Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

182 SZEMLE - ISMERTETÉSEK a jésített hangok Árpád-kori jeleiben: MNy. 38 [1942]: 16-26; stb.), illetőleg egyes magyar szavak és tulajdonnevek eredetének, történetének vizsgálata {Tálya, furmint, mécs, márc, címer, must, szekrény, lakat, paraj, bolt, Alistál, Felistál, korc stb.: a MNy. egyes évfolyamaiban) kap nagyobb hangsúlyt. A teljesen vagy jobbára francia nyelvi irányultságú korszakot az említett Ó-francia hang- és alaktan (1933) zárja le. Bár ez nyilvánvalóan francia, német stb. nyelvtörténeti munkákon alapul, és bár elsősorban ,,az egyetemi hallgatók számára készült kézikönyv" (III.), mégis jelzi — ha egyszer-egyszer csírájában is — mindazokat a tanári és tudósi erényeket, amelyek Bárczi Géza munkásságát olyan sajátossá teszik: a nyelvi jelenségek mozgásának a bemutatása; a nyelvi rétegek szerepének figyelembevétele; a problémák megláttatása; nyelvtörténeti gondolkodásra nevelés; a didaktikai szempont érvényesítése; továbbá az a tény, hogy mindent megmagyaráz, de „nem középiskolás fokon", hogy hatalmas, néhány mondattal is kitűnően eligazító bibliográfiát ad; stb. Bárczi Géza a már inkább magyar nyelvészeti célú szótörténeti kutatásainak eredményeit — két részösszefoglalás (Ó-francia jövevényszavaink problémái: MNy. 26 [1930]: 109 — 115, 172—183; Ó-provencal jövevényszavak a magyarban: NyK 50 [1936]: 18 29) után — A magyar nyelv francia jövevényszavai című mongráfiájában (A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve sorozatban, Bp. 1938) összegezte. Mind a szótörténeti-etimológiai cikkek, mind ez a mintaszerű monográfia már az ízig-vérig etimológus Bárczi Gézát állítják elénk. Problémaérzékenység, erős kritikai hajlam, lényeglátás, alapos körültekintés és módszeresség (a hangalak és a jelentés fejlődésének a tárgy -és művelődéstörténeti tényezőket is mindig figyelő — számbavétele), világos és élvezetes stílus jellemzik őket (vö. BENKO: i. h. 6 — 7). Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy szerzőnk — kitűnő ötleteire is támaszkodva — számos új származtatással gazdagította szókészlettörténetünket. A „romanisztika" címmel jellemzett korszakhoz még három megjegyzés kívánkozik. Mint már utaltunk rá, ebben az időben jelenteti meg Bárczi Géza először szintén mintaszerű francia középiskolás tankönyveit, és sorra-rendre ír recenziókat a francia nyelvészettel kapcsolatos munkákról (Eckhardt Sándor, Űjfrancia leíró nyelvtan: EPhK 53 [1929]: 120—122; Dictionnaire français—hongrois de M. Sauvageot: Nouvelle Revue de Hongrie 1932. juil. 87 — 88; Magyar Zoltán, Magyarországi franciaság: EPhK 58 [1934]: 24 — 25; Grammaire de l'Académie Française, F. Brunot, Observations sur la Grammaire de l'Académie Française: uo. 35 — 37; Németh, Etienne, Les colonies françaises de Hongrie: EPhK 61 [1937]: 275 — 276; stb.). — Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy bár 1940 után a romanisztika nem áll Bárczi Géza érdeklődésének a középpontjában, ilyen tárgyú tanulmányt — kisebb számban — később is közzétesz (Influence française dans l'orthographe hongroise du moyen âge: ALH 1 [1952]: 19 — 63; Adalékok a ,,Gallicusok" nemzeti hovatartozásának kérdéséhez: MNy. 53 [1957]: 450 — 452; Les mots d'imprunts vieux français en hongrois . . .: Cercetäri de Linguisticä 3, Supl. 71 — 79; stb.). — Végül ide kívánkozik az is, hogy gyakran francia nyelven írta meg dolgozatait, illetőleg így ismertette a magyar nyelvészet eredményeit a világnak (pl. Les travaux de l'Atlas Linguistique de la Hongrie: ALH 6 [1957]: 1 — 52; Les recherches dialectologiques en Hongrie: Orbis 12 [1963]: 141 — 156; Les origines de la langue littéraire hongroise et orthographe au XVIe siècle: ALH 14 [1964]: 1 — 22; Contributions à l'histoire de l'Atlas des dialectes hongrois: ALH 19 [1968]: 261-291).