Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Vikár László: Hozzászólás „A finnugor zene vitájá”-hoz 395

396 SZEMLE - ISMERTETÉSEK tartó céltudatossággal és erős hittel végzett kutatásból született. Szándéka szerint összegez és előre tekint. A szerző gondos munkával számtalan értékes, érdekes adatot gyűjtött egybe. Ezeknek egy része eddig még nem került közlésre, más részük pedig e munka összefüggéseiben figyelemreméltó, új értelmezést kap. Az énekelt zene jellegzetességeit mindenekelőtt a nyelv, a beszéd oldaláról közelíti és vizsgálja meg. Több érvet és adatot sorol fel annak bizonyítására, hogy az újfajta módszer a korábbiaknál máris nagyobb sikert hozott s a finnugor népek zenéjének összehasonlításában további eredményeket igér. A szerző a kapcsolatok feltárása során rendkívül széles területet jár be. Módszerének ismertetésekor társadalmi, történeti és gazdasági tényezők bemutatásának is jelentős helyet szentel. Emellett a finnugor zenei kutatás múltjának főbb fejezeteivel is megismerteti az olvasót. A szöveget kísérő, közel 300 dallampélda minden eddiginél bővebb válogatás a finnugor és a hozzá kapcsolható, bár más népektől származó zenei hasonlóságok gyűjteményéből. A kiterjedt kutatáshoz, az új módszer kellő megerősítéséhez a szerző szilárd elvi alapot keres. Csak helyeselhetjük olyan vezérelv hangoztatását, mint pl. „Nem a látszatot keressük . . ., hanem a valóságot történeti fejlődésében, változásában és összefüggéseiben", továbbá ,,. . . minden összehasonlítás homokra épül, ha az összefüggő nagy területeket át nem tekintjük". Ki ne értene egyet avval a gondolattal hogy ,,. . . az alapvető hiányosságok pótlásával folyó fokozatos előrehaladás látszik a legcélravezetőbbnek . . ."" Erre különösen nagy szükség van, hiszen a finnugor zenék területén közismerten sok az alapvető hiány. Jól látja, hogy a finnugor népek hagyományának, s benne a népzenének a vizsgálata bonyolult feladat: ,,. . .a népvándorlásnak úgyszólván évszázadonként egymásra halmozódó türk és mongol rétegei, de még inkább e néptöredékeknek a régi lakossággal való összeolvadása és nyelvcseréje (kazárok, kunok, besenyők) olyan kuszált részfeladatok elé állítják a népzene tudományos művelőit, amelyek csak hosszadalmas és kitartó részmunkálatok útján hozhatják meg igazi gyümölcseiket." A zenetudomány nagyjainak óvatosságra intő figyelmeztetéseiből is hasznos idézeteket kapunk, jelezve a téma bonyolultságát, az útvesztők sokaságát. ,,. . . puszta hasonlóság még nem bizonyítéka a rokonságnak — ezt a történeti kapcsolatok döntik el" vagy ,,. . . egymástól függetlenül is keletkezhetnek azonos formatípusok (W. Wiora)". A nemrég elhunyt A. O. VÄISÄNEN, a finnugor népzenekutatás kiemelkedő egyénisége többek között így írt: „Egy- és kétsoros, szűk ambitusú melódiák különböző népeknél véletlenül is egyezhetnek". Másutt a fejlettebb anyagok összehasonlításának a lehetőségét korlátozza: ,,. . . ,,. . . olyan dallamok, amelyek formájukban ós melódiájukban magas fejlettségűek, nem szolgálnak bizonyító anyagul, ha a finnugor népek ősi kapcsolatairól zenei téren akarunk következtetéseket levonni". Egy vizsgálat eredménye egyaránt függ a megvizsgált anyag mennyiségétől és minőségétől. Ha túlságosan kevés az, amit szemügyre veszünk, éppoly nagy a tévedés lehetősége, mintha rossz minőségű, a valóságnak meg nem felelő arányban összeállított vagy éppenséggel nem tipikus anyagot fogunk vallatóra. „Az összehasonlító művelet alapfeltétele mindenesetre a tudományos anyag felhalmozása" — olvashatjuk, majd alább a szerző így folytatja: „Ide tartozik a forrásanyagul szolgáló népdalkiadványok kritikai vizsgálata is, mert a gyűjtemények eltérő minőségűek". Megszívlelendő a következő is: „Nagyon tanulságos A. O. Väisänen eljárása az obi-ugor melódiák elemzésénél . . . amikor földrajzilag körüljárva elemzi a vogul és osztják nép környezetében élő népek zenéjét és csak azután összegez. Nagy tanulság ez a finnugor zene komplex kutatásának követelménye tekintetében." „A finnugor zene vitájá"-ban vizsgált anyag — sajnálattal kell megállapítanunk — csak részben felel meg a fenti követelményeknek. A dallamok mutatójából jól kitűnik, hogy lényegében három, a magyar, a finn ós az észt népzenei hagyomány van kellően képviselve, a többi finnugor dallam összesen is kevesebb mint pl. a finn önmaga. Ennek okát abban a közismert tényben kereshetjük, hogy egészen az utóbbi évtizedekig csak e három népnek a zenéjéről voltak bő és megbízható ismereteink. Jelentős részük viszont már a harmincas években is rendelkezésre állt, s KODÁLY ezt ismerve írta, hogy a finnek zenéje ,,. . . annyira távol áll a magyartól, hogy eddig lényeges egyezéseket kimutatni nem sikerült". A magyar zene régi rétegéről szóló fejezet néhány megállapítását Kodály, könyvének későbbi kiadásaiban módosította. A finnekre vonatkozó fenti mondatot azonban haláláig sem változtatta meg. A balti finnugorok és a magyarok zenéjének számbavételén túl tehát a Szovjetunió különböző területén élő többi finnugor nép zenéjének a nagyobb arányú bevonását hiányoljuk, mert a kép teljességéhez ós hitelességéhez ők is hozzátartoznának. Első helyen kell említenünk a cseremiszeket, akiknek a zenéjéből ma. már közel 3000 dallam került megörökítésre és ezt mégis mindössze csak hat dallam képviseli a két kötetben. Nem tudhatjuk, mit ért a szerző az idevágó megjegyzésen: ,,. . . a bő-