Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Hajdú Péter: Rekonstrukció az urálisztikában [Rekonstruktion in der Uralistik] 15

16 HAJDŰ PÉTER a múlt század végén." (LAKÓ: MagyTud. 1975: 734 és Uő.: JSFOu. 74 [1976]: 58-59.) Könyvemben azonban én jóval árnyaltabban számolok be az uralisztika állapotáról s vélekedésemet vitapartnerem igencsak leegyszerűsíti, amiért is kénytelen vagyok e művemből egy bekezdést teljes egészében idézni: ,,A finnugor nyelvészet napjainkig azt tartotta fő feladatának, hogy a rokon nyelvek egyező elemeinek összehasonlítása útján minél több bizonyítékot tárjon fel a nyelvek rokonságára, és ezek felhasználásával rekonstruálja az uráli, ill. finnugor alapnyelvet. A finnugor összehasonlító nyelvészet tehát — mint neve is mutatja — eredményeit e nyelvek összehasonlításából nyeri. Az egyes nyelvek külön életének történeti vizsgálata természetesen elválaszthatatlanul egybeforrt az összehasonlító kutatásokkal. A finnugor nyelvek szinkrón rendszereinek leírására azonban kevés figyelmet szentelt a finnugor nyelvtudomány. A finnugrisztika lassan több mint egy évszázada a múlt feltárására törekszik, s a rokon nyelvek jelenének kutatását is e célnak rendelte alá" (Bevezetés az uráli nyelvtudományba 15). Vagyis nem pusztán alapnyelvi rekonstruálást említek, hanem igen nagy hangsúly -lyal szólok a nyelvrokonság bizonyítékainak a föltárásáról és a rokon nyelvek történeti fejlődésének bemutatásáról is mint stratégiai célról. Ez olyannyira evidens módon tárgya a nyelvhasonlításnak mind a mai napig, hogy alighanem tudós barátom is egyetért vele. Ha száz éven keresztül nem ez lett volna a finnugrisztika elsődleges célja, akkor a finnugor összehasonlító nyelvészet ma nem lenne az uralisztika legfejlettebb területe, már pedig közítélet szerint az. A nyelvhasonlításnak viszont a rekonstrukció szerves tartozéka: az volt a múlt században és az ma is. A rekonstruálás elméleti, módszertani és gyakorlati kérdései tehát] változatlanul időszerűek, függetlenül attól, hogy az uralisztikának mint nyelvészeti szakágazatnak a programját én sokkal szerteágazóbbnak, összetettebbnek vallom, mint elődeink s ezt egyébként könyvemben szép sorjában ki is fejtem annak ellenére, hogy az mindenekelőtt az uráli nyelvhasonlítás eredményeit kívánja összegezni. Gondolataim kommentátorának félreértése valószínűleg abból adódik, hogy az általam leírtakból a rekonstrukció szó ragadta meg a figyelmét és — nem tudni miért — úgy gondolta, hogy rekonstrukción a schleichen típusút kell érteni. Ha így volna, akkor helyt állna az az észrevétele, amely szerint olyan célkitűzést tulajdonítok a finnugrisztikának, amely már az újgrammatikusok korában sem volt aktuális (LAKÓ: i. h.). Nem érzem szükségét annak, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, ha már egyszer aat töltöttem bele: könyvem módszertani fejezeteiben részletesen foglalkozom a rekonstrukció és az alapnyelv kérdéseivel (BUNy. 32—40) s az ott kifejtett nézeteimből teljesen egyértelműen kiderül, hogy nem a schleicheri alapnyelv-rekonstrukció fogalmát vallom. Erre a kérdésre a későbbiekben még visszatérek: itt még csak azt kell megjegyeznem, hogy a felfogásomat vitató nézet egyébként úgy állítja be a dolgokat, mintha az alapnyelvi rekonstrukció valamiféle teljesen elavult és korszerűtlen dolog lenne. ,,A Budenz József utáni időkből — írja tisztelt kollégám — nem olvastam egyetlen olyan nyilatkozatot sem, mely szerint e tudomány fő feladata az alapnyelv rekonstrukciója volna." (A Finnországban megjelent német változat szerint: ,,Keine einzige Äusserung, laut welcher die Aufgabe dieser Wissenschaft die Rekonstruktion der Ursprache wäre, habe ich aus