Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Vikár László: Hozzászólás „A finnugor zene vitájá”-hoz 395

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 397 cseremisz anyag . . . még nincsen kellőképpen feldolgozva", hiszen ennek kétharmada kiadott és a maradék is egytől-egyik lejegyzett dallam és szöveg. Mintegy 800 cseremisz dallamnak az értékét növeli, hogy ezeknek helyszíni gyűjtésből származó, eredeti hangzó felvétele is rendelkezésre áll s mint ilyen különösen fontos lehet a finnugor zenei kapcsolatok feltárásának Szomjas-Schiffert által javasolt új módszerében, mert így minden kétséget kizáróan, hiteles adatok alapján határozhatjuk meg a dallamok sajátosságait s minden, a beszéddel összefüggő zenei elem törvényszerűségét. Nehezen érthető tehát, hogy a szerző volt munkahelyén rendelkezésre álló mintegy 3000 volgavidéki felvétel miért nem került még csak egy jegyzetben sem megemlítésre. A cseremiszen kívül ma már közel ugyanannyi votják és mordvin hangzó dokumentum is birtokunkban van s csak sajnálni lehet, hogy a korunk tudománya sorozat egy új kötete minderről nem vett tudomást. Väisänen idézett eljárása alapján hiányoljuk a finnugorokkal érintkező és rájuk igen nagy hatást gyakorló szlávok és török népek zenéjének a vizsgálatba való bevonását is. Hivatkozunk többek között BARTÓKra, aki a magyar népzene jellegzetességeinek megállapításához szükségszerűen foglalkozott a minket körülvevő idegen kultúrájú és nyelvű népek zenéjével. Igaz, a szóbanforgó oroszok (fehéroroszok) és török népek (kazanyi tatár, csuvas, baskír) zenéjéről is hiányosak az ismereteink, de nem annyira, hogy ezektől összesen egy csuvas dallammal beérhetnénk. Újabb gyűjtemények egész sorának, valamint többszáz hangzó felvételnek a számbavétele a látóhatár kívánatos kibővítését jelenthette volna. Hozzájárul ehhez az is, hogy a felvételek készítése során gyűjtött helyszíni tapasztalatokat aligha lehet könyvből megszerezni. Az élő zene a nyomtatott gyűjteményekben mozdulatlan tárggyá merevedik s a vele való foglalkozásban erősen kísért a szubjektív értelmezés. A beszóddallamra épülő elmélet — véleményünk szerint — min* den másnál jobban igényelte volna a hangzó dokumentumok számbavételét. ,,A 'népdal' ugyanis két tényező kapcsolata: a népé és a dallamé, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Előtérbe kerül tehát egy tágabb szemlélet: a történelem, a földrajz, a társadalom helyzete és a gazdasági;viszonyok befolyása" — idézzük a szerzőt. Ezeket pedig legjobban csak a helyszínen, az adott népek körében lehet vizsgálni. Ami így megtehető, azt nem pótolhatjuk többé-kevésbé hiányosan dokumentált írásos adatokkal. A helyszíni kutatás az elmúlt két évtizedben sok mindenre fényt vetett, amire azelőtt nem is gondoltunk, nem is gondolhattunk. Jó példa erre a cseremiszek történelmi, földrajzi, társadalmi s gazdasági helyzetéből adódó zenei sajátosságok felfedezése vagy új értelmezése. Csak helyszíni ismeretek nélkül írhat valaki pl. ,,. . .az Összes finnugor nyelvű nép siratódallamai . . ."-ról, mert a cseremiszeknél és votjákoknál ilyennek még nyoma sincsen. A cseremiszek elszlávosodásáról (2: 23) sem beszélhetünk. Aki járt közöttük, az tudja, hogy inkább a tatárok hatnak rájuk. A szlávosodás, a mordvin mellett, sokkal inkább a zűrjén közösségben figyelhető meg. Mindevvel nem azt akarjuk mondani, hogy az említett gyűjtések felhasználása megszüntetné a hiányokat. Legfeljebb csökkentené azok számát. Mert éppen a helyszíni tapasztalatok győztek meg bennünket arról, hogy milyen keveset tudunk a valóságból, milyen sok még a fehér folt a kutatás térképén. A magyar népzenekutató itthon legfeljebb variánsokat talál, ismeretlen, új anyagot már aligha. A szovjetunióbeli finnugor és a velük szomszédos népek zenei szájhagyományának kutatóját azonban még újabb és újabb meglepetések érik, soha nem ismert típusokra, bonyolult kölcsönhatásokra derül minduntalan fény. Minden kutatóút tartogat meglepetést. Másként látja a finnugor zenék megismerhetőségének a problémáját az, aki a helyszínen is járt. Nagyobb aggodalommal szemléli, mintha kizárólag itthonról nézné. Az adatok gyűjtését még hosszú időre célravezetőbbnek tartja, mint végeredmények leszűrésót s az időnként szükséges részvizsgálatokról is csak óvatosan nyilatkozhat. Eddig a rendelkezésre álló zenei anyag hiányosságairól szóltunk. A beszéddallam dolgában az alapkutatások hiánya — bár ebben a kérdésben a nyelvészek az illetékesek — nekünk úgy tűnik — még nagyobb. SZOMJAS-SCHIFFERT könyvében is több utalást találunk erre: ,,. . . amit a magyar népnyelv dallamvonalairól tudunk, azt mindmáig csakis Csüry Bálinttól tudjuk". (A szamosháti nyelvjárás vizsgálata és ebből az országos érvényű beszéddallam képletek kimutatása.) Másutt: ,,. . . a beszóddallam kutatásban a magyar nyelvtudomány a kezdet kezdeténél tart". Kiváló nyelvészek eredményei is „jobbára csak kényszerű állásfoglalások, a pedagógiai teljesség kedvéért történt nyelvtani spekulációk". Két oldallal később: ,,A népnyelv zenei oldalának kutatására is előbbutóbb megérnek a feltételek s a begyűjtendő adatok tára meghozza majd a tárgyilagos (az egyéni érzelmektől nem torzított) magyar nyelvdallam évezredes szabályainak teljes rendszerét, a beszéddallam törvénytanát (a „generatív elvű hanglejtéstant")". Ennek rokonnépi vonatkozásáról így ír: „A finnugor kutatások területén még hiányosabb észle-