Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - Mártonfi Ferenc: Fonológia és nyelvszövetségek, avagy a korszerű nyelvészetről 403

416 A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL strukturalista fonológiáktól. A különbözőségek mindazonáltal éppen olyan kérdésekben döntőek, amelyek nem képezik tárgyát a szóbanforgó műnek. Mintha elegendő lett volna egy általános utalás arra, hogy a szerző azért választja a generatív grammatika keretét fonológiai vizsgálódásaihoz, mert az általában erősebb, mint a megelőző fonológiák, abban az értelemben is, hogy a generatív grammatika fonológiája minden kérdést meg tud oldani, amit a korábbi vagy szóba hozott fonológiák, és még másokat is. Az elméleti kifejtés ós a gyakorlati feldolgozás között elég nagy a diszkrepancia Katz könyvében. A gyakorlati kérdésekben érdeme a könyvnek, hogy a különböző iskolák eredményeit a szerző egyaránt, egyforma komolysággal veszi figyelembe, s a közösségekre, illetőleg a pozitív tulajdonságokra hagyja a hangsúlyt, ami könyve tényleges tárgyával összhangban van. 3.2. Ezek után Katz a transzformációs generatív grammatikát mutatja be, magátólórtetődően különös részletességgel annak fonológiai komponensét. A bemutatott modell tulajdonképpen a klasszikus vagy standard Chomsky modell, csak a fonológiai komponens különbözik ettől egy kevéssé. Ezért furcsa, hogy Katz hivatkozásai nem Chomskyra utalnak közvetlenül, hanem ehelyett az egész modellt illetően BEOHERTre és szerzőtársaiéra; a szintaxis transzformációs komponense és a fonológiai komponens közötti „kiegyenlítő komponenst" illetően BiERWiscHre; a szótárt illetően SzÉPÉre. (Az utóbbi különösen furcsa, mert a Szépe-féle szótár alaposan különbözik a Chomsky-fóle elképzeléstől, Katz pedig a továbbiakban Chomskyt követi a lexikont illetően is.) A szótár fonológiai szektorát és annak értelmét pedagógusán szépen illusztrálja Katz az osztjSerk %öj ('wer') szó elemzésével (26 — 27). Hasonlóan szép az egész fonológiai komponens működését beindító felszíni szerkezetről szóló példa a szótári behelyettesítésekkel együtt: osztjSerk ma pő% tájtom ('ich habe einen Sohn') (27 — 28). Ha aktívan megtanulni nem is lehet ebből a leírásból a transzformációs generatív grammatikát (a könyvnek nem is lehet ilyen célkitűzése), valószínűleg érthetővé teszi a könyv további részeit azok számára is, akik nem jártasak kellően ebben az irányzatban. A standard szervezéstől való eltérés a fonológiát illetően: a szokásosnál több külön szabályblokkot, s ennek megfelelően több elkülönülő reprezentációs szintet különböztet meg Katz. Ez eltérés a generatív grammatika általános törekvéseitől. Katz felfogásának ezt a tulajdonságát nem tudom nem deszkriptivista hatásként értelmezni. Különösen ha a gyakorlatot tekintjük: külön szabály tömbnek szokás ugyan tartani elvileg a morfóma struktúra szabályokat és a fonológiai szabályokat, a gyakorlati leírásokban azonban többnyire szó sincs arról, hogy elkülönülnének mondjuk (l)-től (i)-ig az első, (j)-től (n)-ig a második tipusú szabályok; a két szabályfajta vegyesen következik egymásra. A szótári tételek fonológiai szektora azokat a fonológiai információkat tartalmazza, amelyek nem határozhatók meg szabályokkal, azaz a véletlenek gyűjteménye: „redundanciamentes rendszeres fonematikus reprezentációk". Ezekre következnek a morféma struktúra szabályok, majd ezekre a szegmentum struktúra szabályok. Az előbbiek a szintagmatikus tengely szerinti környezeteket, az utóbbiak a paradigmatikus tengely szerinti környezeteket veszik figyelembe. Az előbbiek eredményeképpen kapjuk meg a „fonematikus reprezentációkat", az utóbbiak eredményeképpen pedig a „redundáns rendszeres fonematikus reprezentációkat". A kettő szétválasztását nem indokolja a szerző, tudniillik azt, hogy ezek a szabályok ténylegesen szétválnának. (A gyakorlati tapasztalat, ha rendezett szabálysorokat teszünk fel, ahogyan Katz is teszi, az ellenkezőjét valószínűsíti.) Katznak azért van szüksége a fentiek szétválasztására, hogy visszacsempéssze a Chomsky-Halle fonológiától idegen fonómát, mint egyféle egységet. Az adott keretben így fogalmazza újra Katz a fonéma definícióját: „ein Phonem ist eine Menge von gleichspezifizierten Segmenten, auf die die MS- [Morphemstruktur-] Regeln bereits angewendet wurden, die SS- [Segmentstruktur-] Regeln indessen noch nicht. Es gibt dann in einer Sprache genau so viele Phoneme als es verschieden spezifizierte Segmente der genannten Art gibt" (28). Majd hozzáteszi: „Die SS-Regeln »charakterisieren« formal »die Menge der in einer Sprache möglichen systematischen Phoneme« (BIERWISCH 1967, 13)" (28). A könyv további része szempontjából már kevésbé érdekes a fonológia folytatása innen: a fonológiai szabályok eredménye „Merkmalrepräsentationen", azaz olyan szint, ahol az univerzális fonológiai ábécére nézve minden jegy ki van jelölve minden szegmentumban úgy, hogy azokból közvetlenül levezethetők legyenek a fonetikai szabályokkal a „rendszeres fonetikai reprezentációk". A „Merkmalrepräsentation"-okát felszíni fonológiai alakoknak tekinthetjük, olyasmiknek, amit egy következetesen „fonetikus írás" tükrözhet, azzal a különbséggel, hogy itt a szegmentumok fonológiai tulajdonságok