Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Vértes Edit: Tibor Mikola: Die alten Postpositionen des Nenzischen (Juraksamojedischen) 387

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 387 'ók megtudták' (todma- 'megtud', -Ham- 'a múlt idő jele' -z% 'személyrag'). A felszólító módban (helyesen) csak 2. és 3. személyű alakokat említ. Az „óhajtó" (= feltételes) mód alakjai csak a lótigével kombinálva szerepelnek, holott a mai nyelvben ezek nem összetett igealakok. Tehát 1775: verasalval = mai: verasal(jd) 'mondtál/mondtál volna'. Talán itt is az orosz nyelvtan hatását kereshetjük, vö. or. ty skazal by ua., ahol a by a létige egyik alakja. Egyes esetekben úgy tűnik, hogy csak kitalált, a votjákban sosem ólt alakokkal van dolgunk. Ezt a kérdést csak egy votják anyanyelvű kutató tudná eldönteni. Az igazság kedvéért azonban meg kell említeni, hogy Alatirev bevezetőjében ilyen formákról nem tesz említést. Külön közli a nyelvtan a létige ragozását (91 — 97). Ezt azonban összekeveri a vuini 'ráér, odaér' igével, s csak néhány olyan alakot ad, amelyek valóban ide is tartoznak. Ezután az igék jegyzéke következik (97 — 108), amelyben mind a votják igék, mind orosz megfelelőik kijelentő mód, jelen idő, egyes szám első személyben vannak. Az igék felsorolását a határozószóké (108 — 112) ós az indulatszavaké (112) követi. A művet az elöljárószókról (— névutó) szóló megjegyzések és a névutók felsorolása (112 — 113) zárja le. A megjegyzések rövidek, de annál fontosabbak. A szerző megállapítja, hogy az elöljárók a votjákban a főnevek után állnak, általában nominativust vonzanak és személyt kifejező (személyragos) alakjaik is lehetnek. A kiadvány harmadik részét Alatirevnek az egyes szavakhoz fűzött mintaszerű megjegyzései alkotják. Itt ábécé rendben közli a sajtóhibákat, a tévesen megadott jelentéseket, a mai nyelvi alaktól eltérő formákat, egyes esetekben a szavak etimológiáját is. Összesen kb. 200 — 250 szóhoz fűz megjegyzéseket. Csak sajnálhatjuk, hogy nem rendezte az egész mű szóanyagát ábécé rendbe. Ez nagy segítséget jelentett volna például a votják szótörténet kutatóinak. Nagy örömmel nyugtázhatjuk ennek a fontos (talán legfontosabb) votják nyelvemléknek a megjelenését, és reméljük, hogy további kéziratos művek, pl. Krotov szótára és Mogilin nyelvtana, meg a régi nehezen hozzáférhető nyomtatványok is kiadásra kerülnek. Ennek a munkának az elvégzését csak az udmurt nyelvészektől várhatjuk. A votják nyelv tanulmányozása szempontjából azonban a legfontosabb lenne MUNKÁCSI, lassan nyelvemlék számba menő szótárának (A votják nyelv szótára. Budapest 1890 — 1896), a votják nyelv egyetlen megjelent nyelvjárási szótárának hasonmás kiadása, valamint az MTA Kézirattárában őrzött, hadifoglyoktól gyűjtött szóanyagának sajtó alá rendezése. Ezt pedig mi magyarok is megtehetnénk. Csúcs SÁNDOR Tibor Mikola: Die alten Postpositionen des Nenzischen (Juraksamojedischen) Akadémiai Kiadó, Budapest 1975. 242 1. A kandidátusi disszertációk sorában 15 éven belül a harmadik névutó-monográfiával gazdagodott az uralisztika szakirodalma: RÉDEI a zűrjén (1962), SEBESTYÉN ÁRPÁD a magyar ( 1965) névutórendszer feldolgozását tette közzé, most meg MIKOLA TIBOR a jurákszamojéd nyelvjárások régi névutóiról értekezett. A bevezetés (9 — 10) után a jurák névutók szófajának a kritériumait (11 — 19) adja a szerző, majd 25 régi névutó használatát szemlélteti gazdag, jól megválogatott példaanyagon (20—129). A névutós szerkezetek (130 — 163) alapos taglalását a jurák névutók etimológiai vizsgálata követi (164 — 200). A névutós szerkezetek történetének (201 — 210) és kialakulásának (211 — 237) tárgyalása után az irodalmi rövidítések feloldása (239 — 242) zárja a gazdag tartalmú könyvet. A bevezetésben meggyőző indoklással korlátozza Mikola a bemutatandó rendszert a régi névutókra. Egyrészt, mert az újabb keletkezésű névutók a névutósnak is felfogható szerkezetektől csak anyanyelvi szintű nyelvtudással határolhatók el, másrészt, mert az összehasonlító uráli nyelvészet szempontjából csakis a régi névutók tanulmányozása hasznosítható; ezért indokolt az amúgy is hatalmas anyagot a régi keletkezésű névutók vizsgálatára szűkíteni. A szamojéd névutókkal először CASTRÉN, majd PROKOFJEV, TERESCENKO és RUBKALEVA foglalkozott, szófaji hovatartozásukat azonban különböző módon állapították meg, régebben a partikulák, újabban az adverbiumok, ill. a segédszavak közé sorolták. 25*