelvi egységesülés és normalizálódás, más szóval: az irodalmi nyelv kialakulása. Bárczi Géza már 1949-ben megjelent Népnyelv és irodalmi nyelv című dolgozatában (a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézetének Kiadványai 1: 93—105) felveti a legfontosabb terminológiai, módszertani stb. kérdéseket. Utána pedig — a nyelv és az azt beszélő társadalom szoros kapcsolatát mindig szem előtt tartva — részleteiben is kidolgozza irodalmi nyelvünk létrejöttének egyes fázisait (1. A magyar nyelv életrajza című monográfia [Bp. 1963.] egyes fejezeteit, továbbá külön is: A magyar irodalmi nyelv kialakulása: MNyj. 12 [1966]: 3 —31 ; 1. még Les origines de la langue littéraire hongroise. Langue et orthographe au XVIe siècle. ALH 14 [1964]: 1 — 22). Ugyanezt a franciával egybevetve és a stílus felől, azaz a nyelvjárási elemeknek a stiláris felhasználhatósága felől nézve közelítette meg Nyelvjárás és irodalmi stílus című — inkább stilisztikai jellegű — dolgozatában (Stilisztikai tanulmányok. 1961. 62 kk.), és azt szűrte le tanulságul, hogy a mi irodalmi (és benne szépirodalmi) nyelvünk történeti okoknál fogva sohasem szakadt el a nyelvjárásoktól, a népnyelvtől. Külön tanulmányozta azt is, hogy hogyan fejlődött nyelvünk a XX. században (A XX. század magyar nyelve: Látóhatár 16 [1966]: 1107 1117). D) A jassznyel v. — Hogy Bárczi Géza nyelvtörténész volta ellenére — pontosabban éppen ,,jó" nyelvtörténész volta következtében — menynyire benne élt a mában, azt elsősorban az igazolja, hogy a városi, illetőleg budapesti ,,népnyelv"-et felfedezte, és már 1931-ben, 1932-ben (tehát igazi tudományos munkásságának a kezdetén) közzétette A ,,pesti nyelv" című tanulmányát (MNy. 27: 228-242, 284-295, 28: 85-96, illetőleg MNyTK 29. Bp. 1932). Ebben — hazai viszonylatban különösen úttörő módon — meghatározza a jassznyelv helyét az egyéb nyelvi rétegek között, és bemutatja legfőbb jellemvonásait. Majd bizonyos tudománytörténeti áttekintés után tárgyalja a magyar argó eredetét, végül pedig kijelöli a további feladatokat: a jassznyelv morfológiájának és mondattanának a feltárását. Ehhez a témához később is vissza-visszatér (A városi népnyelv kérdéséhez: MNyj. 3 [1941]: 70—85; Jegyzetek a budapesti népnyelvről: uo. 4 [1942]: 71—89; Jassznyelv és purizmus: Magyar Szemle 1944. febr. 102—109; Legrégibb tolvajnyelvi szójegyzékünk: MNy. 52 [1956]: 228 — 230 és 1. A magyar nyelv életrajza, passim; továbbá vö. hogyan „értékelte" a jassznyelvet, a városi népnyelvet 1975 elején, egy beszélgetés alkalmával: Köznevelés 1975. jan. 10. 3). E) A stílus vizsgálata. — Bárczi Géza a nyelvet a maga teljességében látta és vizsgálta. ,,A nyelvnek mint az irodalom nemes anyagának s mint a nemzeti egység kifejezőjének és fenntartójának esztétikai tulajdonságai, képességei is rendkívül fontosak ..." — írja az Anyanyelvünk magyarsága című szép dolgozatában (Nyr. 80 [1956]: 3). Érthető tehát, hogy bár a stilisztika nem tartozott az általa leginkább művelt diszciplínák közé, mégis