Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Kemény Gábor: Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában [Détermination grammaticale et imagée dans la métaphore complete] 177

NYELVTANI ÉS KÉPI DETERMINÁCIÓ 185 (N. 4.91); „a nők, ezek a született szabók, a menyasszony ruháját egyetlen pillantással töviről hegyére áttekintették" (AD. 40); „A bús kezek, fáradt lábak, fájós gerincek, tavaszamúlt térdek, a vének fűtőanyaga: kökörcsineket nevel a temetők körül" (N. 505). Mivel ebben a képfajtában a tárgyi komponens megelőzi a képit, ill. — a másik oldalról nézve — a metaforikus elem utólag kapcsolódik hozzá a kifejezendő, megjelenítendő fogalomhoz, a teljes metaforának ez a válfaja elsősorban díszítő jellegű, tehát az a feladata, hogy az olvasót gyönyörködtesse, s ugyanakkor a cselekmény síkján felbukkanó élőlényt, tárgyat vagy elvontságot szemléletessé, elképzelhetővé, emocionálisan és intellektuálisan átélhetőbbé tegye. A jó metafora persze nemcsak gyönyörködtet, hanem a képpel jellemzi és elemzi is a bemutatott valóságdarabot: kibontja belső lényegét, feltárja rejtett összefüggéseit, rávillant valódi arculatára. Az ilyenfajta képek túlzott használatának megvan az a veszélye, hogy a díszítés díszítgetésbe, az aprólékos boncolgatás öncélú dekorativitásba torkollik. b) A másik főtípusban a kép áll az első helyen, s ezt követi a tárgyat megjelölő, magyarázatszerű értelmező. Ilyenkor ellentétes a nyelvtani és a képi determináció, hiszen az értelmező, amely a föléje rendelt tagot grammatikailag bővíti, a kép struktúrájában az azonosított szerepét tölti be, vagyis meghatározott elem, amelyet a képi összetevő (az azonos) minősít: ,,Az óra hörgő köhögéssel jutott el kis állomásaira, a negyedórákra" (VP. 31); ,,a megaláztatás kis házikóba, a magányba búvik" (AD. 62); ,,A szem sötétjében apró kis úszkáló pontok tünedeznek fel, amelyeken a partról az öreg nagy hajóra szállítják búsképű hajósok a poggyászt és az utazót, a búcsúzó életet" (N. 287); „Még rabszolgájával, mindennapi sörével is ugyanilyen bánásmódot akar tanúsítani Stranszki úr" (BÚ. 472); „Vájjon mit mondhatna barátom, a lámpás jótanácsként, hogy nyugodalmas éjszakám legyen?" (P. 57); „A bécsi gyorsvonat. . . olyan fontoskodó lihegóssel szalad be a pesti állomásra, mintha előkelő távoli rokonát, a pétervár—nizzai expresszvonatot óhajtaná utánozni" (VP. 124); „Nem hallod az arc nélküli pajzsos embert, a szorongó félelmet, amely megvasalt lábaival már nyomakodik felfelé a lépcsőn, ós fegyverzetét felakasztja a kamarában? " (Ú. 72); „az elesett költőt börtönőrei: a vénség és szegénység biztosan fogva tartották" (ŐU. 208); „Összes hitelezőid: a magányos bánat, az ereszek mentén melletted kullogó gond, a fal mellett lapuló aggodalom, a sarokról utánad kiáltozó gyávaság, a mindenkor beléd búvó félés: most valahol haditanácsot tartanak" (VB. 380); „Armánykodva sántikálnak elő életed koldusai: a betegségek, fogfájások, fejszaggatások, ideg fájdalmak, torzarcú lázak, néma hideglelések, amelyek a hitelezők gyűlésén szintén szót kérnek . . ." (VB. 380); „Pest csillaga, az éjféli üstökös: Karola Cecília a Beliczay szeparéjában nem találta meg kézitáskába zárt ékszereit" (BÚ. 365); „társnői, szerencsétlen nővérei: a Jobb és a Bal Kebel bejártak minden tájat, ahol könny és szenvedés, öröm és szenvedély lakik" (VB. 369); „miért törte ide a nyakát evvel a hallal, néma barátjával?" (AD. 92); „Az áldás, a májusi eső hullott odakint a nagy éjszakában" (N. 505); „örökös folydogálásban tartják az élet lisztjét, a pénzt, az élet borát: az örömet, bánatot, szerelmet, az élet sálakját: a gondot és verejtéket" (VB. 413); „A tatárkán: Alvinczi Eduárd most száll a követség előtt szánjába" (VP. 76); „Az egyik szeme bandzsított, mintha ott kiáltoznának vasrácsos ablakaik mögül a halálraítélt foglyok: szerelem, ifjúság, dal és könnyelműség" (N. 338); „a homlokra szeges vascsizmájában tapos a láthatatlan arcú vasvitéz, a végzet" (AD. 226); „Bánnám is én, hogy mit mond a vén hetéra, Urbanovicsné!" (VP. 27 — 8); „Drágalátos, ízletes körtve: édes szerélem, amelynek nincs szüksége arra, hogy a lehunyt szemek más nők alakjait varázsolják az eleven helyébe" (N. 302). Az ilyen felépítésű teljes metaforát úgy is felfoghatjuk mint egy olyan egyszerű metaforát, amelyhez utólag hozzátették a kép jelöltjét, a képszerűén feldolgozott tárgyat. Nem véletlen, hogy ennek a metaforatípusnak csaknem mindig van egy bizonyos magyarázó-magyarázkodó mellékíze, s ez néha levon