Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Csúcs Sándor: cirill 384

386 SZEMLE - ISMERTETÉSEK A votják szavak leírásához a korabeli orosz (cirill) ábécé betűit használja fel. Kivételt képez a g hang, amelyet latin betűvel ír, valószínűleg azért, mert az orosz z többféle hangot is jelölhetett. Az oroszból hiányzó votják fonémákat a következőképpen jelöli: Fonéma Betű 1775 irodalmi nyelv y q d3 dOK H ä 3, e, o ö (V Nemcsak az orosz betűket vette át, hanem az orosz helyesírás egyes szabályait is. Így például a nem-palatalizált mássalhangzóra végződő szavak végén kemény jelet ír, mint ez a régi orosz helyesírásban szokás volt. Szó elején i helyett i-t ír, mert az oroszban i szó elején nem fordulhat elő. A palatalizált mássalhangzókat az oroszhoz hasonlóan jelöli. Ezért aztán nem következetes a palatalizált mássalhangzók jelölése. Az oroszban i csak nem-palatalizált, i pedig csak palatalizált mássalhangzó után fordulhat elő. A votjakban azonban mindkét magánhangzó mindkét helyzetben előfordulhat, ezek jelölésére azonban a nyelvtan szerzője nem rendelkezett elég jellel. Előfordul a zöngés és zöngétlen mássalhangzók összekeverése is. Ezeket és más a mai nyelvi alaktól való eltéréseket persze nem szabad minden esetben a korabeli lejegyző hibáinak tekinteni. Az eltérő alakok lehetnek egy hangtörténeti fejlődés közbenső fázisai (pl. *kikjamj,8 > 1775:: kiamis > ir. nyelv: (amis '8'), vagy nyelvjárási variánsok. A nyelvtan a főnévragozással (1 — 13) kezdődik. Helyesen állapítja meg, hogy a votjákban egy főnóvragozás van, valamint azt is, hogy hiányzik a nyelvtani nem kategóriája. A klasszikus nyelvtani irodalom hatását mutatja, hogy hat esetet tüntet fel (nominativus, genitivus, dativus, accusativus, vocativus, instrumentális), míg a mai votják nyelvtanok 15 esetet ismernek a vocativus nélkül. Az ablativus -leé ragját is genitivusnak tartja, s ez annyiban jogosult is, hogy a votjákban a -leé ragot használják genitivusként, ha a birtok a mondat tárgya. Az accusativus ragjai közül csak a birtokos személyragozásban szereplő alakokat közli, a vocativusról pedig megállapítja, hogy egybeesik a nominativusszal. Ezután ragozási táblázatok következnek. Ebben csak a birtokos személyragozás esetragos alakjai szerepelnek, az említett hat esetben, egyes és többes számban. A ragozás után 16 jelentéstani csoportban főneveket mutat be, orosz megfelelőikkel (13 — 36). Minden főnév mellett közli annak egyes szám genitivusi alakját. Ezt a felesleges információt (a votjákban az esetragok néhány szó kivételével az egyes szám nominativusi alakhoz kapcsolódnak) is nyilván az orosz nyelvtan hatására közli. A jelentéstani csoportok közt olyanok szerepelnek, mint: Az emberről, Az ember testrészeiről, A földről, A földművelésről stb. A melléknevekről (36 — 4.0) és a számnevekről (40 — 41) csak azt közli, hogy nem ragozódnak, majd mellékneveket és tőszámneveket sorol fel orosz megfelelőikkel. A névmások ragozásáról című rész (41 — 46) minden rendszerezés nélkül tartalmazza a személyes, visszaható, mutató, kérdő és birtokos névmások ragozását. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a votjákban tulajdonképpen nincsenek birtokos névmások, hanem a személyes és visszaható névmás genitivusa, illetve, ha a jelzett szó tárgy, ablativusa szolgál birtokos névmásként. Bár a nyelvtan szerzője külön kategóriaként tárgyalja a birtokos névmást, kénytelen megállapítani, hogy tulajdonképpen nincs ragozása. A könyv legterjedelmesebb része az igeragozás (47 — 97). A szerző helyesen állapítja meg, hogy a votjákban két igeragozás van, de igeragozási rendszere jelentős korrekciókra szorul. Állító, tagadó és szenvedő igealakokat ismer, ezek közül azonban a szenvedő alakok tulajdonképpen visszahatok. Öt módot különböztet meg három helyett. A „kötőmódban" szereplő formák részben kijelentő módú összetett múlt idejű, részben gyakorító képzős alakok. Határozatlan módnak a főnévi, melléknévi és határozói igeneveket nevezi. A kijelentő módban a jelen és jövő idő mellett három múlt időt különböztet meg. Ezek közül egy megfelel az irodalmi nyelv 1. múlt idejének, a másik kettőt azonban gyakorító képzős igealakok alkotják. Nehéz eldönteni, hogy félreértéstől van-e szó, vagy pedig az -U-l-li- gyakorító képzőnek akkor tényleg volt ilyen funkciója. Tény, hogy a mai irodalmi nyelv 2. múlt idejének egyes személyeiben jelen van egy -U- formáns: soos todmaUamzi