Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Kemény Gábor: Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában [Détermination grammaticale et imagée dans la métaphore complete] 177

NYELVTANI ÉS KÉPI DETERMINÁCIÓ 187 A predikatív szerkezetű teljes metaforában a szórendnek különleges szerepe, jelentősége van, mivel az alanyi és az állítmányi rész felcserélhető. A másik három fajtában ez a lehetőség vagy nincs meg (összetett szó), vagy jóval korlátozottabb és/vagy ritkább. Az értelmező bizonyos esetekben az .értelmezett elé kerülhet (vö.: HERCZEG: Nyr. 80: 56 — 57; TÖRÖK GÁBOR: i. m. 134), de Krúdynál egyetlen példát sem találtam erre a jelenségre. Szokásosabb, olykor a köznyelvben is előfordul, hogy a birtokos jelzőt hátravetik a birtokszó mögé, Krúdy nyelvében azonban ez sem gyakori (vö. mégis: „Könnyű lett volna elképzelni a . . . harisnya lehúzása közben éji pille módjára szállongó gondolatokat, homlokra hintett hímporát az édes ábrándozásnak" [N. 335 — 6]). A predikatív szintagmákban viszont egészen magától értetődik, hogy az állítmány megelőzheti az alanyt. Emiatt tulajdonképpen nem is két, hanem négy altípussal kell számolnunk. Ezek a következők (ha tárgy = T; tép = K; alany = A; állítmány = Á): a) T(A) - K(Á); b) K(Á) - T(A); c) K(A) — T(Á); d) T(Á) — K(A). Vegyük őket szemügyre egyenként, néhány példával illusztrálva a róluk mondottakat! a) T(A) -~ K(Á): ezzel a megoldással találkozunk a leggyakrabban; a,z író a tárgy mellé egy képet helyez, s a kettőt azonosítja egymással, hogy ily módon kidomborítsa a tárgynak, a metafora képi determináltjának valamilyen tulajdonságát vagy funkcióját: ,,Az olvasók, még a legműveltebbek is, szeretnek a történet kellős közepébe ugrani; . . • Az »előhang« vagy az •»előszó« az ő szemükben tótlen időtöltés; megállapítás, mielőtt elindultunk volna; korhelyek és lusták keresztútja, amelynél üres tanakodással és fecsegessél töltik a drága jó időt; vádlottak padja a bíróság előszobájában, ahol a tettes kihallgatása «lőtt azon töri fejét, mit hallgat el vallomásából" (VB. 245); „A feleség fénylő rendjelcsillag «, diplomatafrakkon, eltűnése hamarosan észrevehető. De a szerető csak egy kedves kis zsuzsu az óraláncon, sokáig járkálhatunk, s nem jut eszünkbe, hol veszítettük el" (VP. 85); „Mindegyik esőszem egy csöpp pólyásbaba, amelyből holnapra, nyárra embernyi ember növekedik" (N. 505); „Élete Rozálinak — egy sóhajtás volt" (ASZN. 175); ,,Az aranyozott diók, a péppel ragasztott színes papírláncok, a narancsok, fügék, apró viaszgyertyák, mandulák és préselt szőlők, valamennyien kis bűvszerek voltak, amelyek az asszony szépségét emelték, és a bennem halkan dobogó kívánságot fokozták" (U. 18); „A lámpások fehér hullák voltak az elfehéredett utcán" (AD. 165); „a hangom bánsági földbirtok, amelyen aranybúza terem" (VP. 44); „Estella csupán egy furcsa figura a bábszínházból" (VP. 181); „A szerelem valami igen nevetséges és gyermekes játékszer, amíg az másokat mulattat vagy gyötör. Bohóc-púder felebarátaink arcán. Hosszú fácántoll, amit féleszuek a kalapjuk mellé tűznek. Lyukas mogyoró, amellyel a gyermekek és öregek durákot játszanak" (N. 334); ,,A mezei virágok megannyi menyasszonyok, az akácfák vőlegények" (U. 33); „Minden falusi ember Cicero Magyarországon" (N. 389); „Az egész Pest egy nagy nyilvánosház" (VP. 172); „A háború egy nagy gyári üzem" (P. 154); „Az élet barátságtalan és hűvös, régi színdarab" (P. 154); „a sustorgó villámok földet rendítő fénykévéje csupán egy gyufaszál lobbanása" (AD. 264); „Madame Louise . . . Sévigné asszony volt pompás leveleiben, . . . máskor George Sand volt, amint férfias kalapban és lovagcsizmában a vigadóbeli álarcosbálba ment, míg otthon Madame Pompadour volt — sajnos, a jó Lajos már nem élt ez idő tájt" (VP. 81); „Rezeda úr . . . éjjel, ágyában a legelszántabb kékszakáll volt, minden nőismerŐsét meztelenre vetkőztette, és még a torkukat is megcsókolta harapós csókkal" <(VP. 135); „A lakodalom az életnek tavasza, az örömöknek teli zacskója, rejtetten bujdokló jókedveknek a csapja" (AD. 38); „A pezsgő az éjszaka reményteljes gyermeke, aki ártatlanul, egy másik világból jön erre a világra" (AD. 112); „A karnagy . . . megelevenedett Szent György volt, aki litánia után lábainál marasztja a noviciat az elcsendesült templomban" (VB. 263 — 4); „apácazárdák éjszakájában volt ő égilepke, amely az alvó szüzek fekhelye körül susogja kábító dalát . . ." (VB. 264) ; „A bús nagyvárosban csak szállodai vendég vagy, aki többnyire unatkozva nézi a jövő-menő embereket" (N. 277); „[a szerető szobájában] Bálkirály vagy, bár nem tudsz táncolni, költő vagy, bár a verseket nem ismered; bölcs ember vagy és jó férj . . ." (VB. 380); „Én Szent Ágoston vagyok — szólt a fiatalember abban