Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 187 Intézet Évkönyve 1941 — 1942. Bp. 173 — 196). A munka meg is indult, a gyümölcse azonban — a második világháború miatt — csak 1947-ben látott napvilágot Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéséből (Bp.) címen, az ő szerkesztésében. így érthető, hogy végig Bárczi Géza irányítja az 1949-ben, immár a megújult Akadémia nagyszabású tervmunkájaként megkezdett és több mint két évtizeden át tartó nyelvatlasz-gyűjtő, -ellenőrző, majd -szerkesztő tevékenységet (1. A magyar nyelvjárások atlaszának 1968 óta megjelent hat kötetén az olvasható, hogy a Magyar Nyelvatlasz munkaközösségének elnöke: Bárczi Géza). Közben többször igen hasznos módon beszámolt e nagy jelentőségű, világviszonylatban is számottevő munka állásáról, módszertani tanulságairól, magyar és francia, illetőleg finn nyelven (A Magyar Nyelvatlasz munkálatai: MNyj. 1 [1951]: 145 — 155; A magyar nyelvatlaszkutatás története. In: A Magyar Nyelvatlasz munkamódszere. Szerk.: BÁRCZI GÉZA. Bp. 1955. 11—44; továbbá: Les travaux de l'Atlas Linguistique de la Hongrie: ALH 6 [1957]: 1 — 52; Unkarin murteiden kartoitustyön nykyinen vaihe. Virittäjä 1961: 396—407); Contributions à l'histoire de l'Atlas des Dialectes Hongrois: ALH 19 [1969]: 261-291). És hogy mennyire fontosnak tartotta a mai nyelvjárásokkal való sokrétű foglalkozást, azt az előbbieken kívül három tény is igazolja. Két ízben — egy évtizedes időközzel — tért vissza hazai nyelvjáráskutatásunk állapotának és feladatainak — mindig elvi alapokon nyugvó — taglalásához (A magyar nyelvjáráskutatás időszerű feladatai: NylOK 6 [1954]: 59 — 87, 107 — 111; A magyar nyelvjáráskutatás újabb eredményei és feladatai: MNy. 60 [1964]: 3 — 16; továbbá: Les recherches dialectologiques en Hongrie: Orbis 12 [1963]: 141 — 156). Űgy is mint a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke, minden erejével, tudásával segítette a megyék földrajzinév-gyűjtését, az Akadémia I. osztályának valamennyi megyei ünnepségén tanította, lelkesítette az önkéntes gyűjtőket. Nyolcvanéves koráig nem maradt el az egyetemi hallgatók nyelvjárásgyűjtő tanulmányútjairól sem, mert szívügye volt az utánpótlás is. B) Történeti nyelvjáráskutatás. — A' sok tekintetben újat, az igazán előrelendít őt azonban Bárczi Géza a történeti nyelvjáráskutatás megalapozásával hozta: ,,A tér és az idő nyelvtudományi kapcsolata realizálódik iskolát teremtő nyelv járástörténeti kutatásaiban" — állapítja meg teljes joggal BENKŐ LORÁND (MNy. 70: 251). Már A történeti nyelvjáráskutatás című előadásában (MNy. 43 [1947]: 81 — 91) olyan fontos kérdéseket vet föl az ómagyar korra vonatkozólag, mint: mely jelenségek tekinthetők nyelvjárásiaknak; e korban már a hangtani jelenségeken kívül a szókincsbelieket és a korszak vége felé a ragozási rendszer egyes elemeit is számításba kell vennünk; a nyelvjárásinak fölismert jelenségek helyhez kötése; stb. A Régi magyar nyelvjárások című tanulmányban (Bp. 1947.) pedig — az ómagyar korban maradva — a gyakorlatban is bemutatja módszertani elveit, eljárásait. Majd ,,A magyar történeti nyelvjáráskutatás" című kongresszusi előadásában (III. Nykongr. 301 — 324) módszeresen sorra veszi mind a négy korszak (a finnugor —ugor, az ősmagyar, az ómagyar és a XVI. századtól számító új kor) lehetőségeit, kitűnő példákat adva a tőle javasolt nyelvjárástörténeti módszerek alkalmazására (e tekintetben 1. még Magyar hangtörténet című munkáját). Ilyenformán nem csoda, ha számos tanítványa követte az általa kijelölt túon, különösen a nyelvemlékek és a XVI. század vizsgálatában (vö. DEME, NyatlFunk. 287—288).