Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Kemény Gábor: Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában [Détermination grammaticale et imagée dans la métaphore complete] 177

NYELVTANI ÉS KÉPI DETERMINÁCIÓ 179 Csokonai gyakran idézett, plasztikus képében: ,,A napnak hanyatlik tündöklő hintaja" (Az estve; Csokonai Vitéz Mihály összes versei. Bp. 1967. 1: 214) a nap mint birtokos jelző nyelvtanilag determinánsa, képileg viszont meghatározottja a hintó-nsik, a metafora képi elemének: „A napnak hanyatlik tündöklő hintaja" 5. A nyelvtani determináció tehát egy alárendelő szószerkezet két tagja közti viszony. Épp ezért a nyelvtani és a képi determináció összefüggéseit csak olyan szóképeken tanulmányozhatjuk, amelyek grammatikai felépítésükre nézve alárendelő szintagmák. Választásunk a teljes metaforára esett (meghatározását 1. ZLINSZKY: MStilÚ 199; Uő: MNy. 24: 78-79; MStilV 94; MStilÚ 481; J. SOLTÉSZ, Babits Mihály költői nyelve 109, 273; KMStil. 110; K. SZOBOSZLAY: NytudÉrt. 77: 15). A vizsgálat természetéből adódott, hogy ezúttal ki kellett rekesztenünk mindazokat a teljesmetafora-szerű alakulatokat, amelyekben a tárgy és a kép nyelvi jele nem alkotnak egymással szószerkezetet, így jutottunk el a teljes metafora ún. normálformájához, melynek két fő kritériumát állapítottuk meg: a) a két nyelvi jel tárgy —kép viszonya (szemantikai kritérium); b) a két nyelvi jel közvetlen szintagmatikus kapcsolata (grammatikai kritérium). Kizáró körülménynek számított tehát a) a tárgy —kép viszony (az azonosítás) hiánya (ez természetes); b) valamelyik képelem hiánya (a tárgyé is, noha ez az előzményből többnyire odaérthető); c) a közvetlen szintagmatikus kapcsolat hiánya (ugyanis ha a kép és a tárgy nyelvi jele közt közvetlen szintagmatikus viszony van, a képi és a nyelvtani determináció iránya vagy megegyezik, vagy ellentétes egymással, de mindenképpen összefügg, s ez stilisztikai hatás forrása lehet; ha viszont e két nyelvi jel nem alkot szintagmát, a kétféle determináció viszonya közömbös, véletlenszerű; emiatt el kellett tekintenünk a lazább, kötetlenebb formák elemzésétől: ezekről majd egy más alkalommal szólunk). Az esetleges félreértések elkerülése végett már itt jelezzük, hogy a szintagma fogalmát ebben a tanulmányban a műszó eredeti, saussure-i jelentésében használjuk, azaz olyan szókapcsolatot értünk rajta, amely a kiterjedésen alapul, és mindig két vagy több egymásra következő egységből áll (vö. SAUSSURE, Bevezetés az általános nyelvészetbe 156). Eszerint tehát a predikatív viszony, sőt az összetett szó is szintagma. A fogalomnak ezzel az általánosabb, lazább értelmezésével találkozunk Saussure tanítványánál, CHARLES BALLYnál is, aki a szintagmát olyan kölcsönös grammatikai függőségi viszony termékeként határozza meg, amely viszony két, egymást kölcsönösen kiegészítő kategóriába tartozó lexéma között létesül (Linguistique générale,^ linguistique française2 102—103; idézi BALÁZS JÁNOS: ÁltNyTan. 1: 45). Újabban a hazai szakirodalomban is jelentkezik, ha szórványosan is, a szintagmának ez a tágabb, rugalmasabb felfogása. HADROVICS LÁSZLÓ szerint a szintagma olyan kételemű viszony, amelynek tagjai egymással kölcsönhatásban vannak, s amelynek az a funkciója, hogy a fogalmakat megjelenítse, és kapcsolatukat a beszélő számára tudatosítsa (A funkcionális magyar mondattan alapjai 9, 20). Hasonló jellegű definíciót ad Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata című munkájában DEME LÁSZLÓ: a „szintagma ... egymással grammatikai viszonyban álló tagokból szerkesztett 12*