Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Csúcs Sándor: cirill 384

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 385 nyelv kutatása, ez alapozta meg a mai votják helyesírást, és hosszú ideig mintául szolgált a votják nyelvtanoknak és nyelvkönyveknek. A tulajdonképpeni nyelvtan ismertetése előtt szeretnék kitérni a szerzőség kérdésére, illetve a mű megjelenésének körülményeire. A votják nyelvtannal egyidejűleg jelent meg egy hasonló című és felépítésű cseremisz nyelvtan (hasonmás kiadása: The First Cheremis Grammar. Chicago. The Newberry Library 1956), néhány évvel korábban (1769-ben) pedig egy ugyancsak hasonló című és felépítésű csuvas nyelvtan. A szerző egyik kiadványon sincs feltüntetve. A korábbi szakirodalomban az a vélemény alakult ki, hogy mind a három egy szerző műve, mégpedig Veniamin Pucek-Grigorovics kazanyi érseké. Pucek-Grigorovics ukrán származású volt, 1706-ban született, és 1732-ben fejezte be tanulmányait a kievi teológiai szemináriumban. Abban az időben nagy erővel folyt a Volga vidék még jórészt pogány vagy mohamedán népeinek térítése, s ezért, mint a szeminárium kiváló tanulóját Kazanyba küldték az ottani szeminárium megerősítésére. Veniamin (ezt a nevet szerzetesi névként 1740-ben vette fel) a szemináriumban tanít és iskolát szervez az újonnan megkeresztelt nemzetiségekből származó gyerekeknek. így módjában állt megismerkedni a Volga vidékén lakó nemzetiségek nyelvével és szokásaival. Szakértelmét egyházi felettesei fel is használták, mert többször küldték missziós útra a tatárok, mordvinok, cseremiszek, csuvasok és votjákok közé. Módja nyílt tehát arra, hogy bőséges nyelvi anyagot gyűjtsön, és arról is meggyőződhetett, hogy a nemzetiségek nyelvének használata megkönnyíti a tórítőmunkát. Ezután 15 évig másutt tevékenykedett, és csak 1761-ben tért vissza Kazanyba. A nyelvtanok 1761 és 1769 között készülhettek, mert az Orosz Tudományos Akadémia 1770. március 19-én kelt jegyzőkönyvében megemlítik, hogy a Veniamin kazanyi érsektől küldött votják és cseremisz nyelvtanok kiadásának előkészületei megkezdődtek. Az itt ismertetett tények alapján Tarakanov, Tyepljasina és Décsy Veniamint tartják a nyelvtanok szerzőjének. Ezzel szemben Alatirev kategorikusan elutasítja ezt a véleményt. Ellenérveit a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Igaz, hogy a nyelvtanokat Veniamin küldte be, de ez nem feltétlenül bizonyítja, hogy ő is a szerző. Az volt ugyanis a szokás, hogy a kiadásra javasolt könyveket egy akadémikus, vagy magas egyházi méltóság viselője küldte be az Akadémiának, akkor is, ha nem maga volt a szerző. 2. Veniamin életrajzírói megemlékeznek arról, hogy érdeklődött a nemzetiségek nyelve és szokásai iránt, de nem említik, hogy ő maga nyelvtanokat írt volna, vagy részt vett volna azok összeállításában. 3. Az egyházi szerzők mindenképpen igyekeztek elterjeszteni a nemzetiségek nyelvében az egyházi terminológiát. Ezért a votják nyelv későbbi tankönyvei tele vannak egyházi és vallási szavakkal, míg ebben a nyelvtanban ilyen szavak nincsenek. Ezért — Alatirev szerint — aligha feltételezhető, hogy ezeket pont egy magas egyházi méltóságot betöltő szerzetes írta volna. Alatirev úgy véli, hogy az első votják nyelvtan kollektív munka terméke, a szerzők pedig a kazanyi szeminárium és az újkeresztény iskolák tanárai, Írnokok, esetleg a legkiválóbb votják anyanyelvű diákok lettek volna. Alatirev első ellenérve aligha állja meg a helyét, ha figyelembe vesszük, hogy a votják nyelvtan 1775 augusztusában megjelent, de csak 1776 augusztusában kezdték el árulni, tehát csak azután, hogy Veniamin tisztázta szerepét a Pugacsov-féle felkelésben. Erről az akadémiai kiadványok katalógusa tájékoztat (1. TYEPLJASINA: i. m. 121). Márpedig, ha csak beküldője lett volna a nyelvtannak, a terjesztés szempontjából közömbös lett volna, hogy mit csinált a Pugacsov felkelés alatt. A második ellenérv valóban nyomós. Talán a Veniaminról írt életrajzok gondos analízise adhatná meg a magyarázatot. A harmadik ellenérv megint gyenge lábakon áll. Véleményem szerint a nyelvtant nem a votjákoknak szánták, hanem olyan oroszoknak (főleg papoknak és tanítóknak), akik votjákok között működtek. Es mivel az egyházi terminológia a votjakban orosz eredetű, felesleges lett volna ezeket a szavakat egy oroszoknak készült tankönyvben felsorolni. Érdemes megemlíteni, hogy olyan vallási szavak, amelyek nem orosz eredetűek (pl. 'isten, angyal, menny, gonosz, lélek, böjt, nagyböjt' stb.) szerepelnek a műben. Végezetül, lehetséges, hogy a nyelvtan írói az Alatirev által említett személyek lettek volna, de — mint egyházi személyeknek — ebben az esetben is szükségük volt feljebbvalójuk (Veniamin) jóváhagyására és támogatására. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a rendkívül művelt, szóles látókörű érsek, akit a téma nagyon is érdekelhetett, ne vett volna aktívan részt legalábbis a nyelvtanok megszerkesztésében, egységesítésében. Tehát, ha nem is tarthatjuk Pucek-Grigorovicsot a nyelvtanok egyedüli szerzőjének, (mai terminológiával élve) szerkesztőjének bízvást tekinthetjük. Az első votják nyelvtan, mint már említettük, tankönyv, és gyakorlati szempontok figyelembevételével készült. Ezért csak az alaktant tartalmazza, hangtan és mondattan nélkül. Ezzel szemben szófaji ós jelentéstani csoportosításban kb. 1400 szót közöl orosz megfelelőikkel. 25 Nyelytudományi Közlemények 79/1—2.